Hírek
-
Kapott gól az elején, a végén - Vidi-vereség Mezőkövesden
Győzelmi céllal utazott az utóbbi időben remekül védekező Mezőkövesd otthonába a Videoton FC. Henning Berg együttese jól kezdett, de mégis a hazaik szereztek vezetést. Még a szünet előtt egyenlített a Vidi, majd a több helyzet is adódott mindkét oldalon, a meccs hajrájában ismét a Pintér-csapat szerzett vezetést, és ezután már nem jött össze az egalizálás a fehérváriaknak. Mezőkövesd – Videoton FC 2-1 (1-1)
2016.11.19. 17:28:58 -
Országos német verseny és adománygyűjtés a Szent-Márton emlékév jegyében a Comeniusban
Országos német nyelvi szövegértési versenyt rendeztek a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskolában pénteken. Összesen 47 iskola 194 diákja mérte össze tudását a Koppány utcában. Német-magyar két tanítási nyelvű és nemzetiségi iskolák valamint az általános tantervű iskolák diákjai is részt vettek a versenyen. Az első helyezettek díja ECL nemzetközi nyelvvizsga részvételi lehetőség volt.
2016.11.19. 14:22:29 -
A fehérvári tűzoltók állították fel szombaton délelőtt Fehérvár fenyőfáját
A Seregélyesről érkezett gyönyörű ezüstfenyőt szombaton délelőtt állították fel a Városház téren a fehérvári tűzoltók, Advent első hétvégéjére pedig már az ünnepi díszt is megkapja. A 33 évig nevelgetett fenyőt Kovács István és felesége ajánlotta fel a városnak, mert az udvaron a hatalmas fa már nagyon veszélyessé vált. Szombaton reggel a tűzoltók vágták ki, hozták Fehérvárra és vágták be a helyére a csodálatos fenyőt.
2016.11.19. 13:55:06 -
Nyolc iskola a játékos sportverseny diákolimpia városi döntőjén
Nyolc általános iskola tanulói mérhették össze tudásukat a Játékos Sportverseny Diákolimpiai Városi Döntőjében. A tanulóknak összesen tíz játékos feladatot kellett végrehajtaniuk a szombati sportos programon, amelynek a tétje az volt, hogy melyik intézmény diákjai tudnak jogot szerezni maguknak a megyei döntőn való indulásra.
2016.11.19. 11:21:03 -
Csak a szépítés jött össze a Volánnak Linzben
Nehéz sorozatba kezdett a Fehérvár AV19, ennek első állomásaként Linzben lépett pályára a magyar EBEL-reprezentáns. Az igen erős támadó szekcióval rendelkező Black Wings ellen kellett volna a hatékony védekezés, de sajnos éppen a védelemben vannak hiányzói a Volánnak.EHC Linz - Fehérvár AV19 5-2 (2-0, 1-0, 2-2)
2016.11.18. 21:32:08