Az ember tragédiája 1. bemutatójára készülnek a Vörösmarty Színházban, a darabot december 1-jén szombaton láthatja először a közönség. A próbákról a Jászai-Mari díjas Hirtling István és a fiatal, a társulathoz szeptemberben csatlakozott Kovács Tamás is lelkesen nyilatkozott.
A Magyar Állami Operaház küldetésének tekinti, hogy az opera üzenetét minél több magyarlakta településre eljuttassa. Ennek jegyében hirdette meg a budapesti dalszínház 2018/19-es évadában „Operát az Operából!” elnevezésű turnéját, aminek részeként az itáliai zeneszerző utolsó műve november 23-án koncertszerű változatban látogat a Vörösmarty Színházba.
Novemberben egy előadást tart A Szabadművelődés Házában a Prospero színkör, William Shakespeare: A vihar című darabját mutatják be november 25-én, vasárnap 19 órakor.
A modernkori lengyel állam megalapításának 100. évfordulója alkalmából Kazimiera Illakowiczówna: „Ösvény az út mellett” című monodrámáját mutatták be a Vörösmarty Színházban. Az előadás előtt a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum Vándorkiállítása nyílt meg a Forrás Galériában.
November 5-én a modernkori lengyel állam megalapításának 100. évfordulója alkalmából 19 órakor Kazimiera Illakowiczówna: „Ösvény az út mellett” című monodrámáját mutatják be a Vörösmarty Színházban. Az előadás előtt Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Jerzy Snopek köszönti a résztvevőket.
November 5-én 18 órakor várják az érdeklődőket a Közéleti és Kulturális Szalon következő programjára, a Krisztus Király Plébánia Közösségi Házába. Az est meghívott vendégei Láposi Réka és Keller János lesznek, beszélgetőtársuk Bakonyi István.
A Szabadművelődés Háza adott otthont a VII. Paál István Fesztiválnak. Az színjátszó találkozóra, az ország minden pontjáról érkezetek csoportok Székesfehérvárra. A Szabad Színház három díjat is kapott: Mika Myllyaho Káosz című darabjával a legjobb rendezésért járó "Tóth László díjat", Nagy Judit kapta, a legtehetségesebb szereplőnek járó "Matolcsi Miklós díjat" pedig Cseh Kata, Csille Ildikó és Parrag Dóra zsebelhette be. Az előadással a fesztivál fődíját is elhozták.
Hétvégén amatőr színjátszók csinálnak fesztivált A Szabadművelődés Házában. A VII. Paál István Fesztivál nyitó produkciója a Prospero Színkör A vihar című előadása lesz szombaton délelőtt, fellép a Szabad Színház társulata is, és érkeznek játszók Nagykanizsától egészen Békéscsabáig.
A Székesfehérvári Család és Gyermekjóléti Központ Segítő Fehérvár Programja keretében október 26-án, pénteken családi délután lesz a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. A Tök-Ősz családi napon a közös tökfaragás mellett változatos zenei programokkal és kiállításmegnyitóval is várják a vendégeket. A rendezvényt a Princess hegedűtrió koncertje zárja. A belépés díjtalan.
Október 26-án, pénteken délután fél 5-kor lesz Fekti Vera, festőművész „Horizont” című kiállításának megnyitója a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. A délután tárlatot Szentes Ottokár, képzőművész nyitja meg, köszöntőt mond Szigli István, közreműködnek a Székesfehérvári Balett Színház művészei. A tárlat november 30-ig látogatható.