Nyolcadik alkalommal érkeztek Pusztinából csángóföldi magyarok Székesfehérvár Önkormányzatának velencei táborába. A húsz főnyi, felnőttekből és gyermekekből álló csoport szerdán szentmisén vett részt Fehérváron, a ciszterci templomban, majd este a Hiemer-házban adtak ízelítőt sajátos énekeikből és táncaikból, Nyisztor Ilona, Magyar Örökség-díjas népdalénekes vezetésével.
Szent Iván-napi búcsúra és Nemzetiségi Napra várták a híveket, illetőleg a vendégeket vasárnap, Székesfehérváron, a Rác utcai szerb ortodox templomba és a templom kertjébe. Az ünnep délelőtt püspöki szent liturgiával kezdődött, amelyet követett a hagyományos kalács és koljivoszentelés. Délután nemzetiségi tánccsoportok, zenekarok léptek színpadra, bemutatva a szerb, a német, a roma és a görög kultúra egy-egy szeletét.
Táncosok, katona- és fúvós zenekarok, a hazai könnyűzenei élet legjobbjai a Zichy-színpadon, különleges fényjátékok, a Dunántúl népi hagyományai, hamisítatlan középkori hangulat, hagyományőrzők, királyi óriásbábok, függőleges mesék, lovagi torna és számos gyerekprogram, élő óriás sakk, IV. Béla koronázása a Nemzeti Emlékhelyen – idén augusztusban is izgalmas programokat kínál a Székesfehérvári Királyi Napok.
A Fehérvári Balett Színház június 28-án, pénteken 20.30 órakor mutatkozik be először a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ szabadtéri színpadán. Az Egerházi Attila által koreografált Szerelmes táncok című előadás ingyenesen látogatható.
Cselekményes balett, táncdráma, kortárs balettekből álló táncszínházi est és gyerekeknek szóló mesebalett is szerepel a Székesfehérvári Balett Színház következő évadtervében. A város balettszínháza négy új bemutatót tervez, és ezek mellett műsoron tartja a most zárult évad produkcióit is.
Hétfőn este, alkonyatkor tűzugrással, néptánccal és a jeles naphoz kötődő hagyományok felelevenítésével kezdődött a Szent Iván éj Fehérváron, a Prohászka ligetben, ahol fellépett a Kákics Együttes és a Táncol”KODO” Táncegyüttes. A moldvai táncokba a közönség is bekapcsolódhatott, a bátrabbak pedig a tűzugrást is kipróbálhatták.
Június 24-én, hétfőn este Szent Iván-éji tűzugrás kerül megrendezésre a Prohászka ligetben. A 20:30-kor kezdődő eseményen fellép a Kákics Együttes és a Táncol”KODO” Táncegyüttes, akik bemutatják a jeles naphoz kötődő hagyományokat. A részvétel díjtalan.
Június 22-én kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája A Szabadművelődés Házában. A 17 órakor kezdődő programok a következők lesznek: László Bandy kiállítás-finissage, Sipos F. Tamás koncertje, Baboth Dóra néprajzkutató előadása, Tűzugrás a Táncol”KODO” Táncegyüttessel, MÉHKASAULA diaprojekt, az este folyamán távcsöves bemutató várja a látogatókat.
Június 22-én, szombaton ismét szélesre tárják a Rác utcai Skanzen portáinak kapuit; a Fehérvári Kézművesek Egyesülete a XVI. Tűzzel-Vassal Fesztiválra várja az érdeklődőket. A késes és késkészítő mesterek, kovácsok és fegyverkovácsok országos találkozójának idén „A magyar bicska, mint kiemelt érték” lesz a fő témája, a fesztivált megelőző napon pénteken konferencia is lesz a bicskákról.
Júnuis 17-én, hétfőn 17.30 órakor horvát táncház lesz a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Táncokat tanít Rodekné Blahó Márta, a tököli Délszláv Táncegyüttes vezetője, harmonikán közreműködik Halász László, a Kolo együttes vezetője. A belépés díjtalan.