Hírek


/ 2016.10.10. 07:50:08 |

Kori, a kétfejű sárkány lett a Koronás Park kabalája

A Koronás Park vasárnapi családi napján adták át a kabalapályázat első díjait, és itt mutatkozott be a győztes terv alapján készült figura, Kori is. Több mint 100 rajzból választotta ki a tíztagú zsűri a győztest. A pályázat első helyezettje Vágner Levente lett, akinek kétfejű sárkányát Tóth Adrien, grafikus rajzolta át, és Ludvánné Csóri Manyi varrta meg belőle a Koronás Park kabaláját, Korit. A sárkány már lufin, bögrén, zászlón és buborékfújón is népszerűsíti Székesfehérvár történelmi játszóparkját.
/ 2016.10.09. 15:24:46 |

Alba Fehérvár: győztes bajnoki rajt Zalaegerszegen

Tavaly kikapott a fehérvári kosárcsapat a bajnokság első mérkőzésén, most azonban visszavágott akkori legyőzőjének, ráadásul idegenben. Zalaegerszegen a harmadik negyedben már tizenhét ponttal is vezettek Markovicsék, és hiába egyenlített innen a hazai csapat, a végjátékban pontosabb volt az Alba a visziylag kevés pontot hozó mérkőzésen. Szerdán hazai pályán is bemutatkoik a csapat, a Falcót fogadja.
ZTE - Alba Fehérvár 65-71
/ 2016.10.08. 21:25:53 |

Magabiztos sikerrel jutott a Divízió I-be a Fehérvár Enthroners

Szombaton este villanyfényes meccsen lépett pályára a First Fielden a Fehérvár Enthroners a Tatabánya Mustangs ellen. A Fehérvári Koronázók soros meccsét ezúttal is zsúfolt lelátók előtt játszották le. Az egész mérkőzésen nagy önbizalommal szereplő Fehérvár Enthroners végül 35-6-os sikert aratott és feljutott a Divízió I-be.
/ 2016.10.08. 21:14:07 |

Az EBEL-ben idegenben, a MOL-ligában itthon kapott ki a Volán

Két nap alatt másodszor is pont nélkül maradt a Fehérvár AV19 az EBEL-ben. Az innsbrucki vereséget követően Bolzanóban 4-1-re kapott ki Benoit Laporte csapata, amely idegenben még pot nélkül áll. Nem jutott sikerélmény a Fehérvári Titánoknak sem, a Brassó ellen hazai pályán kapott ki 6-3-ra a csapat. Holnap a Ferencváros ellen lehet javítani, szintén Fehérváron.
/ 2016.10.08. 15:37:36 |

Maroshegyi Böndörödő - Charlie zárta a szüreti mulatságot

A városrész szüreti mulatságát hagyományosan a Gárdonyi Géza Művelődés Ház és Könyvtár előtti területen rendezték, rendkívül színes programsorozattal, szekeres-hintós felvonulással, különféle színpadi produkciókkal, bemutatókkal és versenyekkel, kiállításokkal. A programokat 19.30 órakor Charlie koncertje zárta.
/ 2016.10.08. 13:42:06 |

Tudományos konferenciával tisztelegtek a város 100 éves repüléstörténete előtt

  Tudományos konferenciával folytatódott szombaton a város 100 éves repülés- történetének tiszteletére rendezett jubileumi programsorozat. Az előadók különböző időszakokra bontva, hat témakörben mutatták be a város repüléstörténetét a kezdetektől napjainkig. Nyitóelőadásában Gondos László, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum muzeológusa, Székesfehérvár gyakori vendége a kezdetektől a II. világháborúig tekintette át a város repüléstörténetét.
/ 2016.10.08. 11:15:48 |

Egészségnap, ruhabörze és horgászverseny a Szárazréten

A Bregyó Sportcentrum melletti tavon horgászverseny, a Feketehegy-Szárazrét közösségi házában pedig felnőtt és babaruha-börze, valamint számos hasznos szűrővizsgálattal egészségnap várta az érdeklődőket. A vizsgálatokat a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház és a Humán Szolgáltató Intézet szakemberei végezték. Az általános állapotfelmérésen túl EKG vizsgálat, kardiológiai és bőrgyógyászati szűrés, dietetikai tanácsadás is volt.
/ 2016.10.08. 11:00:42 |

Nyílt nőgyógyászati szűrőnap a Család és Nővédelmi Központban

 Ismét Nyílt Nőgyógyászati Szűrőnapra várták a fehérvári hölgyeket. A szűréseket Család és Nővédelmi Központ szakorvosai végezték. A helyszínen emellett ingyenes vércukor-, koleszterin és vérnyomásmérés is igénybe vehető volt, valamint korlátozott számban hasi ultrahang-diagnosztikai szűrésen és csontsűrűség mérésen is részt vehettek a hölgyek.
/ 2016.10.08. 09:01:03 |

A város alkotóinak munkáival megnyílt a Fehérvár Szalon 2016

 Pinke Miklós kapta a város képző- művészeti díját a Fehérvár Szalon 2016 festő-, rajz- és fotókiállításon. A díjazottnak az elismerést Molnár Tamás ifjúsági tanácsnok adta át. A tárlatra idén 67 alkotó pályázott, közülük a zsűri 52 művész munkáját válogatta be a szalonba. A Fehérvár Szalont hivatalosan kétévente, 1994 óta rendezik meg.
/ 2016.10.07. 21:58:24 |

Nagyot küzdött, de kikapott a Fehérvár Innsbruckban

A Fehérvár AV19 végig futott az eredmény után az Innsbruck otthonában, és bár a találkozó végén kézzel fogható közelségbe került az egyenlítés, egy kiállítás megpecsételte a magyar csapat sorsát. 6-3-as vereségével továbbra is nyeretlen idegenben idén a fehérvári alakulat.
Innsbruck - Fehérvár AV19 6-3 (2-0, 1-1, 3-2)