-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Festmények a gyógyulásért - a Szent György Alkotókör tagjainak munkáiból nyílt kiállítás
A világ nagyvárosai jelennek meg színes, harmonikus festményeken a most megnyílt kiállításon. A Szent György Alkotókör tábora még a 90-es évek végén indult a kórház Balatonszabadiban található nyaralójában. Hivatásos és amatőr festők alkotnak ilyenkor közösen, az elkészült művekből kiállítás születik, majd az intézmény falaira kerülnek azért, hogy szebbé tegyék a betegeket itt töltött napjait.

Az alkotókör vezetője Horváth Péter azt mondja, a betegágyak mellé kerülő festményeknél fontos, felüdítsék a lelket, ezért minél színesebbnek és látványosabbnak kell lenniük, ennek megfelelően alakulnak a témák, formák. Ám ezúttal adott volt a tematika: most egységesen mindenkitől városok megjelenítését várták. A művészek először ódzkodtak a feladattól, mert mint Horváth Péter mondja, szabadon jobban szeretnek alkotni, de aztán komoly verseny alakult ki a képek témáiért.

Szakál Antal elengedhetetlen tagja az alkotókörnek, korábban több, mint 20 évig vezette a tábort. A festőművész a kiállítás megnyitóján egy kedves személyes emléket osztott meg érzékeltetve azt, miért fontos, hogy szép, lélekmelegítő képek díszítsék a kórház falait. Egy beteg barátja mesélte neki, hogy műtét után az ő festménye volt az első, amit meglátott és akkor tudta, hogy jó helyen van.

A most kiállított 32 alkotás egy hónapig tekinthető meg a kórházi kiállítótérben, ezt követően a nemrég átadott Egynapos Sebészeti Centrum falait ékesíti majd.