Hírek
-
Bűnmegelőzési szakmai napot tartottak a Hiemer-házban
Az előadások és az interaktív szekcióülés mind azt szolgálta, hogy előtérbe kerüljenek a leghatékonyabb bűnmegelőzési módszerek, eszközök, valamint a különböző szervezetek megismerjék egymás tevékenységét. A média szerepe is górcső alá került dr. Garamvölgyi László és Olajos Gergő szerepvállalásával.
2016.05.11. 17:19:31 -
Elkészült a Tóparti, a Hétvezér és Sziget tornatermének felújítása
Felújították a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, a Hétvezér Általános Iskola és a Teleki Sziget utcai tagintézményének tornatermét. A fejlesztés az Önkormányzat és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének támogatásával, TAO-pályázat keretében valósult meg, mintegy 68 millió forintból.
2016.05.11. 16:49:07 -
Mozart klasszikusokkal és Nokia slágerekkel zárult az Új a PartiTúra sorozat
Záró programjához érkezett szerdàn az „Új a PartiTúra” ifjúsági hangverseny- sorozat. A Szimfonikus mobilhívás – MobilCsengőHangverseny című előadáson Mozart klasszikusok mellett felcsendültek a Nokia örökzöld "slágerei" is. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar által októberben útjára indított, négy koncertből álló sorozat nagy sikert aratott a fiatalok körében, jövőre folytatás következik.
2016.05.11. 15:55:47 -
Sikeres vállalkozások bemutatásával motiválták a fehérvári hallgatókat
Motivációs napot szervezett az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán a FIVOSZ és a Jövő Uniója Alapítvány. A szakmai rendezvényen, amelynek témája a vállalkozásindítás volt, néhány inspiráló sikertörténettel is megismerkedhettek a hallgatók. Bemutatkozott többek között a GIGA 2003 Kft., a cég egy kilenc méter hosszú helységben kezdte, ma már több tucat alkalmazottal és 1600 négyzetméteres gyártócsarnokkal büszkélkedhet.
2016.05.11. 15:35:17 -
Tájékozódási játékot szervez a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség
Öreghegyi Nowathlon névvel tájékozódási játékot szervez a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség. Az Országos Nordic Walking Program keretében megvalósuló eseményen egyéni és csapat kategóriákban is elindulhatnak a résztvevők. A sportos program szombaton reggel 09.00 órától egészen délután 13.00 óráig tart majd.
2016.05.11. 12:06:38