Hírek

/ 2015.07.21. 17:31:32 |

Egyre többet mutat magából - nézze meg hogyan állnak az új vasútállomás építésével

Jól halad a kivitelező a vasútállomás teljes felújításával: folyamatos a vasúti pálya építése, látszanak már a perontetők, a héten betonozzák az új felüljárót és látszik már az is, hogy milyen tágas lesz az új vasútállomás aluljárója. A felüljáró tetejének bonyolult zsaluzása ezekben a napokban készül el és még a héten betonozzák is.
/ 2015.07.21. 17:20:41 |

A visszavágón is dominálna a Videoton FC a The New Saints ellen

 Szerdán este 20.30-kor a Videoton FC labdarúgó- csapata hazai környezetben fogadja a walesi The New Saints együttesét. A Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében a Vidi esélyeshez méltóan 1-0-s győzelemmel abszolválta a két együttes első mérkőzését. A magyar bajnok azonban nem engedhet ki a visszavágón, Bernard Casoni és Gyurcsó Ádám szerint is nagy fegyelmezettségre lesz szükség a továbbjutáshoz.
/ 2015.07.21. 16:35:33 |

Lehetőség az újrakezdésre - fehérvár segítségével rendeződik a család helyzete

A sajtóban tegnap röppent fel a hír, a szociális ellátórendszer szakemberei azonban ekkor már napok óta dolgoztak azon, hogy kielégítő megoldást találjanak és fedelet biztosítsanak a háromfős családnak. Az erőfeszítések végül eredményre vezettek, és csütörtökön már költözhetnek Bakonyiék.
/ 2015.07.21. 16:05:17 |

Emlékparki Nyár történelmi előadással és katonazenekari koncerttel

Az isonzói csatáról szóló előadással, valamint a Kaposvár Helyőrségi Katonazenekar koncertjével folytatódik a III. Emlékparki Nyár programsorozat a Pákozdi Katonai Emlékparkban. A Katonai Emlékparkba ingyenes autóbuszjárat indul július 24-én, pénteken 17.00 órakor a Malom utcából, a Tiszti klub elől.
/ 2015.07.21. 15:19:13 |

Országos dalostalálkozót rendeznek Székesfehérváron

Ismét Dalostalálkozót rendeznek Fehérváron 2015. július 24-25-én A Szabad- művelődés Házában. A rendezvényen részt vesznek régi és új előadók, versenyprogram és gálaműsor színesíti a fesztivált. A találkozó végén a közönség szavazhat a legjobb szólista, a legjobb duó és a legjobb zenekar kategóriák győztesére, akiket oklevéllel is jutalmaznak.
/ 2015.07.21. 12:12:52 |

A helyszínen varrják össze a 175 négyzetméteres elválasztófüggönyt

Számos iskolai tornaterembe készült már elválasztó- függöny. A Kossuth Lajos Általános Iskolában is már régóta tervezték, hogy függönyt varratnak a tavaly megújult tornateremben. A munka a héten kezdődött el és érdekessége, hogy a helyszínen varrja össze az összesen 175 négyzetméteres függönyt a munkát végző kárpitos.
/ 2015.07.21. 11:31:17 |

Sokan nem tartják be a tűzgyújtási tilalmat

Hétfőn ötször riasztották Fejér megyében a tűzoltókat tarló, gaz, szemét égése miatt. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság újra felhívja a lakosok figyelmét, hogy országos tűzgyújtási tilalom van érvényben, így tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken,mint ahogy tiltott a a parlag- és gazégetés is.
/ 2015.07.21. 11:07:27 |

Megszépült és újra várja a pihenni vágyókat a Zsuzsanna forrás környéke

Évtizedekig a város egyik legkedveltebb kútja volt a Zsuzsanna forrás, amelynek vízéből - hasonlóan a Csitáry kút vizéhez – hosszú évtizedekig töltötték meg palackjaikat a fehérváriak. A kút környezete most a Várkörút rehabilitációja kapcsán újult meg. A téren kicserélték a régi burkolatot és megtisztították a betonfelületeket, valamint a parkosítás mellett az ivókútat is rendbe tették, amely sokáig méltatlan állapotban volt.
/ 2015.07.21. 10:53:57 |

Akadálymentes ügyintézés a Piac téri kormányablaknál

 Felújítás miatt ideiglenesen a Malom utcai Tiszti Klub épülete ad otthont a fehérvári okmány- irodának. A Malom u. 1. szám alatti épület azonban nem akadálymentesített, így a mozgáskorlátozott ügyfeleknek Székesfehérváron a Piac téri kormányablakot ajánlják az ügyintézésre, ahol bejutásuk biztosított.
/ 2015.07.21. 08:30:51 |

Pénteken kezdik a fehérvári platánfák permetezését

Székesfehérvár közterületein összesen 722 platánfa található, a növényvédelmi munkák a város egész területét érintik. A platánfák permetezésére Székesfehérvár közigazgatási területén július 24-től, péntektől kerül sor. A permetszer méhekre mérsékelten, vizekre kifejezetten veszélyes. A Városgondnokság kéri az autósokat, hogy a permetezés időszaka alatt a platánfák közelében fokozott figyelemmel parkoljanak.
/ 2015.07.21. 08:19:27 |

Szombaton nyílik meg a Cutler Gym and Fitness

2015. július 25-én, szombaton délután 14.30-kor kerül sor a székesfehérvári Cutler Gym and Fitness hivatalos megnyitójára és az ünnepélyes szalagátvágásra a Balatoni út 2. szám alatt (volt Stop Étterem helyén). A megnyitó után bemutató edzések, valamint hivatalos fotózkodás és autogramosztás következik. A sportos programot sztárvendégek jelenléte is színesíti.
/ 2015.07.21. 08:08:40 |

Állatvédelmi napközis tábor indul augusztus 3-tól a Fehérvári Allatotthonban

1995 óta minden évben meghirdeti állatvédelmi napközis táborát a Fehérvári Állatotthon. A gyerekek egy héten keresztül játékos formában tanulnak az állatokról, az állatvédelem alapjairól, az állatotthon működéséről. Az idén is 3 turnust indul Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával, a napközis tábor utolsó turnusa augusztus 3-án kezdődik.
/ 2015.07.21. 07:18:55 |

Vízfogyasztás - júniusban többet fogyasztottunk Fehérváron, mint a mostani kánikulában

Több, mint 20 százalékkal növekedett Székesfehérváron a vízfogyasztás a rendkívüli melegben, azonban a Fejérvíz Zrt. mérései alapján nem a mostani hőségben, hanem június elején fogyott a legtöbb víz a városban. A mostani vízfogyasztási maximumunk egyébként jóval alulmarad a 80-as évekhez képest, amikor egy-egy melegebb napon akár 62 ezer köbméter ivóvíz is fogyott a városban, ma meg sem közelítjük ezt a fogyasztást.
/ 2015.07.20. 17:27:56 |

Határon túlról is érkeztek a Nosztalgia Klub Egyesület születésnapjára

 A 2005-ben megalapított Nosztalgia Klub Egyesület ebben az esztendőben ünnepli tízedik születésnapját. A jeles évforduló alkalmából határon túlról érkezett Székesfehérvárra a gyergyószentmiklósi Öreg Góbé Klub, hogy jelenlétével megtisztelje az ünnepet. A jeles alkalomra érkező 13 fős delegációt rengeteg érdekes program várja az elkövetkezendő napokban.
/ 2015.07.20. 17:20:44 |

Balfácánt vacsorára - bohózat a Pelikán Udvarban

Július 20-án és 21-én tekintheti meg a közönség a Balfácánt vacsorára! című bohózatot a Pelikán Udvarban. Az előadást az új évadban a nagyszínpadon is játssza majd a Vörösmarty Színház. A darab szereplői között találkozhatunk Gáspár Sándorral, Nagy Péterrel, Tóth Ildikóval, Keller Jánossal, Törőcsik Franciskával, Kelemen Istvánnal és Kozáry Ferenccel is, a rendező Tasnádi Csaba.