Betegség miatt elmarad a Prospero Színkör január 24-re meghirdetett A dög című előadása a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban. Az előadást lehetőség szerint mielőbb pótolják.
"...Hozz rá víg esztendőt!.." címmel, A magyar kultúra napjának előestéjén nyitotta meg az idén 65 éves Szabad Színház idei jubileumi évét. A közösségfejlesztő és alternatív színházi programjairól ismert társulat a Fő utcai Igéző előtt a Hungarikum Zenekar közreműködésével rövid közös éneklésre várta az arra sétálókat, és a közönséget.
Sokszínű programmal ünneplte a magyar kultúra napját a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szombaton. Klasszikus filmeket vetítettekek, jelmezkiállítás nyílt ott voltak a Székesfehérvári Balett Színház táncosai és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar muzsikusai, volt fényfestés az est zárásként pedig Szabó Balázs Bandáját hallhatta a népes közönség.
"...Hozz rá víg esztendőt!.." címmel, a Magyar Kultúra Napjának előestéjén, 2023. január 21-én nyitja meg az idén 65 éves Szabad Színház a társulat jubileumi évét.
A Ciszterci Szent István Gimnázium megújult színháztermében lesz a Fejér Holló Diákszínpad idei első előadásának bemutatója. William Shakespeare Sok hűhó semmiért című komédiáját teltház előtt adják elő. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Ferenczy Noémi által rendezett darabot a tervek szerint februárban ismét színpadra viszik.
Hatalmas sikerrel mutatkozott be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Boeing, Boeing vígjátéka Bagó Bertalan rendezésében a Komáromi Jókai Színházban tartott első bérletes előadás premierjén.
Mesteremberekkel, Pánikkal és Szegény Tóbiással indítja az Újévet a Szabad Színház. Már elérhető az Igéző, 2023. januári programja. Vasárnaponként 11 órakor bábelőadásokkal várják a kicsiket a belvárosi játszóhelyen, a nagyobb korosztály pedig számos kortárs dráma közül válogathat majd januárban.
Továbbra is izgalmas és tartalmas színházi élményeket kínál a a Prospero Színkör. Januárban két előadást láthat a közönség, január 14-én az Őszi szonáta, január 24-én pedig A dög szerepel a műsorukban.
Még pár nap, és ismét itt a karácsony – ha maradandó színházi élményre vágyik 2023-ban is, lepje meg magát és családját, barátait Csillagfény bérlettel vagy előadásokra beváltható ajándékkártyával! Sikerdarabok Csillagfény bérletben!
A Vörösmarty Színház kényszerű, időszakos bezárása ellenére sem áll le a színházi élet Székesfehérváron. Pénteken délelőtt sajtótájékoztatón jelentették be, hogy februárban rendhagyó helyszínen, a Városháza Dísztermében viszik színpadra a 12 dühös ember című darabot. A jegyértékesítés december 20-án indul.