-
Kezdődnek az óvodai nyílt napok
A Rákóczi Utcai Óvoda nyílt napjával március 18-án, szerdán megkezdődnek a városi fenntartású óvodák nyílt napjai. A beiratkozásra pedig április 27-29. között lesz lehetőség. Az óvodavezetők és az óvónénik szeretettel várjak az ismerkedési alkalmakra a gyermekeket és szüleiket.
2026.03.16. -
Talpra magyar flashmob
A március 15-i hétvégén érdemes volt nyitott szemmel járni a városban, a Vörösmarty Színház több helyszínen ünnepi flashmobra készült. Vasárnap az Alba Plazánál, a Vörösmarty Színháznál, és a Városház téren is tartottak villámcsődületet.
2026.03.15. -
Megnyílt a Rajzos
A Juhász Gyula utca 2. szám alatt, a korábbi farmerbolt helyén hivatalosan is megnyílt Székesfehérvár legújabb kultúrkávézója. A Rajzos fantázianevű kávézó és bár élőzenével, beatbox-szal, improvizációs színházzal, könyvbemutatókkal, felolvasóestekkel és számos más kulturális programmal várja majd vendégeit.
2026.03.13. -
Drónverseny középiskolásoknak
A résztvevő csapatok négy hónapnyi felkészülése és gyakorlása után a pénteki elődöntővel megkezdődött az ország első középiskolai drónversenye. Az Alcoa Keréktermék Gyár és az Alba Innovár Digitális Élményközpont által szervezett különleges versenyen komoly izgalmak várták a résztvevő középiskolásokat.
2026.03.13.
IV. Jurtanap és Történelmi Piknik Palotavárosban – szombaton életre kel a XIII. század
A vezéri jurtát több mint negyven évvel ezelőtt Mándoki Kongur István, László Gyula és Lükvő Gábor segítségével építették fel a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület tagjai: a nemezsátrat már több alkalommal is láthattak már az érdeklődők a Palotavárosban, a nemrég felújított jurtát pedig augusztus közepén a Mesterségek Ünnepén is bemutatták a Budai Várban.
A IV. Jurtanap és Történelmi Piknik sajtótájékoztatóján Viza Attila önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket, majd megemlékezett Kovács Györgyről, a Fejér Megyei Művelődési Központ nemrég elhunyt címzetes igazgatójáról, az ő emlékének ajánlják az idei rendezvényt.
Nézze meg képeken! - Tavaly így állították fel a vezéri jurtát Palotavárosban
A képviselő elmondta, a jurta szokásos javítása megtörtént, a szervezőkkel igyekeztek a Palotavárosi Pikniket autentikusan hozzáigazítani a Jurtanaphoz, hogy az augusztus 30-án, szombat reggel 8 órakor kezdődő programok során minden korosztály megtalálhassa a kedvére valót.
Ebben nagy segítséget nyújtott a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, melynek képviseletében Igaz Krisztina szakmai vezető elárulta: a Palotavárosi Piknik egy történelmi piknikké alakul át. „A képviselő úrral arra gondoltunk, a Jurtanap kiváló alkalom arra, hogy ezt a két rendezvényt összehozzuk, és egymást erősítve egy igazi történelmi napot szervezzünk. A jurta építése és bemutatása mellett lesz solymászbemutató, régizene, kézműves foglalkozások, íjászkodás – azaz mindent, ami a Székesfehérvári Királyi Napok után még visszarepít minket a régi időkbe.”
„A Szent István Király Múzeum mindig örömmel csatlakozik azokhoz a rendezvényekhez, melyek értéket és tudást közvetítenek, a Piknikre – többek között – Kun László nyomában címmel múzeumpedagógiai foglalkozásokkal készülünk, és megidézzük az egykor a környéken élt kunok és besenyők világát.” – mondta el a múzeum tudományos titkára, Agócs Nándor.

Kovács Dóra múzeumpedagógus elárulta, hogy a korábbi tapasztalataikhoz nyúltak vissza, amikor összeállították a programot.
„Készülünk kézműves foglalkozásokkal, amelyen a lovas nomád népek viseletét lehet majd elkészíteni, illetve egy kun sisak másolatot is hozunk, melyet az érdeklődők fel is próbálhatnak. A Fejér vármegyében megtelepedett, lovas nomád népekről szóló kvíz kitöltői pedig Kun László ezüstdinárját idéző emlékérmével gazdagodhatnak.”

Berta József, a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület elnöke felelevenítette a nemezsátor elkészültének történetét.
„Több mint 40 évvel ezelőtt, amikor megalkottuk ezt a sátrat, a Kárpát-medence első nemezsátra volt, ami a 20. században készült. Annak idején igyekeztünk minden információt összegyűjteni, hogy minél autentikusabb legyen. Minden évben felújítjuk, hogy szép állapotban, méltó módon tudjuk megmutatni az érdeklődőknek. Idén a sárkeresztesi íjászok is csatlakoznak hozzánk, és az íjászat mellett azokat a mesterségeket is bemutatjuk, amik kapcsolódnak őseinkhez és a nemezsátorhoz.”

A Királyok Parkjában augusztus 30-án, szombaton 8 órától kezdik a jurta felállítását, és várnak mindenkit, akit érdekel, hogyan épül fel vándorló nomád eleink nemezsátra.
A vezéri szálláshely mellett kis és közepes jurták, gabonakuckók is helyet kapnak a Palotavárosi tavak partján.

Szombat 10 órától a Szent István Király Múzeum múzeumpedagógusai tartanak történelmi sétát a Királyok Parkjában, ahol a Székesfehérváron eltemetett királyok életnagyságú, fából faragott szobraiban gyönyörködhetnek az idelátogatók.
Ugyancsak 10 órakor indulnak a családi programok, amelyek résztvevői honfoglaló őseink nomád életmódjával ismerkedhetnek meg: népi játékok, valamint fegyverek, páncélok, viseletek és tárgyak interaktív kiállítása, íjászatoktatás kapott helyet az este hatig tartó programban.
A történelmi jellegű, városrészi piknikre a Szent István Király Múzeum Kun László nyomában címmel múzeumpedagógiai foglalkozásokkal készül.
A délutáni órákban az állatok is főszerepbe kerülnek: egytől állatsimogató, háromtól solymászbemutató is várja a családokat.
- 8.00 Látványos jurtaépítés
- 10.00 Megnyitó
- 10.00–16.00 Történelmi séta – királyok bemutatója múzeumpedagógusokkal
- 10.00–16.00 Lovagoltatás
- 15.00 Solymászbemutató
- 13.00–18.00 Állatsimogató – tejes bárány, kecskegida, nyuszi
Egész nap, 10.00–18.00 óra között:
kis jurta és őrlőkerék, közepes jurta, gabonakuckó és játékok, hagyományos játékok, interaktív kiállítás (fegyverek, páncélok, viseletek, tárgyak), íjászat oktatása, kézműves foglalkozás (nád duda készítése), népi játékok udvara (gólyaláb, lépegetők, célba dobók), kosaras körhinta, solymász.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak az egész napos rendezvényre, melyet rossz idő esetén is megtartanak!
