Hírek
-
"Új hadsereg, új tisztikar?" - Szakály Sándor történész a Kodolányi Szabadegyetemen
Újabb előadással folytatódik október 14-én, szerdán a „Kodolányi Szabadegyetem - Harmadik Kor Egyeteme” című programsorozat. Ezúttal „Új hadsereg, új tisztikar?” címmel hallhatnak előadást az érdeklődők Szakály Sándor egyetemi tanár, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója tolmácsolásában. A szervezők szeretettel várják a történelem iránt érdeklődőket, a belépés díjtalan.
2015.10.13. 08:41:58 -
Üvegsejtelmek - Keller Ági és Németh Mariann kiállítása a Forrás Galériában
November 27-ig látogatható a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában a két üvegfestő kiállítása. "A képek élő, vonzó szépsége lüktet, szinte harcolnak egymás mellett, hogy kivívják figyelmünket, hogy meghódítsanak, elcsábítsanak. Ha valami igazán női ebben a kiállításban, az az, ahogyan ezek a képek harcolnak a figyelmünkért.” - mondta Hirtling István a tárlat megnyitóján.
2015.10.13. 08:22:34 -
Lekvárok, szörpök és sajtok a Kézműves és Õstermelői Vásáron
Kézművesek és őstermelők portékái lepik el a Fehérvári Civil Központ előtti teret október 15-én csütörtökön délután 15 órától. Lekvárok, szörpök, szószok, sajtok, rétesek, tej, kürtőskalács és kézműves termékek közül válogathatnak a vásárlók. Cecéről friss zöldség, paprika, paradicsom érkezik nagy választékban, valamint pirospaprika és alma vásár is színesíti a kínálatot.
2015.10.13. 08:05:37 -
Jubileumi programok a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban
A Nemes Nagy Ágnes Kollégium a 2015-2016-os tanévben hármas jubileumot tart: a negyvenedik születésnapját ünneplő intézmény húsz esztendeje vette fel az országban elsőként Nemes Nagy Ágnes költőnő nevét, valamint tizenöt éve alapító intézményként indíthatta el az országos Arany János Tehetséggondozó Programot. A jeles évfordulók alkalmából több programot is szerveznek a kollégiumban.
2015.10.13. 07:00:50 -
Szurkolj velünk! - az amerikai futball rajongóit várják az Alba Plazában
Első alkalommal október 18-án vasárnap 19 órától óriáskivetítőn lehet nézni az NFL meccseit az Alba Plaza ételudvarában, a Fehérvár Enthroners szakértőivel. Ezt követően további alkalmak is lesznek, november 1-jén, december 6-án és január 3-án is várják az amerikai futball rajongóit.
2015.10.12. 16:18:17