Hírek


/ 2016.03.10. 06:35:19 |

A város óvodásai is készülnek a Március 15-i nemzeti ünnepre

A fehérvári óvodások is lázasan késszülnek a nemzeti ünnepre. Mint minden évben, idén is rengeteg, papírból készített nemzeti színű zászló és virág díszíti a Petőfi szobor környékét, amiket napok óta lázasan készítenek a város különböző intézményeibe járó óvodások.
/ 2016.03.09. 20:50:08 |

A meccs elejét és a hosszabbítást uralta az Alba Fehérvár

A bajnoki listavezető Atomerőmű ellen játszott hazai rangadót az Alba Fehérvár. Álomszerűen kezdődött a meccs, az első negyedben tizenhat ponttal is vezetett az Alba, de a folytatás hatalmas fordulatot hoott. A paksiak magabiztosan játszottak, szünetig fordítottak, és még az utolsó negyedben is győztesnek tűntek. Hatalmasat hajráztak Spurlockék, döntetlenre mentették, majd a hosszabbításban megnyerték az emlékezetes rangadót.
TLI-Alba Fehérvár - Paks 108-103
 
/ 2016.03.09. 19:50:57 |

A hosszabbításban veszítette el a DVTK elleni bajnokit a Videoton FC

Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Videoton FC a DVTK vendégeként pályára idegenben. Horváth Ferenc együttese az első félidőben büntetőből került hátrányba, ám Nego révén hamar egyenlíteni tudtak a fehérvári labdarúgók. Végül pont nélkül távozott Miskolcról a Vidi: a csereként beálló Novothny Soma a hosszabbítás első percében szerzett győztes gólt a DVTK-nak.
/ 2016.03.09. 16:48:30 |

A Tóvárosi nyerte az I. korcsoportos városi foci diákolimpia döntőjét

Lejátszották a 2015/2016. tanévi Alba Liga Junior I. korcsoportos fiú kispályás foci diákolimpiai bajnokság városi döntőjét és helyosztó mérkőzéseit. A programon a Tóvárosi Általános Iskola, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és a Zentai Úti Általános Iskola fiataljai léptek pályára. A tornát végül a Tóvárosi diákjai nyerték meg.
/ 2016.03.09. 15:41:17 |

Széna Téri Kisokos hat iskolával - játékprogramot készítettek az informatikai versenyen

 Megyei informatikai versenyt bonyolítottak le a Széna téri Általános Iskolában „Széna Téri Kisokos” címmel. A megmérettetésre ebben a tanévben 6 iskola nevezett. A második fordulón informatikai, hardver-alapismeretekről adtak számot a résztvevő diákok, valamint a scratch programozási környezet használatával készítettek játékprogramot.
/ 2016.03.09. 15:06:08 |

48-as hőseink előtt tisztelegtek a Vasvári Pál Általános Iskolában

 „Tisztelgünk a '48-as hőseink előtt” címmel nyílt kiállítás a diákok munkáiból a Vasvári Pál Általános Iskolában. A tárlatnyitó mellett vetélkedőt is rendeztek, a történelmi verseny témája az intézmény névadója, Vasvári Pál élete és kora volt. A „márciusi ifjak” vezéralakja 1849-ben, a román csapatokkal vívott harcban halt hősi halált.
/ 2016.03.09. 11:04:26 |

Székesfehérváron is megszólal Bogányi Gergely csodazongorája

Rendkívüli zenei élményben lesz részük a március 18-i komolyzenei est résztvevőinek a Vörösmarty Színházban. Székesfehérvár vendége lesz Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész és megszólaltatja az általa tervezett, egyedülálló hangáramvonalas zongorát. A „Skandináv est” című eseményre még lehet jegyeket váltani a Vörösmarty Színházban.
/ 2016.03.09. 10:02:51 |

Kalandozás a márciusi ifjak nyomában - kirándulás a Tourinform Irodával

Március 14-én, hétfőn a Tourinform Iroda ismét egy tartalmas sétára invitál mindenkit. Az érdeklődők az 1848-49-es forradalom és szabadságharc székesfehérvári eseményeinek nyomába erednek, és a különböző helyszíneken fedezik fel a városunkban történt eseményeket. A programra minden érdeklődőt szeretettel várnak!
/ 2016.03.09. 08:48:37 |

Évadnyitó lesz szombaton a Katonai Emlékparkban

 Évadnyitó lesz március 12-én, szombaton a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen. A rendezvényen emlékfutás, megemlékezés, kitüntetések átadása, kiállítások és ’48-as hadtörténelmi gyerekprogramok várják a látogatókat. Március 13-án és 14-én, vasárnap és hétfőn a Katonai Emlékpark munkatársai 1848-as hadtörténelmi gyermekprogramokkal várják az érdeklődő családokat. 
/ 2016.03.09. 08:47:05 |

Alba Fehérvár - Paks kosárlabda-rangadó élőben!

Szerda este 18.30-tól rendezik az Alb Regia Sportcsarnokban a férfi bajnokság nagy kosárrangadóját. A TLI-Alba Fehérvár vendége a listavezető paksi Atomerőmű csapata lesz. Dzunics Braniszlav csapata győzelemre készül, hogy sikerül-e, azt nemcsak a vélhetően teltháznyi helyszíni szurkoló láthatja. Honlapunkon élőben közvetítjük a mérkőzést.