Hírek


/ 2017.12.04. 07:30:00 |

Adventi gondolatok Bobory Zoltántól, a Vörösmarty Társaság elnökétől

"Az egyén békéje akkor lehet teljes, ha szándéka és megvalósított akarata egy magasabb, magasztosabb célt is szolgál." Bobory Zoltán, költő, író, előadóművész, népművelő. A legendás Látó-kör vezetője, majd a Szent István Művelődési Ház igazgatója volt. A Don-kanyar kápolna felépítésének kezdeményezője, ma a Vörösmarty Társaság elnöke, a Fehérvári Szenátus tagja.
/ 2017.12.04. 07:00:00 |

Újszövetség Maraton - hajnali négytől éjfélig olvasták a Bibliát a színházban

Advent első vasárnapján mintegy húsz órán keresztül tartott a VI. Újszövetség Maraton a Vörösmarty Színházban. Hajnali négykor Bencze András evangélikus lelkész kezdte a felolvasást és éjfélkor Smohay András fejezte be a könyvek könyvének felolvasását. Egész nap összesen 108-an olvasnak a könyvek könyvéből. 
/ 2017.12.03. 20:22:42 |

Nem volt esélye Klagenfurtban a Fehérvár AV19-nek

A pénteki, jól sikerült hazai meccs után Klagenfurtban lépett pályára a Fehérvár V19, másodszor a Thornton-Énekes megbízott edződuó vezetésével. Ez a találkozó azonban más volt, mint a Villach elleni, az akkori öt lőtt gólt egyetlen egy sem követte a KAC otthonában. Carruth kapuját ellenben négyszer is bevette a táblázat második helyén álló, nemrég Fehérváron hétszer beköszönő Klagenfurt, és simán nyert.
/ 2017.12.03. 19:30:17 |

Felgyúltak advent fényei – ünnepi díszbe öltözött a Belváros

Felgyúltak az adventi fények Fehérvár Belvárosában és megkezdődött a várakozással teli időszak, amelynek során a fehérváriak közösen készülnek a szeretet ünnepére. Már az első vasárnap megtelt a Belváros és sokan csodálták meg az új fényeket és díszeket, hallgattak bele a koncertekbe. A díszvilágítást idén a III. Adventi Jótékonysági Futás egy kilométeres távjának győztese, Szalczgruber Zsolt kapcsolta fel Székesfehérvár polgármesterével közösen.
/ 2017.12.03. 13:50:51 |

A hidegben is sokan futottak a jótékony célért

Több mint háromszáz futó állt rajthoz a székesfehérvári III. Adventi Jótékonysági Futáson. December 3-án délelőtt a Várkörúton teljesítettek egy vagy öt kilométert az indulók, a leggyorsabb gyermek és felnőtt is értékes különdíjban részesült. A futásra nevezők, akárcsak a Jótékonysági Estélyre jegyet vásárlók idén a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthont támogatják.
/ 2017.12.03. 12:00:00 |

Brückner Ákos Előd ciszterci plébános adventi gondolatai

Brückner Ákos Előd, a ciszterci rend örökfogadalmas tagja. Győri spirituális majd a Budai Rendház főnöke, 2011-től a Székesfehérvári Ciszterci templom plébánosa. "Advent. Eljövetelt jelent, sőt, hogy személyesen eljön Ő, aki nem csupán eszme és nem megvásárolható árucikk." - írja gondolataiban.
/ 2017.12.02. 20:20:32 |

Egy félidőt átaludt és kikapott a Ferencvárostól a Vidi

A bajnokság szuperrangadóját várta mindenki a Ferencváros-Videoton mérkőzéstől, de az első félidő egyoldalú futballt hozott. A Vidinek helyzete sem volt, a hazaiak ellenben két gólt is lőttek és uralták a meccset. A szünet utáni kiegyenlítettebb játékban szépített a fehérvári csapat, ám egy védelmi hiba miatt nem volt esélye pontot szerezni. Pontszámban utolérte a listavezetőt a fővárosi csapat.
/ 2017.12.02. 20:05:57 |

Az első adventi gyertyát gyújtották a Püspöki Palota udvarán

Az első ünnepi hétvégén, szombaton délután nyílt meg a Püspöki Palota kertjében a hagyományos „Adventi udvar”. Műsort adtak az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói, ezt követően Spányi Antal ünnepi gondolatait hallgathatták meg az egybegyűltek, végül a megyés főpásztor meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún.
/ 2017.12.02. 19:21:20 |

Adventi gyertyagyújtás a Vörösmarty Színházban

A Vörösmarty Színházban szombaton Spányi Antal megyés püspök, Bencze András evangélikus lelkész, Berze János református lelkész, Cser-Palkovics András polgármester és Szikora János színházigazgató közösen gyújtotta meg a teátrum előcsarnokában elhelyezett adventi koszorú első gyertyáját.
/ 2017.12.02. 19:04:48 |

Megnyitotta kapuit a XV. Betlehemi szép csillag kiállítás

Szombaton délután nyílt meg a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában a XV. Betlehemi szép csillag kiállítás, valamint Sereg Mátyásné, népi iparművész buzsáki motívumokkal díszített, textíliákból álló tárlata is. A kiállítást Gelencsér József néprajzkutató nyitotta meg, köszöntőt mondott Spányi Antal, megyés püspök.