Hírek

/ 2021.04.07. 07:40:50 |

Hagyományt teremtettek - óriási érdeklődés volt a színház nyuszikereső akciója iránt

Hatalmas érdeklődés övezte a Vörösmarty Színház húsvéti nyuszikereső akcióját, amelynek keretén belül 51 - a színház munkatársai által készített - nyuszit rejtettek el a város nagyobb parkjaiban. Számos kisgyermeknek tudtak így örömet szerezni, így már most azon törik a fejüket, hogy mit rejtsenek el legközelebb.
/ 2021.04.07. 07:39:51 |

A Móri úton is lesz kerékpárút a hét hónapig tartó felújítás után

Székesfehérvár önkormányzata az elmúlt években számos fontos gyűjtőutat megújított. Ennek folytatásaként készül a város a Móri út felújítására is, amit évtizedek óta óriási forgalom terhel. Az útszerkezetet, az út- és járdafelületet, a vízelvezetést, a közvilágítást, a kerékpáros létesítményeket és a forgalmi rendet érintő változásokat is tartalmazó felújítás pályázati forrásból valósul meg.
/ 2021.04.07. 07:23:44 |

Befejezte a közoktatási intézmények fertőtlenítését a Magyar Honvédség

Az elmúlt három hétben csaknem száz intézmény - óvodák és általános iskolák - vírusmentesítését hajtották végre. Ennek során elsősorban alkoholos fertőtlenítőszereket, illetve szükség esetén ózongenerátort használtak. A fertőtlenítési feladatokba a székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj mellett további tíz alakulatot vontak be.
/ 2021.04.07. 07:17:00 |

Költészetnapi különkiadással jelentkezik az Élő Költők Társasága

Az Élő Költők Társasága költészetnapi különkiadással jelentkezik április 12-én. A stúdióban Gellén-Miklós Gábor lesz a vendég, és olyan diákokat is „meghívnak”, akik már próbálkoztak versírással.
/ 2021.04.06. 17:32:06 |

Újraindulhatnak az üzletek és a szolgátatások szerdától

A korábbi kormányzati ígéretnek megfelelően Orbán Viktor miniszterelnök azonnal bejelentette az első lazító intézkedéseket, ahogy elérte az ország a 2,5 milliós oltottszámot. Nyithatnak az üzletek, újraindulhatnak a szolgáltatások szerdától.
/ 2021.04.06. 17:06:00 |

Oda a bizalom: váratlanul kirúgta Antti Karhulát a Hydro Fehérvár AV19

Nemrég még arról nyilatkoztak a fehérvári hokicsapat vezetői, hogy a jövőben is az idei edzői stáb folytatja a munkát a Volánnál. A Magyar Kupa döntője után azonban "bizalomvesztés" alakult ki Antti Karhulával szemben, így immár azt jelentették be, hogy a finn edző távozik Fehérvárról.
/ 2021.04.06. 15:00:12 |

Április 18-ig teljesíthető a tavaszköszöntő túra a Velencei-hegységben

Nem a hagyományos keretek között, de idén is megtartják a Tavaszköszöntő túrát a Velencei-hegyégben. A 15-25 kilométeres távokat egyénileg vagy családilag lehet teljesíteni április 18-ig, a regisztrálás április 14-ig tart – olvasható a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület honlapján.
/ 2021.04.06. 13:10:38 |

Elektronikusan is igényelhető a védettségi igazolvány

A www.magyarorszag.hu portálon keresztül ellenanyag-vizsgálaton alapulóan már elektronikusan is igényelhető a védettségi igazolvány, valamint az elvesztése vagy megrongálódása esetén annak pótlása és cseréje iránti kérelem is elindítható. Az e-igényléshez Ügyfélkapus regisztráció szükséges.
/ 2021.04.06. 12:20:17 |

Fehérváron a Területi Vérellátóban várják a donorokat

A szokottnál is fontosabb, hogy a húsvéti ünnepek után is megfelelő számú véradó jelenjen meg a véradásokon – erre hívta fel a figyelmet még a hosszú hétvége előtt az Országos Vérellátó Szolgálat. Székesfehérváron a Területi Vérellátóban várják a segítő donorokat a következő napokban. Regisztrálni lehet az OVSZ honlapján!
/ 2021.04.06. 12:12:55 |

Kézműves játékok lesznek a középpontban a szombati Szakmák találkozásán

Szakmák találkozása címmel, a gyerekek és felnőttek számára is szórakoztató, hasznos kézműves játékokról szervez online programot április 10-én, szombaton a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. Kiállítás-megnyitóval, előadásokkal és gyakorlati játékkészítő bemutatókkal várják az érdeklődőket a szervezet youtube csatornáján.
/ 2021.04.06. 12:10:00 |

Rendkívüli fehérvári támogatás a mentősöknek

Rendkívüli, hatmillió forintos támogatás biztosításáról döntött Székesfehérvár Önkormányzata nevében a város polgármestere, amely a mentősök napjainkban különösen nehéz, küzdelmes munkáját segíti. Az összeg egy, a betegek túlélési esélyeit növelő mellkaskompressziós eszköz beszerzését, továbbá a Mentőállomásra bútorok vásárlását teszi lehetővé – tájékoztatott közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András.
/ 2021.04.06. 11:58:14 |

Jelentkezz a Snétberger Programba! - muzsikuspalántákat támogatnak

Tehetséges, hátrányos helyzetű muzsikuspalántáknak hirdet tehetséggondozó programot a Nemzeti Tehetség Központtal közösen a Snétberger Alapítvány. A 12 és 22 év közötti fiatalok sikeres felvételi után egy évig ösztöndíjjal tanulhatnak a Snétberger Zenei Tehetség Központban. Jelentkezési határidő: április 30.
/ 2021.04.06. 08:27:00 |

Ilyen lesz az új bölcsőde a Maroshegyen - már a kiviteli tervek készülnek

Az új bölcsőde engedélyezési tervei elkészültek, jelenleg a kiviteli tervek kidolgozása zajlik. Az építésre vonatkozó közbeszerzési eljárást várhatóan még idén tavasszal kiírják. Az épület a tervek szerint 2022 végéig megépül, és mindenben megfelel majd a legkorszerűbb szakmai, szolgáltatási, építészeti és energiahatékonysági kívánalmaknak.
/ 2021.04.06. 08:15:00 |

Digitális detoxikáció: az Egészségfejlesztési Iroda vendége Dr. Zacher Gábor lesz kedden

Az Egészségfejlesztési Iroda szokásos online előadás-sorozatának következő vendége Dr. Zacher Gábor ismert és elismert toxikológus lesz. A főorvos az április 6-án, kedden 18 órakor kezdődő, ingyenesen elérhető, online szemináriuma keretében a digitális világ csapdáiról és a függőségek új formáiról fog beszélni az EFI Facebook-oldalán.
/ 2021.04.06. 08:04:02 |

Fehérváron is mécsesekkel köszönték meg az egészségügyi dolgozók munkáját

Fehérváron is járt a Group Loyal, azok a fiatalok, akik mécsesekből kirakott feliratokkal köszönik meg a mentősök helytállását. Korábban Budapest több pontján is mécsesekből raktak ki mentőemblémákat, így tisztelegve a mentők koronavírus elleni áldozatos munkája előtt. Most Székesfehérváron is jártak az "alkotók".