A Gondosóra egy olyan ingyenes jelzőkészülék, amellyel 65 év feletti honfitársaink egyetlen gombnyomással kérhetnek segítséget. A segítségkéréseket egy 0-24 órás diszpécserszolgálat fogadja. Mostantól elérhető egy olyan új mobiltelefonos alkalmazás, amelyet a Gondosóra használója mellett a hozzátartozói is letölthetnek.
Tombol a nyár, sok-sok gyógynövény virul a mezőkön. Aki még nem tudta begyűjteni az éves házipatikai készletét, annak most alkalma nyílik ezt pótolni július 14-én vasárnap Pázmándon.
A megújult Alpha Patika avatóünnepségére került sor hétfőn a József Attila utca 39. szám alatt. Alma referencia patikaként működik a dr. Horváth Máté által vezette gyógyszertár. Szélesebb választékkal, és jelentősen kibővült kiszolgálótérrel találkozhatnak a betegek és azok, akik egészségmegőrzés céljából vásárolnak patikai termékeket.
Július 1-je munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozók számára. Hétfőn zárva lesznek a háziorvosi rendelések, a szakellátások és a rendelőintézetek az egész országban, így Székesfehérváron is. A sürgős eseteket, a betegeket ügyeleti rend szerint látják el.
Az aktivitás növelése az egyik legnagyobb kihívás az 55 év felettiek körében Székesfehérváron – derült ki a WellOSyst program jelenlegi kutatásainak állapotjelentésén. Az online találkozó keretében Wéber László innováció kutató-fejlesztő, szociálpolitikus és Katona Márton, a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédje ismertette a vezetői interjúk megállapításait.
A Szent György Kórház dolgozóinak alkotásaiból nyílt kiállítás az intézményben. Festmények, illatos-díszes gyertyák, horgolt figurák, kerámiák, faragott szobrok, makramék is helyet kaptak a tárlat darabjai között. A kórházban hagyomány, hogy Semmelweis-naphoz kapcsolódva kiállítást rendeznek az ott dolgozók munkáiból, hiszen sokan vannak, akik a munka mellett alkotással töltik az idejüket.
Semmelweis-napi ünnepségen köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata. A "Székesfehérvár Egészségügyéért" díjat Tóthné dr. Marton Gizella háziorvos és Diósi Józsefné körzeti nővér kapta, emellett többen vettek át egyéb elismeréseket és jubileumi kitüntetéseket.
Feketehegy-Szárazréten folytatódott a városrészi szűrőnapok sorozata. A Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda és az Önkormányzat közös egészségmegőrző eseményére ezúttal is nagy volt az érdeklődés. A városrészben élők EKG, kardiológiai, boka-kar index, COPD vizsgálaton és általános állapotfelmérésen is részt vehettek.
Egészségnapot rendeznek június 22-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között Feketehegy-Szárazréten. A vizsgálatokra előzetesen június 17-én, hétfőn kell bejelentkezni.
A Védőnők Napja alkalmából tartottak ünnepséget pénteken a Szent György Kórházban. A meghívottak arra emlékeztek, hogy 1915. június 13-án alakult meg az Országos Stefánia Szövetség, a védőnői szolgálat elődje az édesanyák és a csecsemőik egészségének védelmére. A több mint 100 éves múltra visszatekintő hivatás és a Magyar Védőnői Szolgálat ma is egyedülállónak tekinthető nemzetközileg.