Dr. Romhányi György professzor születésének 118. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak Székesfehérváron. A résztvevők megkoszorúzták az Oskola utcában található Romhányi-emléktáblát, majd a Hiemer-házban az emlékülés keretében adták át a Romhányi Díjat, amelyet az idei évben dr. Szilágyi Orsolya vehetett át.
Leendő gyógyszerészhallgatók támogatására hirdetett pályázatot a PatikaPlus Gyógyszertárak. Olyan fiatalokat segítenek havi bruttó 50 ezer forinttal, akik nagyon jó tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, felvételt nyertek valamelyik gyógyszerésztudományi karra, és motiváltak a gyógyszerész hivatásra. A pályázatokat szeptember 10-ig lehet benyújtani, a nyertes hallgatók meghatározott időre a PatikaPlus munkatársai lesznek.
Hétfőn a Szent György Kórházban Pletser Ádám, a Fiatal Civil Kurázsi Egyesület elnöke adta át azokat az eszközöket, amelyeket a Petőfi Kultúrtanszék jótékonysági előadásán befolyt összegből vásároltak, és amelyek célja, hogy a Sürgősségi Betegellátó Osztályon és a Traumatológiai Ambulancián dolgozók munkavégzését komfortosabbá tegyék.
1977-ben nyitott meg a József Attila utcai ügyeletes patika Victória Gyógyszertár néven, ami egész évben az ünnepnapokat is beleértve 0-24 óráig nyitva tart. Az elmúlt bő két hétben teljes felújításon esett át a gyógyszertár belső tere, augusztus 18-tól azonban ismét zavartalan nyitvatartással üzemel.
Folytatódnak a szervezett véradások ebben a hónapban is Székesfehérváron. A Területi Vérellátón kívül augusztus 16-án a Novotel Hotelben, majd augusztus 18-án a Fehér Palota Üzletközpontban lesznek segítő akciók.
Alapszabálymódosító közgyűlést tartott a Fejér Megyei Cukorbetegek Egyesülete (FEMECE) az Öreghegyi Közösségi Házban – tájékoztatott a szervezet elnöke, Nagyváriné Feldmüller Ilona. A közgyűlést követően pedig a tagok egy nagy kondér lecsót főztek, amit közösen, jó hangulatú beszélgetések közben fogyasztottak el.
Felújítás kezdődik a József Attila utca 2. szám alatti ügyeletes gyógyszertárban, így július 31-e és augusztus 17-e között a Mészöly Géza utcai lesz az ügyeletes patika.
A Mészöly Géza utcai orvosi rendelőből – viszonylag rövid időn belül – távozik az 1., 2. és 3. felnőtt háziorvosi körzetek praxisát vivő három orvos. A szakemberek saját élethelyzetükből adódó, az önkormányzaton és a rendelőn kívül álló okokból hozták meg döntésüket. Székesfehérvár Önkormányzata nagyon sajnálja, hogy máshol folytatják szakmai pályafutásukat, de szeretné az ellátotti körbe tartozókat megnyugtatni, hogy a helyettesítésről a jogszabályban előírtaknak megfelelően gondoskodik a város.