Hírek


/ 2016.10.02. 11:37:07 |

A város polgármestere és országgyűlési képviselője is leadta a szavazatát

Székesfehérvár polgármestere a Kossuth Lajos Általános Iskolában szavazott feleségével vasárnap reggel. Közösségi oldalára azt írta, hogy "Nemzetünk, városunk biztonságáról és gyermekeink, unokáink jövőjéről döntünk ma." Vargha Tamás országgyűlési képviselő a Rákóczi Ferenc Általános Iskolában szavazott vasárnap délelőtt.
/ 2016.10.01. 21:15:32 |

Tornagyőzelemmel hangoltak a bajnoki rajtra a kosarasok

Pakson, a házigazda Atomerőmű csapatát magabiztosan legyőzve nyerte meg a Morgen Ferdinánd Emléktornát az Alba Fehérvár. A döntőben főleg jó dobószázalékának, tizenhárom triplájának köszönhette a sikert a Dzunics-csapat, amely utolsó felkészülési meccsét is játszotta egyben. Egy hét múlva Zalaegerszegen kezdi a szezont az Alba, addig remélhetőleg a sérültek is felépülnek.
/ 2016.10.01. 21:10:49 |

A Vörösmarty Színház műszaki és technikai stábja vehette át az idei Pro Theatro díjat

 Az idei évben az évad első nagyszínpadi premierje, az 56 csepp vér című musical bemutatója előtt vehette át az idei díjazott a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis díjat. Az elismerést ezúttal a Vörösmarty Színház műszaki és technikai dolgozóit illette. A díjátadó után bemutatott darab a forradalmat a fiatalok szemszögéből mutatja be sok zenével és mozgalmas színpadi jelenetekkel.
/ 2016.10.01. 18:51:04 |

Pelczéder parádé - megvan az Alba Fehérvár KC első győzelme

A volt klubja ellen először pályára lépő Pelczéder Orsolya kiváló játéka, és hét gólja is kellett az Alba Fehérvár KC első bajnoki győzelméhez. Deli Rita gárdája szinte végig vezetett a Vác ellen, és összességében nagyon simán nyert hazai pályán hat góllal.
Alba Fehérvár KC – Ipress Center-Vác 31-25 (14-11)
/ 2016.10.01. 13:05:01 |

IV. Öreghegyi Egészségnap tanácsadással, szűrésekkel és változatos mozgásformákkal

Egészségnapot tartottak szombaton délelőtt az Öreghegyi Közösségi Házban. A szűrő- vizsgálatok mellett életmód-tanácsadással, tornákkal, kóstolókkal és készségfejlesztő játékokkal is vártak minden korosztályt, hogy minél több megközelítésből hívják fel a figyelmet az egészséges életmód fontosságára.
/ 2016.10.01. 12:25:15 |

Több százan vettek részt az idei mellrák elleni sétán

 Az idei esztendőben is közös sétával hívták fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelem támogatására és a szűrővizsgálatok fontosságára. Több százan csatlakoztak az Országalmától induló rózsaszín sétához. A programon a szakma képviselői, a civil szervezetek, a gyógyult betegek és segítőik, valamint a székesfehérvári sportegyesületek tagjai is részt vettek.
/ 2016.10.01. 12:20:09 |

Helyit eszem, helyinél veszem - termelői mustra és vásár a Jancsárkertben

A helyi egészséges élelmiszerek fogyasztását népszerűsítette a II. Fejér Megyei Helyi Termék Mustra és Vásár. A Jancsárkertben, a hagyományos élelmiszerek mellett kiváló minőségű bio-, glutén és laktózmentes termékek is megtalálhatóak voltak a mostani szombaton is, ráadásul az idényzöldségek- és gyümölcsök rendkívül széles tárházából válogathattunk.
/ 2016.09.30. 21:55:58 |

Emberhátrányok őrölték fel a Volánt Grazban

Az EBEL ötödik játéknapján másodszor lépett pályára idegenben a Fehérvár AV19. A grazi csarnokban Hetényi Zoltán jól védett, sokáig ő tartotta versenyben a csapatot, mert a sorozatos emberhátrányokat így tudta kivédekezni a Volán. De aztán másfél perc alatt kapott két gólt, és ez eldöntötte a meccset. Folytatás vasárnap itthon, a Linz ellen.
Graz - Fehérvár 3-0 (0-0, 2-0, 1-0)
/ 2016.09.30. 20:36:28 |

Műholdak, robotok, drónok, szivattyúk és retró játékok a kutatók éjszakáján

Az Óbudai Egyetem Alba Régia Műszaki Karán kívül is számos program várta a fehérváriakat a kutatók éjszakáján. A Grundfos Magyarország Gyártó Kft.-nél gyártúrákat tartottak és benézhettek az érdeklődők a gyár laboratóriumába. A Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóban a naprendszerről, a gravitációs hullámokról volt szó a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal pedig szagos és színes programot szervezett.
/ 2016.09.30. 19:53:43 |

A Zene világnapja Fehérváron - a Tilinkó zenekar kapta idén a Fricsay-díjat

Az idei évben is csodás zenei ünnepet varázsoltak az Alba Regia Sportcsarnokba a fehérvári kórusok. A Zenei Világnap székesfehérvári ünnepén adták át a Fricsay Richárd Zenei Díjat, melyet idén a Tilinkó Zenekar vehette át. Kneifel György, Kneifel Imre, Polgár Zoltán és Juhász Balázs negyven esztendős zenekara, nemcsak a tagok életének lett elválaszthatatlan része, hanem Székesfehérvárnak is.