Különleges eseményre hív a Vörösmarty Színház: megújul az Újszövetség Maraton

December 1-jén, advent első vasárnapján 14 órakor veszi kezdetét az Újszövetség Maraton, a Vörösmarty Színházban, ám idén megújult formában. Az önkéntes felolvasók ezúttal nem a teljes Újszövetséget, hanem a négy evangélista könyveiből összeállított - Jézus születését, tanításait, halálát és feltámadását bemutató - történetet olvasnak fel, zenei betétekkel kiegészítve.
2019.11.15. 15:05 |
Különleges eseményre hív a Vörösmarty Színház: megújul az Újszövetség Maraton

Az Újszövetség Maratont 2012-ben indította útjára a Vörösmarty Színház, azzal a szándékkal, hogy a színháznak, mint értékközvetítő intézménynek feladata az egyik legnagyobb egyetemes kincs, a Biblia közvetítése hívők és nem hívők felé egyaránt.

A megújuló VIII. Újszövetség Maraton részleteiről az esemény helyszínén adott tájékoztatást a házigazda Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, Spányi Antal, megyés püspök, Szász Zoltán, református lelkész és Fehér Károly nyugalmazott evangélikus esperes.

„Ha egyszer majd megkérdezik, hogy mire voltam a legbüszkébb azon évek teljesítményei közül, amit itt, Székesfehérváron eltöltöttem, akkor gondolkodás nélkül arra a képre fogok gondolni, amely az irodámban van kifüggesztve és amelyen 252 fehérvári polgár látható, akik 2012-ben elsőként válaszoltak a hívásunkra és eljöttek, így részesei voltak az első közös bibliaolvasásnak.” - adta meg az alaphangot a teátrum direktora, Dr. Szikora János.

„Az elmúlt hét esztendőben nagyon jó érzés volt, hogy minden advent első vasárnapján elcsendesül a színház, félhomályba borul, bejönnek az emberek és úgy is távoznak. Az elmúlt években ugyanakkor számos tapasztalatot gyűjtöttünk és ezen tapasztalatok birtokában döntöttünk úgy, hogy az idei, VIII. Újszövetség Maraton megújult formában szólítja meg a hívő és nem hívő embereket. Az Újszövetség Maraton során az Újszövetséget korábban az első szótól az utolsóig felolvastuk, mint egy szöveggyűjteményt.

Idén első ízben a szöveg teljessége helyett magára a tanításra koncentrálunk,

ezért idén csak a négy Evangélium szövegei hangzanak fel, de nem a hagyományos Máté, Márk, Lukács, János sorrendben, nem egymás után, hanem a négyet egyszerre.

Az idei bibliafelolvasás „alapanyaga” egy különleges szöveg-összeállítás, amelynek szempontja, hogy a lehető legteljesebb képet adjuk arról, amit az emberek emlékezete Jézus cselekedeteiről és szavairól megőrzött.” - hangsúlyozta Dr. Szikora János.

„Úgy válogattuk - megközelítőleg időrendben - Jézus életének epizódjait és tanításait, hogy az egyes Evangéliumok közül azon Evangéliumhoz nyúltunk, amely annak az epizódnak a legrészletesebb leírását adja. Vannak olyan epizódok is, amelyek nem mind a négy műben szerepelnek, például az utolsó vacsorát mindegyik leírja, de azt, hogy a vacsora előtt Jézus megmosta tanítványai lábát, ez csak Jánosnál szerepel. Az ilyen egyedi szövegrészletet mindig beillesztettük a szövegbe.

Az elmúlt évek 22-23 órás felolvasásaihoz képest az idei szöveg mintegy 4 óra alatt felolvasható szent szöveg.” - tette hozzá az igazgató.

„Évről-évre az életünk, fehérvári kultúránk részévé vált az adventi bibliaolvasás. Amely ha a idén is lesz a legrövidebb, az idén lesz az alkotóknak a legnehezebb dolga.

Az, hogy a Biblia elhangzik, hitelesen hangzik el, jó szándékkal hangzik el, olyan dolog, ami értéket képvisel.

Aki ezzel a szöveggel, vagyis ezzel a tanítással találkozik, be tudja fogadni, azzal a saját életét tudja gazdagítani, jobbá, szebbé tenni.” - emelte ki Spányi Antal, megyés püspök.

„Gyakorló lelkipásztorként nagyon örülök ennek a hagyománynak. Nagy öröm, ha Isten igéje nemcsak liturgikus környezetben hangzik el, istentiszteleten vagy szentmisén, hanem olyan helyeken is ahol ez nem megszokott, nem magától értetődő.

A ma embere nem igazán szán időt a csendre, a szemlélődésre, a figyelésre, a dolgok elemzésére. Amikor az ember hallgat az Isten szólal meg.

Különösen a nagy ünnepek alkalmával gyorsul fel életünk, ezért óriási ajándék ennek a négy órának az odaszánása.” - mondta Szász Zoltán, református lelkész.

„Az Újtestamentum nem egy kis kör ügye, hanem világügy. Jézus Krisztus, akiről az Evangéliumok szólnak az egész világé.” - emelte ki Fehér Károly nyugalmazott evangélikus esperes, aki köszönetet mondott a szervezőknek, hogy - mint mondta - segítenek a nyilvánosság ajtaját tágabbra nyitni. „Az, hogy idén nem az egész Újszövetséget olvassák fel, hanem csak az Evangéliumokat, nem beszűkítésnek, hanem koncentrációnak érzem.” - tette hozzá Fehér Károly.

A felolvasás idén is regisztrációhoz kötött, öt percben limitálták a felolvasható szöveget. Az öt perces intervallumot családok is szétoszthatják egymás között.

Korábban több százan olvastak, a rövidített szöveganyag idén csak negyvenkét fő számára ad lehetőséget, tehát érdemes a regisztrációval sietni, ha valaki nem szeretne lemaradni róla.

Újdonság továbbá, hogy az egyes bibliarészeket a Hermann László Zeneiskola növendékeinek és tanárainak jóvoltából a négyórás felolvasást kis zenei blokkok szakítják meg, mintegy néhány perces elmélkedést, felfrissülést kínálva a hallgatóságnak.

A gyerekeket Kerkay Rita és Varga Lili színművésznők és Németh Mariann vezetésével kézműves foglalkozás várja. A délután folyamán egy betlehem is készül.

A Vörösmarty Színház az iskolák számára rajzpályázatot is hirdetett, az erre érkezett képek lesznek idén a felolvasás hátterei.

A színház honlapján a www.vorosmartyszinhaz.hu oldalon november 19-től bárki jelentkezhet a felolvasásra.