Új név a fehérvári táncvilágbajnokok listáján - interjú Pauker Barbarával

Fehérvári, nagyon fiatal, csinos, kedves, vasváris, rendkívül tehetséges, és nem mellesleg már most kétszeres világbajnoki ezüstérmes szólóban, ötszörös világbajnok duóban, és novemberben bezsebelte élete első egyéni világbajnoki címét is a Dance Star Szövetség nemzetközi bajnokságán. Az ÖKK interjúsorozatának következő részében Pauker Barbara hip-hop tánc világbajnok válaszolt a kérdésekre.
2020.12.03. 13:04 |

Még tavasszal utaztál volna a horvátországi Porecbe, hogy megmérkőzz a Dance Star által szervezett világbajnokságon felnőtt, szóló, „commercial dance” kategóriában. Ezt akkor a vírus elsodorta, majd a szervezők úgy döntöttek, hogy kicsit máshogy, de novemberben mégis megrendezik a versenyt! Hogyan zajlott ez?

Már tavaly a terveim között szerepelt, hogy részt vegyek a versenyen, amikor az nem sikerült, eldöntöttem, hogy idén biztos ott leszek! Rendkívül sokat készültem, aztán kiderült, hogy májusban a vírus miatt elmarad a viadal, majd jött a hír, hogy novemberben online formában tartják meg a szervezők. Így végül „csak” annyi volt a dolgom, hogy készítsek egy videót, ahol eltáncolom a nevezett koreográfiát. A beküldött táncokat online, élő műsor keretében adták le, ahol egy három tagú szakmai zsűri bírálta a videókat. Így lettem a saját kategóriámban első, ami azt jelenti, hogy világbajnoki címet tudhatok a magaménak, és ezzel együtt bejutottam a december 4. és 6. között szintén online tartandó gálára is. A gálán különdíjakat osztanak majd, így akár a legjobb női táncos vagy legjobb koreográfia, legjobb jelmez díjakra is esélyes vagyok még. 

A tánc esetében hogy néz ki egy világbajnoki cím, hány szervezetnek van joga ehhez hasonló elismerést odaítélni?

Itt egy kicsit másképp épül fel, mint más sportágak tekintetében: több szervezetnek van meg a jogosultsága világbajnokságok szervezésére, amik résztvevő-számban, táncstílusokban eltérhetnek egymástól. Vannak kisebb, illetve nagyobb bajnokságok. A poreci egy nagyobb versenynek számít. A legnagyobb világverseny hip-hop, moderntánc szempontból a World of Dance, ahol például Jennifer Lopez is a zsűri tagja. Az a célom, hogy egyszer azon is megmérettessem magamat. 

A koreográfiád címe False confidence, azaz hamis magabiztosság. Hogy készült, mi inspirálta?

A commercial dance kategória azt jelenti, hogy a koreográfiámban más stílusokat is vegyíthettem a hip-hoppal. A táncom, amelynek a címét a zene címe adta, a kortárs és a hip-hop vegyítése. Egyedül álltam neki az ötletelésnek, majd Katona Péter, az edzőm segítségével raktuk össze a koreót. Egy történetet mesélünk el, amelynek az elején bizonytalan és félénk vagyok, majd pedig, ahogy a zene is beindul, ledobom a terheimet, boldogabb és magabiztosabb leszek. Érdekes, hogy a tánc nem kifejezetten a poreci versenyre készült, hanem a hazai megmérettetésekre. Nem úgy készültem, hogy online kell majd bemutatnom, de szerencsére azért öt-hat versenyre el tudtam vinni élőben is, ahol szintén szép eredményeket értem el. 

17 éves, vasváris gimnazista vagy, hihetetlen nagy ambíciókkal és elképesztő eredményekkel. Hol kezdődött a szerelem, ami a tánchoz fűz?

Hatalmas váltás volt az életemben, amikor 12 évesen elkezdtem táncolni. Előtte 6 évig szinkronkorcsolyáztam, aztán a csapatunk kezdett szétesni, és a sportágváltás mellett döntöttünk itthon. Ekkor próbáltam ki magamat a táncban, ami azóta az életem szerves részét képezi. Rögtön hip-hopozni kezdtem csapatban, majd duóban és szólóban is. Két évvel ezelőtt egy háromfős lánycsapattal elindultunk a Fehérvár Táncosa  versenyen is, ahol különdíjasok lettünk. Ez az elismerés nagyon kedves helyet foglal el a szívemben, hiszen a szülővárosomban ismerték el a tehetségünket, egy borzasztóan színvonalas verseny keretében. (...) Máig keresem azt az irányzatot, ami a stíluson belül a legközelebb áll hozzám. Szeretek új dolgokat kipróbálni, más stílusú órákat meglátogatni. Nem alakult még ki teljesen a saját stílusom, most azt érzem, hogy jelenleg a lassabb, lírikusabb, kortárs elemekkel vegyített hip-hop vagyok én. 

Hol és hogyan képzed magadat?

Amellett, hogy rengeteg táncos videót nézek, Budapest két legnevesebb iskolájába, az Art Kingdom-ba és a R3d one-ba járok, ahol fantasztikus edzőim vannak, és szuper, inspiráló a közösség, illetve tavaly volt szerencsém egy hónapot Amerikában tölteni, ahol mindennap különböző táncórákra jártam. Ez óriási lökést adott, rengeteg új célt tűztem ki magam elé, elképesztő, ami az államokban van. Ha a vírus engedi, jövő nyáron is szeretnék kint tanulni egy kicsit. Most vagyok abban a korban, amikor még rengeteget tudok fejlődni, az a célom, hogy az elkövetkezendő években éljek ezzel a lehetőséggel. 

Ha húsz év múlva beszélgetünk majd, szerinted hol fog tartani a karriered?

Remélem, addigra egy gyerekzsivajtól hangos táncegyesületem lesz, sok-sok tehetséges táncossal, akiknek egyengethetem az útját, és olyan emberekkel leszek körülvéve, akik maximálisan támogatnak, és remélem, hogy nagyon sikeres leszek abban, amit csinálok. Most nem tudok annál jobb érzést elképzelni, mint hogy másokat inspiráljak mindazzal, amit én szeretetből, nagyon sok munkával csinálok.

Interjú

  1. A szüleimnek megígértem, hogy hazajövök! - interjú Bucsi László professzorral

    Bucsi László professzor, a Szent György Kórház főigazgatója idestova negyven esztendeje, hogy letette az orvosi esküt székesfehérvári fiatalként. Az Ybl Miklós Gimnáziumban érettségizett, és tudatosan választotta az orvosi hivatást. Beszélgetésünk során annak jártam utána, hogy szakmai pályafutásának milyen állomásai voltak.

    2021.05.20.
  2. Hamarosan elindul az új városkártya-rendszer – interjú Laufer Tamással

    Az Alba Innovár immáron négyéves sikertörténetet tudhat magáénak: gyermek és felnőtt képzései, szakkörei, táborai, okostanterem programja után a nevükhöz szorosan fűződő Székesfehérvár App is új funkcióval bővül indén tavasszal – mondta el Laufer Tamás, az Alba Innovár Digitális Élményközpont vezetője.

    2021.05.13.
  3. Kihívás és élmény a Nemere építése - beszélgetés Józsa Dáviddal és Kiss Benjáminnal

    Bár a koronavírus-járvány lassította a munkát, ennek ellenére folyamatosan halad az Albatrosz Repülő Egyesület és a Régi Magyar Vitorlázórepülő Sportalapítvány közös projektje, a 85 évvel ezelőtt Székesfehérváron készült vitorlázórepülő, a Nemere újraépítése. Az elmúlt hónapokban gyarapodott a szárny bordáinak száma, és folyamatosan bővül a segédtartók alkatrészének száma is. 

    2021.04.28.
  4. Prohászka Ottokár püspökre emlékezik halálának évfordulóján Spányi Antal

    Az egyházi ünnepek rendjében Prohászka Ottokár püspök halálának évfordulója idén is húsvétra esett. A századforduló magyar kereszténysége meghatározó személyiségének egyik szellemi-lelki örökségére emlékezve, a szenvedésben megélt istenkapcsolatról és kegyelmekről beszél Spányi Antal püspök.

    2021.04.18.
  1. „Hiszünk az emberek józan gondolkodásában”

    Az egy éve tartó megváltozott életről, a családi találkozók, közösségi élet hiányáról, az új fórumokon zajló képviselői munkáról is szólt a város közgyűlésének két rangidős tagja, akik képviselői munkájuk ellátása mellett édesanyaként, nagymamaként is helytállnak. Dr. Dienesné Fluck Györgyi, a 14. számú és dr. Horváth Miklósné, a 3. számú választókörzet önkormányzati képviselői az egyéni felelősségről és a védőoltás szabad választásáról is megosztotta véleményét.

    2021.04.08.
  2. Itt mindig olyan emberek voltak, akik lehetővé tették a fejlődést - interjú Forgó Bélával

    Minden nagyvállalatnak, így a Köfémnek is kihívást jelentett a rendszerváltozás időszaka. Közülük több nem élte túl a váltást, a fehérvári alumíniumgyár azonban éppen ebben az időszakban indult óriási fejlődésnek. Mi sem bizonyítja jobban a sikert, mint hogy idén ünnepeljük a vállalat nyolcvanadik születésnapját. A rendszerváltáskor indult fejlődést nagyon sokan Forgó Béla nevével kötik össze.

    2021.04.01.
  3. Védjük meg hitünket, az egyházat, keresztény kultúránkat – Spányi Antal püspök nagyböjti üzenete

    Spányi Antal püspök negyedik nagyböjti üzenete szerint minden hívőnek meg kell tudni védeni a hitét, az Egyházat, ezeréves keresztény kultúránkat, hogy megmaradjunk, mint Szent István népe és Mária országa.

    2021.03.24.
  4. Az 1848/49-es események ihlették Sasvári János legújabb domborművét

    Újabb, az 1848-49/es forradalom és szabadságharcot megidéző domborművel bővítette alkotói gyűjteményét Sasvári János László kő- és fafaragó mester. A művész gyermekkora óta hordozta magában az ihletet a műhöz, melyet egyelőre az otthonában őriz, és kutatja a méltó helyét. Életművéről egy könyv is készült Fába vésett magyar történelem címmel.

    2021.03.22.

Lakossági tájékoztatás

Fehérvár Magazin

Webkamera


360 Fehérvár

Eseménynaptár

2021. Június
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4