Szeptember 1-jén a Bajnokok Ligája alapszakaszának első mérkőzésével indul a szezon a Hydro Fehérvár AV19 csapata számára, amikor a ZSC Lions Zürich együttese érkezik Fehérvárra. A klub játékosai már megkezdték a felkészülést, hogy újra megismételhessék a tavalyi sikereket.
Megújult a Bregyóban a görhoki pálya, ami nemrégiben speciális műanyag borítást kapott. Nem csak rendkívül impozáns, de a pálya használhatóságában is nagy előrelépést jelent. Kevésbé sérülésveszélyes és a kerekeket sem kell két heti intenzív edzés után cserélni, mint a korábbi aszfaltos felületen.
A magyar jégkorong-válogatott a vasárnapi mérkőzésének eredményétől függetlenül feljutott a világelitbe a ljubljanai divízió I/A világbajnokságról. A bravúrból jócskán kivették a részüket a Hydro Fehérvár AV19 játékosai, akik az osztrák bázisú nemzetközi bajnokság ezüstérme után a Divizió I/A verseny második helyével léptek előre!
Több száz szurkoló és szimpatizáns fogadta a Hotel Magyar Király előtti téren a Hydro Fehérvár AV19 csapatát. A történelmi szezont produkáló fehérvári jégkorongosokkal a döntő utolsó mérkőzése után most találkozhatott először a közönség. A közös ünneplés közben Horváth Milánnal, a csapat fiatal védőjével beszélgettünk.
A Red Bull Salzburg nyerte az osztrák jégkorongliga (ICEHL) 2021/22-es idényét, miután a döntőben negyedszer is legyőzte a Hydro Fehérvár AV19-et. A negyedik, utolsó mérkőzésen a vendég osztrákok 3-1-re diadalmaskodtak az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. Hydro Fehérvár AV19-Red Bull Salzburg (osztrák) 1-3 (1-1, 0-1, 0-1)
Aki közösségi élményként szeretné megélni a döntő harmadik mérkőzését, a MOL Aréna Sóstóban megteheti: a város és a klub közös szervezésében tévéken és LED-falon lesz követhető a fehérvári hokisok salzburgi vendégszereplése.
A Hydro Fehérvár AV19 hosszabbítás után 5-4-re nyert a vendég Villach ellen az osztrák jégkorongliga (ICEHL) elődöntőjében, így már 3-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban, amely pénteken folytatódik az osztrák együttes otthonában. Hydro Fehérvár AV19 - Villach (osztrák) 5-4 (3-1, 1-2, 0-1, 1-0), hosszabbítás után
A Hydro Fehérvár AV19 4-0-ra nyert a Villach otthonában az osztrák jégkorongliga (ICEHL) elődöntőjében, így 2-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban, amely szerdán folytatódik Székesfehérváron. Villach (osztrák) - Hydro Fehérvár AV19 0-4 (0-1, 0-2, 0-1)
A negyeddöntős söprés után a második kiemelt Villach lesz a fehérvári hokisok ellenfele. Az elődöntő a szokásos módon négy győzelemig tart, az első hazai meccs március 26-án lesz a Raktár utcában.
Egy hét pihenőt követően tegnap este Klagenfurtban lépett jégre a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata. Az ICE HL osztrák bázisú nemzetközi bajnokság hajrájához értek a csapatok, amikor már minden mérkőzésnek, minden pontnak nagy szerepe van. A fehérváriak kiütéses győzelmet arattak!