A Madárbarát Fehérvár program keretében újabb helyszínre kerültek ki az otthont jelentő költőodúk. A természetvédelmi szakemberek legalább ötféle madarat várnak az odúkba, akiknek kifejezetten nagy segítséget jelenthetnek a költésben kihelyezett új otthonok, illetve egy denevérodú is kikerült a Zichy ligetbe.
A Városi Piac csarnokában a kereskedők, kistermelők, őstermelők széles termékválasztékkal várják a piacra érkező vásárlókat. Nőnap közeledtével pedig meghosszabbított nyitvatartással várja a vásárlókat a Városi Piac: március 5-én szombaton 14 óráig, vasárnap 12 óráig, hétfőn 15 óráig és március 8-án kedden 18 tart nyitva.
A Városgondnokság kertészei és parkfenntartó munkatársai a napokban rengeteg fát és több ezer cserjét ültetnek el az Aranybulla környékén, mely idén tavasz közepére teljesen megújul. Összesen 154 fát, 5936 örökzöld terülőt és cserjét is ültetnek a több mint tízezer évelő növény mellett, továbbá automata öntözőrendszert építenek ki.
A munkálatok előreláthatólag március végéig tartanak, addig az érintett szakaszokon félpályán fog haladni a munka. A Városgondnokság kéri a közlekedőket, fokozott figyelemmel vezessenek az útvonalon.
A Petőfi parkban tervezett új játszótér kivitelezése kapcsán kettő fekete fenyő kivágása vált volna szükségessé. A Városgondnokság azonban arra törekszik, hogy a lehető legkevesebb fát kelljen kivágni a városban, így Székesfehérváron eddig egyedülálló módon ültették át ezeket a fákat. faátültetésre.
Az elmúlt időszakban több bejelentés érkezett Székesfehérvár Önkormányzatához, a Közlekedési Irodához, valamint a közterületeket és létesítményeit üzemeltető Városgondnokság Kft-hez, hogy vállalkozók – személyes megkereséssel – ingatlanok kapubejárójának kedvezményes áron történő aszfaltozására tesznek ajánlatot.
A mintegy hatszázmilliós út-, járda- és parkolófelújítás mellett parkfelújításokra és parképítésre, továbbá közvilágítás korszerűsítésre is jelentős összeget költ idén a Városgondnokság a városüzemeltetési és létesítményfenntartási feladatok mellett. A 2022-es feladatokról Bozai István városgondnokkal beszélgettünk.
A Belvárosban a Városgondnokság a napokban felszedte – a földfelszíni részeken – a fákat körülvevő régi veremrácsokat. Az 1998-ban ültetett gömbkőrisek legtöbb helyen kinőtték már a rácsokat, így most ideiglenesen bazalt kavicsburkolatot alakítottak ki a szakemberek, azonban a törzsvédelmet szolgáló favédőrácsok maradnak.
Csodásan sütött a nap többször a héten és a tavasziasan meleg idő miatt sajnos be kell zárni a Kori Ligetet. Vasárnap estig azonban még kitartanak, hiszen hétvégén éjszaka még fagyok lesznek, így minden valószínűség szerint szombaton és vasárnap kiváló jéggel búcsúztathatjuk az idei szezont.
Évértékelő és stratégiai egyeztetést tartott csütörtökön a Székesfehérvár Önkormányzatának tulajdonában álló gazdasági társaságokkal a város vezetése. A 2021-es, többségükben sikerrel leküzdött kihívások után, a 2022-es városi költségvetés elfogadásával immár az újabb megoldandó feladatok, a cégek stratégiai koordinációja, valamint az idén várható világpiaci folyamatok kezelése volt az egyeztetés fókuszában.