Hírek
-
Székesfehérvári fiatalok a VI. Székelyföldi Verstáborban
Az elmúlt évek szép hagyományát folytatva az idei évben is részt vettek a Fehérvári Versünnep döntősei a VI. Székelyföldi Verstáborban. Az idei versenysorozat mind a tizenhárom döntőse kiutazott Erdélybe. Rajtuk kívül kívül Csíkországba Kárpátaljáról, a Vajdaságból, a Felvidékről és a vendéglátó Székelyföldről is érkeztek fiatalok.
2016.08.01. 12:19:14 -
KultúrKorzó - már szerdától a zenéé a főszerep a belvárosban
Ezen a héten már szerdától várja az érdeklődőket a Fehérvári KultúrKorzó. Augusztus harmadikától augusztus ötödikéig 17 órától a FEZEN Fesztivál fellépői szórakoztatják a járókelőket a Mátyás király-emlékműnél. Péntek este a Kongattack eső miatt elmaradt koncertjét láthatja, hallhatja a közönség, szombaton pedig az ugyancsak eső miatt elmaradt Erdőn, mezőn formáció lép színpadra.
2016.08.01. 10:51:08 -
Öt embert mentettek ki a Velencei-tóból a rendőrök
Az elsőfokú viharjelzésben a rendőrök vitorlázókat és kajakosokat vittek partra. A vízi körzeti megbízottak vasárnap délután arról kaptak bejelentést, hogy egy hajó a Velencei-tó Pörös bokra elnevezésű területén segítségre szorul. Ugyancsak vasárnap Pákozd, Szúnyog szigetről ketten másfél órával korábban kajakozni indult, azonban az elsőfokú viharjelzés ellenére nem tértek vissza.
2016.08.01. 09:47:46 -
Pótfelvételi a Kodolányin - nyílt nap augusztus 2-án
Van még esélye azoknak is, akik kevesebb pontszámot értek el az idei felvételi eljárás során, vagy csak most kezdtek el gondolkodni a továbbtanulásban, hiszen a pótfelvételi keretében augusztus 7-ig még lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire. A Kodolányi János Főiskolán a népszerűségi listát idén is a turizmus-vendéglátás alapszak vezeti.
2016.08.01. 08:26:18 -
Több mint 100 fellépővel vár az idén 19 éves FEZEN
Augusztus 3-án kezdődik Székesfehérvár legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a FEZEN. Idén kibővített fesztiválterülettel, két nagyszínpaddal és minden eddiginél több külföldi zenekarral készülnek a szervezők. A város és a FEZEN együttműködésének köszönhetően a székesfehérvári lakosok idén kedvezményesen válthatnak belépőt a fesztiválra.
2016.08.01. 06:55:41
Augusztus 2-ától újra nyitva lesz a Budai úti és a Zsolt utcai Tagkönyvtár
Második hazai bajnokiján is kikapott a Videoton
Videoton - Vasas 1-2 (0-0)
Herczig Norbert diadala - bajnokot avattak a Bajnokok Városában!
Mindhárom éremből szereztek egyet a fehérvári atléták az ob záró napján
ARAK-os sikerek az Atlétikai Magyar Bajnokság második napján
Látványos prológgal kezdődött a Székesfehérvár Rallye 2016
Nyáresti szakszofon muzsika Mits Marcival a belvárosban
Hangulatos koncertekkel várja vendégeit a Fehérvári KultúrKorzó
A szombati belvárosi programokat ITT találja!