Az Európai Mézes Reggeli központi nyitó eseményének a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont. A 2014 óta hazánkban is zajló program célja, hogy az egészséges táplálkozás jegyében népszerűsítse a mézfogyasztás jótékony hatásait.
Ünnepélyes keretek között adták át a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI megújult tornatermét. A közel 900 millió forint uniós és hazai forrásból megvalósult projekt keretében az épület tetőterében egy kórustermet és fejlesztő helyiségeket is kialakítottak. A beruházások folytatásaként a Modern Városok Program részeként állami forrásból megújul az épület homlokzata, a két iskolaépületet összekötő folyosó teljes tetőszerkezete és a sportudvar is.
Arany diplomával zárta a 18. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt és Fesztivált, valamint kategóriájában a második helyezést szerezte meg a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Gyermekkara. Az ötödik és hatodik osztályos diákokból álló, 55 fős énekkar Nyárs Annamária karnagy vezetésével érdemelt ki nemzetközi elismerést.
A felső tagozatos és középiskolás diákok szólások, közmondások képi és térbeli megjelenítésével pályázhatnak a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola legújabb pályázatán.
Bartók Béla születésnapjához kapcsolódóan ma rendezte meg a társaséneklési versenyt a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI. A háromfős zsűri közel 80 duettet, triót, kánont és kórusművet hallgatott végig.
Minden évfolyam bemutatkozott, sőt a tanárok és szülők alkotta kórus is énekelt a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI karácsonyi hangversenyén. A hagyományos programon zsúfolásig megtelt – kétszer is – a Szent Imre-templom, ahol az intézmény diákjai nemcsak az elmúlt időszakban szerzett tudásról adtak számot, hanem igazi ünnepváró hangulatba hozták a lelkes hallgatóságot.
Az országban ötödik helyszínként 1955-ben kezdődött az emelt szintű ének-zenei oktatás Székesfehérváron. Az Ady Endre utcai tanítóképzőben egy osztálynyi hatéves, csillogó szemű gyermek kezdte el tehetségét bontogatni az iskola alapítói, Mihályi Gyuláné Eszti néni és Pakodi Ferencné Klári néni elhivatott pedagógusok szerető, gondoskodó vezetésével.
Énekkel és az egykori tanítványok történeteivel tisztelegtek és emlékeztek meg a 101 éve született Mihályi Gyulánéról a zene világnapja előtt egy nappal Székesfehérváron. Eszti néni Kodály Zoltán egyik legtehetségesebb tanítványa volt, nemzedékek sorának ének-zene tanáraként és több kórus karnagyaként meghatározó szellemi-kulturális örökséget hagyott a városra.
Érzékenyítő, zenés irodalomórán vehettek részt ma a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 10. és 12. osztályos tanulói. A Kodolányi János Egyetem Kulturális Tudományok Tanszékének adjunktusa, Mits Péter és egykori tanítványa, a látássérült Györök Márk megzenésített verseket, virágénekeket, népdalfeldolgozásokat énekeltek gitárkísérettel.