Hírek
-
Tudomány minden mennyiségben a Kodolányi Szabadegyetemen
A Kodolányi János Főiskola tudományos életének részeként a 2014/15-ös tanév első félévében is folytatódik a már hagyományosnak mondható Kodolányi-Fejér Megyei Hírlap Szabadegyetem előadássorozata. A cél, hogy közérthető, ugyanakkor tudományos igényű előadások keretében mutassák be világunk legidőszerűbb kérdéseit.
2014.10.25. 08:56:40 -
Az EBEL másik BL-résztvevőjét is megszórta a Volán
A Salzburg után a Linznek is hatot vágott, nagyszerű játékkal kiütötte esélyesebb ellenfelét a Fehérvár AV19. Korán kétgólos előnyre tettek szert Marinóék, és hiába egyenlített innen még a liga egyik élcsapata, nem tudta megtörni a fehérváriak lendületét. Ezúttal ez emberelőny kihasználása is remekül ment a Volánnak, ennek is köszönhető a magabiztos győzelem.Fehérvár AV19 - EHC Liwest Linz 6-2
2014.10.24. 21:27:29 -
Vigyázat, szakadék! - többször is megtekinthető lesz a Szabad Színház új darabaja
A Szabad Színház által szerdán bemutatott Vigyázat, szakadék! című darabot az elkövetkezendő időszakban többször is megtekintheti a közönség. Először október 25-én, szombaton reggel 9 órától láthatják ingyenesen a nézők a Paál István Fesztivál keretében A Szabadművelődés Házában. Ezt követően október 28-án, este 20, valamint október 30-án, este 21 órától játsszák újra az őszi-téli évad első új produkcióját az Igézőben. Az előadást 800 Forintos áron lehet megtekinteni.
2014.10.24. 13:19:58 -
Garantált városnéző programokat tartanak szombatonként a Seuso kiállítás látogatóinak
A Székesfehérvári Tourinform Iroda garantált városnéző programot szervez szombatonként 11 órai kezdettel a Seuso kiállítás látogatóinak részére. Az idegenvezetés keretében Székesfehérvár történelmi Belvárosának legszebb helyeit, így a Városházát, a Püspöki Palotát és a Nemzeti Emlékhelyet is megtekinthetik az érdeklődők. Indulás és jelentkezés a Tourinform Irodánál. A felnőttek 800, a diákok és a nyugdíjasok 400 Forintos áron vehetnek részt a programon.
2014.10.24. 12:51:16 -
Víz alatt a paksi pálya, Fehérváron lesz a szombati Videoton - Paks meccs!
Miután a hét közepén lejátszották a korábban elhalasztott MVM-Paks - DVTK bajnoki mérkőzést, a paksi sporttelep pályája újfent nagyon rossz állapotba került, ami persze az esőzésnek is köszönhető. Ezért a paksi klub és a Videoton megállapodott, hogy szombaton nem Pakson, hanem a Sóstói Stadionban rendezik a bajnoki rangadót. A Videoton tájékoztatása szerint a belépés ingyenes lesz, de csak a fedett tribünt nyitják meg a közönség előtt a 20 órakor kezdődő találkozón.
2014.10.24. 12:37:53
Egy 30 éves Vidi-bravúr: Párizs bevétele
Bakó Botond: nem vert agyon minket a Győr
Darts: fehérvári sikerek a Steel Utánpótlás Magyar Kupán
Néma koszorúzás után gálaesttel emlékeztek az 56-os forradalom 58. évfordulójára
Ünnepi program - várostörténeti séta a Palotavárosi Skanzenben
Előadásokkal és tematikus foglalkozásokkal várnak mindenkit a Szent István Király Múzeumba
Fehérvár KC: tisztes vereség Győrben
A Seuso-kincs Székesfehérváron címmel tartanak előadást a Szent István Király Múzeumban
Jó rajt után simán verte a Körmendet az Alba Fehérvár
Alba Fehérvár - Körmend 99-82