Hírek


/ 2014.07.04. 13:04:26 |

Hagyományos Iván- napi búcsút tartanak vasárnap a Rác utcai Skanzenben

 2014. július 06-án, vasárnap 10 órától tartja a székesfehérvári és környékbeli Szerb Nemzetiség, templomának hagyományos ünnepét, az Iván- napi búcsúját. Az esemény keretében délelőtt 10 órakor Püspöki Szentmisét tartanak, amelyet kalács és koljivo szentelés követ. A templomkertben, kézművesek mutatják be portékáikat, a gyerekeknek játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal készülnek. Az eseményre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.
/ 2014.07.04. 12:48:42 |

Szombaton Egészségnapot rendeznek Csalán

 2014. július 5-én, szombaton reggel 8 órától egészen 11 óráig Egészségnapot rendeznek Csalán. Az eseményen szűrésekkel, mérésekkel és mindenre kiterjedő orvosi tanácsadással várják a városrésben élőket. A programnak a Csalai Picur büfé ad majd otthont. A Csalai Egészségnapon részt vesz Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka, önkormányzati képviselője is.
/ 2014.07.04. 12:25:11 |

Sanzonok és Cseh Tamás dalok a Pelikán Udvarban

 Idén is zenés nyári estéknek ad otthont a Pelikán Udvar júliusban. Július 3-án és július 8-án Kulka János lép fel sanzonokkal, majd szintén két alkalommal láthatja a közönség a Micsoda útjaink vannak című produkciót Cseh Tamás dalokkal, Váradi Eszter Sárával és Keller Jánossal.
/ 2014.07.04. 09:24:29 |

Ismételten leomlott a székesfehérvári bazilika egyik fő homlokzati eleme

A fehérvári Szent István Bazilika homlokzati elemeinek műszaki állapota szükségessé tette, hogy a templom közvetlen, külső 2-3 méteres körzete lezárásra kerüljön. Az elzárt területen belül tartózkodni baleset - és életveszélyes. - írta közleményében a Székesfehérvári Egyházmegye. Minden biztonsági intézkedést megtesznek, hogy a szentmisék és a liturgikus események zavartalanul tovább folyhassanak.
/ 2014.07.04. 08:43:55 |

Ötszáz munkahelyet teremtett Fehérváron a Győri Keksz beruházása

A Mondelez Europe mintegy 4,5 milliárd forintból bővítette kapacitását fehérvári gyárában, a snackgyártó és forgalmazó cég új gyártósort állított be, amelyen csokoládé-keksz szendvicstermékek készülnek. A már termelő beruházást az idén ősszel adják át. A fejlesztés eredményeként a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz Kft. fehérvári üzemének létszáma 500 fővel emelkedett.
/ 2014.07.03. 19:11:39 |

Hatezer ember kaphat új esélyt, hogy közelebb kerüljön a munka világához

 A Türr István Képző és Kutató Intézet számos, olyan képzési programot indított az elmúlt időszakban melyek célja a hátrányos helyzetű, leszakadó társadalmi rétegek felzárkózása. Ilyen az „Aktívan a tudásért!” elnevezésű, TÁMOP 5.3.10-12/1 kódszámú kiemelt projekt is, amely a legrosszabb helyzetben lévő, a munkaerőpiacról a tudáshiány miatt teljesen kiszoruló társadalmi csoportok számára nyújt esélyt.
/ 2014.07.03. 18:26:26 |

Volán: Bartalis és Kóger hazatértek

Hét esztendő után visszatér Fehérvárra Bartalis István, és nevelő egyesületében folytatja tovább Kóger Dániel. Bartalis az elmúlt éveket Svédországban töltötte, míg Kóger az Egyesült Államokban jégkorongozott, a következő szezonban azonban már mindketten az idén EBEL-negyeddöntőt vívó Fehérvár AV 19 játékosai lesznek.
/ 2014.07.03. 17:28:12 |

Elkezdődött a Nefelecs utca aszfaltozása - ahol kellett szegélyt és járdát is javítottak

 Utolsó fázisához érkezett a Nefelejcs utca felújítása, ugyanis csütörtökön délután a kivitelező elkezdte a régi felmart burkolat helyett az új aszfalt leterítését. Az utcában több helyen javították a szegélyeket, azonban ahol nem volt szükség a cserére ott a meghagyták a korábbi szegélykövet. Az aknafedlapokat és a víznyelőket is javították, illetve több helyen újraaszfaltozták az utcában a járdát, ezt ott végezték el, ahol a legrosszabb állapotban volt a burkolat.
/ 2014.07.03. 15:11:58 |

Átadták a Székesfehérvár Egészségügyéért díjat a Semmelweis-napon

Hagyományos Semmelweis-napi ünnepséggel köszöntötte az egész-ségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata. Átadták a "Székesfehérvár Egészségügyéért" díjat is, amelyet az idén Dr. Kovács Tibor radiológus főorvos vehette át, akinek hosszú évtizedeken át végzett kiemelkedő tevékenységét ismerték el.
/ 2014.07.03. 13:40:00 |

Öttusa-Eb: öt fehérvári indul, cél a hagyományokhoz méltó szereplés

A nemzetközi sportvilág ismét Fehérvárra figyel majd július második hetében, hiszen 2014. július 10-én rajtol a 2014 Bericap Felnőtt Női Férfi Európa-bajnokság. A rangos, nemzetközi esemény házigazdája Székesfehérvár és a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztálya lesz, rendezője pedig a Magyar Öttusa Szövetség. A jövő csütörtökön a női selejtezővel kezdődő Eb-re díjtalan a belépés.