Hírek


/ 2016.12.19. 11:12:17 |

A Szózat születésére emlékeztek - kétszáznegyven diák szavalta Vörösmarty versét

 Vörösmarty Mihály 180 éve, 1836 decemberében írta meg a Szózatot, mely a Himnusz mellett második nemzeti énekünkké vált. Hétfőn a színház színpadán kétszáznegyven diák szavalta el Kozáry Ferenc színművész közreműködésével Vörösmarty sorait. A kezdeményezéssel hagyományt szeretnének teremteni.
/ 2016.12.19. 09:41:09 |

A Tüzér utcai gyermekotthont támogatja a szerdai jótékonysági estéllyel a Diáktanács

A Tüzér utcai gyermekotthon támogatása a célja annak a jótékonysági estnek, melyet a Diáktanács rendez szerdán 17.30 órától a Hiemer-házban. Az igényes, verses-zenés-táncos műsorban fehérvári fiatalok lépnek fel az állami gondoskodásban élő gyermekek közreműködésével. Az előadásra apró ajándék lesz belépő.
/ 2016.12.19. 09:19:54 |

Püspöki szentmisével emlékeztek Kaszap István halálának 81. évfordulójára

 Advent időszakára esik a székesfehérvári egyházmegye kiemelt eseménye, Kaszap István halálának évfordulója, amelyet minden évben püspöki koncelebrált szentmisével ünnepelnek a Prohászka emléktemplomban. Sokan gyűltek össze idén is az ünnepre, hogy imádkozzanak a szent életű kispap boldoggá avatásáért. A szentmise után a papság és a hívek Kaszap István sírjához vonultak, hogy megköszönjék közbenjárását.
/ 2016.12.19. 09:13:56 |

Dr. Kádár Zsolt lesz kedden az Öreghegyi Disputa következő vendége

Kedden 18.00 órakor disputára hívják az érdeklődőket az Öreghegyi Közösségi Házba. A karácsonyi verses-zenés beszélgetés vendége dr. Kádár Zsolt, a református Egervölgyi Egyházmegye volt esperese, az Egyházi Közművelődési Egyesület elnöke lesz, aki megzenésített verseket fog énekelni. A beszélgetőtárs, aki saját verseivel közreműködik Bobory Zoltán.
/ 2016.12.19. 09:12:18 |

Cikluszáró úszóverseny Győrben, delfines sikerekkel

Huszonhét ország nyolcszázötven versenyzője állt rajtkőre a hetedik alkalommal kiírt győri SCITEC Open elnevezésű úszóbajnokságon. Közel azonos létszámú versenyző indult el, mint az Európa- vagy világbajnokságon. A rendkívül magas színvonalú verseny méltó befejezése volt a 2016-os évnek. A székesfehérvári Delfin SE versenyzői a felkészülésnek és a kitűzött célnak megfelelően teljesítettek,sikerült megjavítani korábbi eredményeiket.
/ 2016.12.19. 08:00:10 |

Hétköznap is várja a látogatókat az Adventi udvar a Püspöki Palota kertjében

 December 19-től december 22-ig hétköznapokon is várja a látogatókat az Adventi udvar a Püspöki Palota kertjében. Az udvarban 13 órától 19 óráig továbbra is várják mindazokat, akik szeretnének valódi csendes, békés, imádságban eltöltött karácsonyi készülődést. A látogatás során igényes kézműves tárgyakat lehet vásárolni ajándékba, és jótékonysági céllal is.
/ 2016.12.19. 07:41:54 |

Karácsonyi koncertet ad hétfőn délután a Comenius Gimnázium

Hétfőn 17.30 órakor kezdődik a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium karácsonyi koncertje. A kulturális eseményen közreműködnek az iskola tanulói, a „Tücsök” Gyermekkar és a Comenius Kamarakórus. Az est házigazdája Bakonyi István irodalomtörténész. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvényre!
/ 2016.12.19. 07:15:11 |

Ausztrália déli partjai alatt a Csendes-óceán felé, a 11. helyen hajózik Fa Nándor

“Magamra maradtam. Előttem a Bureau Vallée, Louis 600 SM-re, mögöttem  Conrad szintén 600 SM-re+" - mondta Fa Nándor, aki Perényi Péterrel, a Spirit of Hungary elektronikai szakemberével beszélt műholdas telefonon. A Vendée Globe csata folytatódik az elemekkel a Föld körül, a Spirit of Hungary a 11.helyen vitorlázik.
/ 2016.12.18. 19:07:21 |

Két másodperc híján kikapott, aztán mégis nyert a Volán

Ismét megtréfálta az EBEL egyik legerősebb csapatát a Fehérvár AV19. A Red Bull Salzburg hiába lőtt összességében tizenhéttel többször kapura, mint a Volán, két másodperccel a játékidő vége előtt egyenlíteni tudott Benoit Laporte csapata Andrew Sarauer révén, majd a szétlövésben újabb pontot szerzett, ezzel a két salzburgi meccsét egyaránt győzelemmel zárta az alapszakaszban.
Salzburg - Fehérvár AV19 2-3 (0-0. 1-0, 1-2, 0-0, 0-1) szétlövéssel
/ 2016.12.18. 17:40:03 |

Ötszáz gyermek éneke segített meggyújtani a negyedik gyertyát a város adventi koszorúján

Gyermekfoglalkoztatók, koncertek családi rendezvények, a vásári forgatagban pedig finom étkek, ízletes forró italok várták a Belvárosba látogatókat. Advent negyedik vasárnapján a csaknem ötszáz fős „Fehérvári kisangyalok” karának két dalával kezdődött az ünnepi műsor az Adventi színpadon. A hallássérültekre gondolva idén a gyermekek műsorát és az ünnepi gondolatokat jeltolmács közvetítette a jelenlévőknek.