Csütörtök este után pénteken este ismét a Moser Medical Graz 99ers csapata ellen lépett jégre az ICE HL bajnokságban a Hydro Fehérvár AV19 csapata. Az előző estéhez hasonlóan is Grazban játszottak a csapatok, a fehérváriak vissza akartak vágni a vereségért. Nem sikerült, újra a Graz nyert a sok, sok mérkőzéssel a lábában felálló Fehérvár ellen.
A bajnokság honlapja szerint az alapszakaszból még nyolc mérkőzés van hátra, de a 7. és 10. hely között álló együttesek pozíciója már nem változhat a pontkülönbségek miatt, ezért tarthatták meg a választást. A Fehérvári Titánok legényeire a DEAC elleni sorozat vár.
A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata megkezdte újabb nehéz sorozatát. Négy nap alatt három mérkőzést kell vívni a fehérváriaknak, az első kettőt Grazban. Csütörtök este volt az első mérkőzés, pénteken lesz a második. A fehérváriaknak nagyon kellett volna a győzelem, de ez nem sikerült.
A Fehérvári Titánok jégkorongcsapata az Erste Liga 38. fordulójában az Újpest otthonában lépett jégre. A találkozó esélyei a bajnoki tabella második helyén álló lila.fehérek voltak. Nyert az Újpest, de bőven volt izgulni valójuk, ami a fehérváriakat dícséri...!
Öt győztes mérkőzés után Villachba utazott a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata, hogy féltucatra növelje zsinórban nyertes csatáinak a számát. Az első harmad után úgy tűnt, hogy teljesül az akaratuk, de utána már nem lőttek több gólt, és alulmaradtak.
A Fehérvári Titánok jégkorongozói az Erste Ligában az UNI Győr ETO KC legénységét fogadták a Raktár utcában. Amolyan „előjátékként” az esti Hydro Fehérvár AV19-HK Olimpija Ljubljana ICE HC csata előtt. A fehérvári fiatalok először győztek a Győr ellen.
A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az ICE HL pontvadászatában tegnap a HK Olimpija Ljubljana csapatának az otthonában játszott. A két csapat két felvonásos csatájának a második részét ma este, 19.15 órakor játsszák Székesfehérváron.
Id. Ocskay Gábor, a magyarországi jégkorongsport élő legendája, az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia kuratóriumának elnöke, a Fehérvár AV19 SC elnökségének tagja hétfőn ünnepelte 70. születésnapját. A sportvezetőt a Titánok-Brassó mérkőzés előtt a jégen köszöntötte Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség alelnöke, Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke, Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 SC elnöke és Fekti István, az Ifjabb Ocskay Gábor Nemzeti Jégkorong Akadémia ügyvezető igazgatója.
A Fehérvári Titánok Erste Ligás jégkorongcsapata hétfő után kedden is jégre lépett, ismét hazai pályán, a Raktár utcában. Kedden este a Brassó Wolves után hazai „farkasok”, a Ferencváros legénysége volt az ellenfelük. A Ferencváros simán nyert ezúttal.
A Fehérvári Titánok jégkorongcsapata az Erste Liga újabb fordulójában ismét Erdélyből érkezett csapat ellen lépett jégre a Raktár utcai jégcsarnokban. Néhány nappal korábban a listavezető Csíkszeredát legyőzték, ezúttal a Brassó Wolves ellen nem jártak sikerrel.