Hírek

/ 2016.09.24. 20:11:19 |

Kispesten is folytatta veretlenségi sorozatát a Vidi

Négy veretlenül megvívott bajnoki után Kispesten is győzni tudott a Videoton. A Honvéd ellen Juhász és Géresi góljaira csupán Lanzafame szerencsés góljával érkezett válasz, Henning Berg együttese így 2-1-re nyert az OTP Bank Liga 11. fordulójában a Honvéd vendégeként. A Videoton FC ezzel a sikerrel megőrizte helyét a bajnokság élmezőnyében.
/ 2016.09.24. 19:32:15 |

Vereséggel kezdte a bajnokságot az Alba Fehérvár KC

Dunaúj- városban kezdte el a 2016/17-es bajnoki szezont az Alba Fehérvár KC alakulata. Deli Rita együttese kiélezett mérkőzést játszott a Dunaújvárosi Kohász KA-val szemben, a szünetben például 12:12-vel fordultak a csapatok. A második játékrész elején aztán 16 percen keresztül csak két gólt dobtak a fehérvári lányok, a mérkőzést pedig végül a hazaiak nyerték 24:20-ra.
/ 2016.09.24. 19:17:40 |

A pákozdi csata 168. évfordulójára emlékeztek a Katonai Emlékparkban

Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete ünnepélyes programját a pákozd-sukorói csata évfordulójára emlékezve szombaton délelőtt a Katonai Emlékparkban. A csatába 168 ifjú nemzetőr és a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség közreműködésével nyerhettek bepillantást a látogatók.
/ 2016.09.24. 16:43:32 |

Magyar siker Lengyelország ellen a First Fielden!

Hazánk egyetlen 120 yardos amerikai foci pályája, vagyis a székesfehérvári First Field adott otthont a szombati Magyarország – Lengyelország barátságos amerikai futballmérkőzésnek. Grátz Vilmos alakulata egy végletekig kiélezett találkozót játszott Lengyelország legjobbjaival, melynek végén 23:22-es magyar siker született.
/ 2016.09.24. 11:24:21 |

Oldtimerek a Belvárosban - az Országalmától rajtolt a Chrono Classic

Különleges időutazáson vehettek részt, akik szombaton délelőtt a Belvárosba látogattak: csodálatos oldtimerek jelentek meg az Országalmánál, majd innen rajtolt el a Chrono Classic 2016 mezőnye. A több mint 90 veteránautó és különleges youngtimer Balatonlellére indult, elsőként a legrégebbi autó, egy ’56-os fehérvári Citroën.
/ 2016.09.24. 11:17:24 |

Hat általános iskola fiataljai mérték össze tudásukat az Aszalvölgyi Focikupán

A Lehel utca mögötti sportpályára várták a gyerekeket, valamint az őket kísérő családtagokat szombaton délelőtt. Hat székesfehérvári általános iskola 5. osztályos válogatottjai kaptak meghívót az idei Aszalvölgyi Focikupára. A sportos családi rendezvény a kísérőknek, szülőknek, barátoknak is változatos programot kínált.
/ 2016.09.24. 11:06:07 |

Perifériás érbetegség-szűrésre várták a fehérváriakat A Szabadművelődés Házába

 Perifériás érbeteg-szűrésre várták szombaton a fehérváriakat A Szabad-művelődés Házába, ahol a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház és a Humán Szolgáltató Intézet szakembereinek bevonásával végezték a vizsgálatokat.
/ 2016.09.23. 23:17:21 |

Siker a ráadásban, megállította a Villachot a Volán

Óriásit küzdve, Szirányi Bence ráadásban szerzett góljával 3-2-re nyert a Fehérvár AV19 a Villach ellen. Ezzel nagy skalpot gyűjtött be Benoit Laporte csapata, hiszen a karintiaiak két, egyaránt hatgólós sikerrel nyitották a szezont, most azonban csak egy ponttal távoztak az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokból.
Fehérvár AV19 - EC VSV 3-2 (0-1, 2-0, 0-1, 1-0)
/ 2016.09.23. 18:52:23 |

Jubileumi ünnepség a Zsolt utcai Gondozási Központban

 Fennállása 40. évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget az Egyesített Szociális Intézmény II. számú Gondozási Központja, Zsolt utcai épületében. Az esemény keretében 90. születésnapja alkalmából a legrégebbi klubtagot is köszöntötték, a miniszterelnök és a város polgármesterének kézjegyével ellátott emléklappal. 
/ 2016.09.23. 17:21:40 |

56-os szavalóversenyt hirdetnek a Munkács Mihály Általános Iskolában

Szavaló versenyt hirdet a Munkácsy Mihály Általános Iskola 50 éves jubileumi program sorozatának keretében. A megmérettetéssel, amelyre 7-8. osztályos fehérvári és környékbeli diákokat várnak, az 1956-os forradalomra, a kor hőseire emlékeznek. A jelentkezési határidő október 14. A jubiláló intézmény szakmai előadást és a zene világnapjához kapcsolódó belvárosi villámcsődületet is szervez.
/ 2016.09.23. 17:10:39 |

Hagyományos és fiatalos stílusú ételekkel vár az V. Mangalica Fesztivál

 Megnyílt az V. Mangalica Fesztivál a Piac téren, ahol idén is helyben készült mangalica finomságokkal, valamint kolbásszal, szalámival, sonkával, szalonnával, disznósajttal és friss tepertő várják a magyar ízek rajongóit. Az idei fesztivál újdonsága, hogy ezúttal az ország legmenőbb street food truckjai is megmutatják Székesfehérváron, számukra mit jelent a mangalica. Kóstolhatunk pulled pork szendvicset és Angust BBQ kéksajtos-mangós burgert is.
/ 2016.09.23. 12:44:32 |

Vasárnap délután avatják fel a Szent Antal Kápolna melletti felújított keresztet

2016. szeptember 25-én, vasárnap délután 15.00 órakor szabadtéri mise keretében avatják fel és szentelik meg a börgöndpusztai Szent Antal Kápolna melletti felújított keresztet. A program keretében a kápolna mellett létesített műfüves focipályát is átadják. A vasárnap délutáni eseményre sok szeretettel várnak minden érdeklődőt!
/ 2016.09.23. 12:02:28 |

Német nyelvű misét tartanak október 2-án a Ciszterci templomban

2016. október 2-án, vasárnap délelőtt a Székes- fehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat német nyelvű szentmisét szervez a Nagyboldogasszony Ciszterci templomban. A misén Ujfalussy Ottó celebrál majd. A szentmise vasárnap délelőtt 10.30 órakor kezdődik, amelyre sok szeretettel várnak mindenkit.
/ 2016.09.23. 11:13:04 |

Online közvetítés a Volán pénteki és szombati meccséről

Péntek este a Villachot, szombaton a Dornbirnt fogadja a Fehérvár AV19 az EBEL-ben. Mindkét találkozón nagy érdeklődésre lehet számíítani a fehérvári jégcsarnokban, de aki nem tudja a helyszínen nézni, az sem marad le róluk. A szekesfehervar.hu/elo címen mindkét meccs élőben lesz követhető, pénteken és szombaton is 19.15-kor dobják be a pakkot, ekkor indul a közvetítés.
/ 2016.09.23. 10:55:34 |

November 1-től változnak a fizető parkolási zónák Fehérváron

Aki autóval közlekedik a városban, biztosan járt már úgy, hogy a belváros peremterületein nem talált szabad parkolóhelyet. Így vannak ezzel nap, mint nap az ottlakók is, akik joggal szeretnének a külsőbb városrészekben élőkhöz hasonlóan az ingatlanjukhoz közel leparkolni. Éppen ezért november elsejétől több belvároshoz közeli utcát csatolnak a fizető zónákhoz. A parkolási rendszer forgalomszabályozó hatása pedig megannyi fehérvári utcát tett már élhetőbbé, ahol korábban szinte mozdulni sem lehetett az autóktól.