színház

2017.06.03 |
| 2019.03.17. 17:04:00 |

Stand-up, kabaré és zenés paródiák szerdán este a Köfémben

Jövő szerdán este a két Karinthy-gyűrűs humorista, Aradi Tibor és Varga Ferenc József lépnek fel a Köfém Művelődési Házban. A Mondom a Ferinek, Tibi! című műsorra a stand-up és zenés paródiák kedvelőit várják.
| 2019.03.15. 13:33:59 |

A Nemzeti Színházban mutatták be a Perelj, Uram! című darabot

Nemzeti ünnepünk előestéjén a budapesti Nemzeti Színházban vendégjáték keretében mutatta be a Vörösmarty Színház Sobor Antal - Román Károly Perelj, Uram! című előadását. Különleges este volt a társulat és a közönség számára is összekapcsolódni ez által az igaz történet által, és emlékezni történelmi múltunkra.
| 2019.03.15. 12:06:37 |

Márciusi ifjak - diákok utcaszínházi előadásával ünnepelt a város

Idén is minden ízében fiatalos, különleges, látványos összművészeti produkcióval ünnepelte Székesfehérvár az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját. A nemzeti ünnepen forradalmi kávéházzá vált a Városház tér, ahol a Vasvári Pál Gimnázium diákjainak utcaszínházi előadását láthatta a közönség Matuz János rendezésében. Ezt követően ünnepi beszédek hangzottak el, majd koszorúzással tisztelegtek a forradalmárok emléke előtt.
| 2019.03.10. 08:38:00 |

Perelj, uram! a Nemzetiben - március 14-én mutatják be Sobor Antal darabját

Magyarországi ősbemutató keretében különleges történelmi drámát mutatott be 2018. október 6-án a Vörösmarty Színház Szikora János rendezésében: Sobor Antal Perelj, Uram! című darabját, amelynek színházi adaptációját Román Károly készítette elő. A megrendítő történetet 2019. március 14-én a fővárosi közönség is láthatja a Nemzeti Színházban.
| 2019.03.07. 07:26:37 |

Kiss Ferenc, az esendő színészkirály - életében Fehérvár volt az alfa és az omega

Kiss Ferenc, a színészkirály városunkból indulva hódította meg a Nemzeti Színház közönségét és ide tért vissza vágóhídi munkásként a börtönben töltött évek után. Ez a város volt az alfa és az omega a színészkirály életében.
| 2019.03.07. 00:11:34 |

Hazatérés Ithakába - 400 fiatal vitte színre az Odüsszeuszt

Közel 400 fiatal mutatta be az Odüsszeuszt szerdán este a Vörösmarty Színházban. A produkcióban 13 székesfehérvári, illetve Fejér megyei általános és középiskola diákszínpada vett részt 14 csoporttal. A felkészülést mentorok segítették. Az idei évben a zsűri a „Legjobb előadás” címet a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola színjátszóinak ítélte. A hagyományokhoz hűen minden résztvevő csoport támogatásban részesül.
| 2019.03.06. 15:32:50 |

Újra műsoron a Kaliforniai álom - a Szabad Színház előadásai pénteken és szombaton

Március 8-án és 9-én pénteken és szombaton 19 órakor újra előadják Tallér Judit: Kaliforniai álom című „szocióbörleszkjét” az Igézőben. A színdarabot Nagy Judit rendezte, a főbb szerepeket Balogh Mihály, Szabó Miklós, Szabó Miklós Bence, Paulik Anna, Kövesi Tünde és Nagy Judit játsszák. Belépődíj: 1500 Ft. Regisztrálni szükséges az 22/790-758-es telefonszámon vagy az igezo2014@gmail.com e-mail címen.
| 2019.03.02. 16:43:55 |

Farsangi felvonulással űztük el a telet Székesfehérvárról

Szombaton délután a már hagyományos farsangfarki felvonulástól volt hangos a Belváros. Az Országalmánál vidám tánc után seprűzték ki a telet Fehérvárról és persze idén sem volt hiány finom farsangi fánkból sem.
| 2019.03.01. 10:42:23 |

Áprilisban ismét Székesfehérvár ad otthont a Fejér Megyei Diáknapoknak

A Fehérvári Programszervező Kft. 2019-ben is megrendezi a Fejér Megyei Diáknapokat. A megye középiskolásait megszólító, több mint hat évtizedes múltra visszatekintő művészeti fesztivál helyszíne ebben az évben Székesfehérvár lesz több új helyszínnel, az esemény időpontja április 12–14.
| 2019.02.27. 09:13:43 |

A Vágy nevű villamos - elmarad a premier és a vasárnapi előadás

Balesetet szenvedett a Vörösmarty Színház színésznője, Tóth Ildikó A Vágy nevű villamos próbája közben. A színésznőnek a bal könyöke sérült meg. A premiert és a vasárnapi előadást a színház később pótolja, az időpontokról hamarosan értesítik a nézőket.