Székesfehérvár utcáin időről időre megelevenedik a történelem. Nyáron az Árpád-házi királyok fenséges sora lepi meg a Belvárosban járókat, a város terein, ligeteiben híres ütközetek, csatajelenetek részesei lehetünk, vagy a Nemzeti Emlékhely mellett, fellapozva az Élőképes Krónikát, jelenik meg legendás történetben Estefán király és udvara.
Április. 11-án szombaton 19 órakor Czeller Péter: Tabbouleh, április. 19-én vasárnap 19 órakor pedig Brian Friel: Pogánytánc című darabja látható a Prospero előadásai között a a V54 Színház és Kultúrtérben, a Várkörút 54.szám alatt.
A Lélekablak következő előadását március 23-án tartják a Vármegyeházán. A darab a Wass Albert életében jelentős szerepet játszó asszonyokhoz írott levélrészletek montázsából építkezik, melyeket az író ismert versei és különböző prózai műveiből vett idézetei egészítenek ki.
Folytatódik ezen a héten az Aranybulla Könyvtár két népszerű rendezvénysorozata. Március 18-án Kamarás Emese élmény- és játékpedagógus és párja, Barbély Gábor színész lesznek az Aranyat érő beszélgetés vendégei, majd március 21-én újabb fejezetéhez érkezik a Játs(s)zma című családi társasjáték délelőtt.
Harold Pinter, Brian Friel, illetve Molnár Ferenc, Székely Csaba és Torma Tamás darabjait nézhetik meg az érdeklődők a V54 Színház és Kultúrtérben az érdeklődők a következő időszakban.
A Vörösmarty Színház sajnálattal értesíti közönségét, hogy ma esti (március 12.) 17 órai kezdettel meghirdetett Tóték előadás betegség miatt elmarad. Az előadás pótlásáról késbőbb ad majd tájékoztatást a városi teátrum.
Március 16-án hétfőn 18 órától folytatódik a Vers a parton sorozat a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban. A klub házigazdája, Kozáry Ferenc színművész személyes történetekkel, kulisszatitkokkal és irodalmi érdekességekkel színesíti az aktuális havi válogatást.
Csongor és Tünde története elevenedett meg 14 fehérvári iskola 16 színjátszó csoportjának előadásában a fehérvári teátrum színpadán kedden este. Az Atlantisz tehetséggondozó program keretében idén Vörösmarty Mihály színjátékát láthatta a közönség a Vörösmarty Színházban.
A Szabad Színház meghívására szívmelengető élményben volt része a saját családjuk nélkül élő gyermekeknek az Igézőben. A társulat Bogárka-Land c. előadását láthatták a kicsik az Igézőben. A produkciót ezután Debrecenbe utaztatta a társulat.
Egymást érik az Igézőben a gyermekeknek szóló előadások. Bábszínház és élőszereplős játék is várja a következő időszakban a legifjabb korosztályt. A kedves, vidám előadásokra mindenkit szeretettel vár az Igéző.