Tegnap kezdődött az U16-os utánpótlás korúaknak a kontinensen is jegyzett tornája Székesfehérváron. A Szent István Kupán Európa legjobb csapatainak utánpótlása vesz részt, és csatlakoztak más kontinensről is. Négy nap 8 csapat két négyes csoportban viaskodik egymással, hogy aztán a keresztjátékok és a helyosztók alapján vasárnap kiderüljön a sorrend.
Mint azt a heti sportelőzetesünkben jeleztük, az Alba Fehér kosárlabdacsapatának Szolnokon lesz jelenése. A Szolnoki Olajbányász Facebook oldalának tájékoztatása szerint a sportorvosi vizsgálatokat követően biztossá vált, hogy három hét kényszerszünet után újra pályára léphet a csapatuk. A mérkőzés kezdési időpontja módosult.
A székesfehérvári Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia női együttese NB I/B csoportos mérkőzést játszott, és vereséget szenvedett. Az U16-os kadett lányok bajnokságában is érintett volt a DKKA együttese a hétvégén, idegenben jártak sikerrel, és nyertek.
Az Alba Fehérvár férfi NB I-es A csoportos kosárlabdacsapata péntek este Kecskeméten mérkőzött az újabb bajnoki forduló nyitányán. Mindkét csapat azonos számokkal állt a tabellán, aki nyer, az előrébb lép. A fehérváriak idegenbeli sikerével az Alba tehette ezt meg!
A hétvége sportműsora öt mérkőzést jelent Székesfehérvár csapatai számára, ebből hármat a megyeszékhelyen rendeznek meg. Mindhárom jégkorongmérkőzés lesz, a Titánok bajnoki csatát vív, míg a Hydro Fehérvár AV19 játékosai a Magyar Kupa döntőben érintettek.
A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia NB-s bajnoki besorolású „tanulói” is megkezdték az 2022-es esztendőt, a bajnoki mérkőzések sorozatát. A lányok sikertelenül vették az első akadályokat két vereséggel, míg a fiúk két győzelemmel kezdtek.
Az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata a PVSK-Veolia csapatát látta vendégül az Alba Regia Sportcentrumban a férfi kosárlabda NB I A-csoporthjában. A fehérváriaknak muszáj volt nyerniük. Nyertek mégpedig magabiztosan nagy különbséggel, 35 ponttal!
A hétvége újra nagyüzem lesz Székesfehérvár kiemelt sportegyesületei számára. Csapatainknak öt meccsen kell helytállniuk, abból három összecsapásnak Székesfehérvár ad otthont.
Székesfehérvár a sport városa. Ez megannyi örömmel jár, sok klassz mérkőzést láthatunk, sok sikerrel. Meg időnként bosszantó, vagy reális vereségekkel. Székesfehérvár a sport városa, megannyi remek egyéni sportág kiváló versenyeivel. Elég, ha az öttusa világeseményeiről beszélünk, vagy az atlétika világsztárjainak gálájáról, a Gyulai Memorialról.
Az Alba Fehérvár NB I-es A-csoportos férfi kosárlabdacsapata Nyíregyházára utazott, és a Hübner Nyíregyháza BS csapata ellen mérkőzött. A fehérváriak hétközben itthon botlottak a DEAC ellen, most a 11. helyezett otthonában akartak javítani. Nem jártak sikerrel, simán nyertek a nyírségiek.