A Tóvárosi Általános Iskola és a Ciszterci Szent István Gimnázium vívta a 2017/2018 tanévi Székesfehérvár városi IV. korcsoportos - 2003-ban és 2004-ben született tanulók - lány kosárlabda diákolimpia döntőjét hétfőn, az Alba Regia Sportcsarnokban. A versenyt Thuróczy Nóra, az Építők és a magyar válogatott legendás kosárlabdázója emlékére rendezték meg, a díjakat Székesfehérvár polgármestere adta át.
Nem szerezte meg a bronzérmet a Magyar Kupában az Alba Fehérvár, miután kikapott a Pakstól. A tartalékos fehérváriak a harmadik negyedben még vezettek nyolccal, de a negyedikben csak hat pontra voltak képesek, és végül simán alulmaradtak.
A Magyar Kupa elődöntőjében klasszikus párosítást láthattunk, az Alba Fehérvár a Szolnokkal játszott. Jó fehérvári kezdés utánmagához ragadta a kezdeményezést a Tisza-parti csapat, amely kőkemény védekezésével nem engedte érvényesülni az Alba erényeit. Mindig volt esélye egyenlíteni, majd fordítani is a Fehérvárnak, de fontos helyzetekben nem működött a támadójáték, így végül szoros meccsen vereség lett a vége. Vasárnap a bronzért játszik az Alba, az ellenfél a Paks lesz.
Két merőben ellentétes félidőt játszott a debreceni Magyar Kupa nyolcas döntő negyeddöntőjében az Alba és a Körmend. A szünetben hússzal vezetett az extrán dobó Simpson vezérelte Alba, a harmadik negyedben ellenben a körmendiek kapták el a fonalat és fordítaniuk is sikerült. Az izgalmas végjátékban aztán megszületett a fehérvári siker, a két csapat szezonbéli negyedik összecsapásán negyedszer is.
Péntektől vasárnapig a debreceni Főnix-csarnokban rendezik a férfi kosárlabda Zsíros Tibor Magyar Kupa döntőjét. Az utóbbi években megszokott lebonyolítás szerint a bajnoki alapszakasz felénél első nyolc helyen álló csapat vesz részt a kupadöntőn, köztük természetesen az Alba Fehérvár, amely tavaly Győrben megnyerte a kupát.
Hazai pályán játszotta újabb bajnoki meccsét az Alba Fehérvár, az ellenfél a hetedik helyen álló Kecskemét volt. A jól védekező vendégek ellen akkor tudtak kicsit meglépni a fehérvári kosarasok, amikor beestek a triplák, de szünetig nem dőlt el a meccs. Sőt, az utolsó percig nyílt maradt a csata, a végén pedig a higgadtabb, és a fontos dobásait értékesítő Kecskemét meglepetésre nyerni tudott.
Elkészítették a nyolcaddöntő sorsolását a Fiba Europe Cup sorozatban. A második körből csoportelsőként továbbjutó fehérvári kosarasok a Bajnokok Ligájából érkező litván csapattal játszanak a továbbjutásért, a párharc első meccse idegenben, a visszavágó Fehérváron lesz.
AFiba-Európa-kupa második csoportkörének utolsó mérkőzésén a már továbbjutott Alba Fehérvár az ezért még küzdő Körmendet fogadta. Jobban kezdett az Alba, de nem volt színvonalas az első félidő, inkább csak egy-egy villanásnak tapsolhattak a szurkolók. A folytatásban aztán egyre magabiztosabb és látványosabb volt a fehérvári játék, a vége pedig újabb sima győzelem lett, a körmendiek ellen már harmadszor a szezonban.
Hatodik alkalommal rendezték meg Székesfehérváron a Szent István Kupa nemzetközi utánpótlás kosárlabdatornát. Az évek alatt Európa egyik legrangosabb viadala lett az U16-os korosztályban a torna, amelyre mindig eljön a Real Madrid, és egy kivétellel minden évben meg is nyerte a királyi gárda. Ez történt idén is, a két magyar csapat, a házigazda Alba Fehérvár és az utánpótlás válogatott pedig a hetedik helyért mérkőzhetett, győztek a fehérváriak.
Befejeződtek a csoportmeccsek a Szent István Kupa kosártornán, a vasárnapi helyosztók előtt eldőlt, melyik csapat milyen helyezésért játszhat. Nem meglepő, hogy a Real Madrid ismét döntőzhet, ellenfele a tornán először résztvevő belgrádi csapat lesz. A két magyar együttes még nem nyert meccset, egymással játszanak a 7. helyért vasárnap.