Januárban is folytatódnak a betegellátás szempontjátból létfontosságú véradó akciók Székesfehérváron. A Területi Vérellátóban minden hétköznap várják a donorokat, de lesz két külső helyszínes akció is.
A novemberben megrendezett első Training Day után ismét összecsapnak Székesfehérvár amatőr bunyósai. A gálát ezúttal is a jótékonyság nevében rendezik meg, az esemény bevételével a szervezők a Fema Állatmentők működését szeretnék támogatni.
Mintegy 1200 fehérvári és a város agglomerációjában élő családnak tették szebbé az ünnepi időszakot azok, akik segítő szándékkal csatlakoztak a Székesfehérvár Önkormányzata és hét szociális szervezet, intézmény által meghirdetett, közös adománygyűjtő programhoz.
A Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület is ott volt a támogatott "kamaszaival", a felnőttek világában tabukat döntögető témájú filmvetítésen, amely a Barátság Moziban a Jövő nyár című magyar nagyjátékfilm bemutató előtti filmvetítése volt.
Már huszonhét éve támogatja Németh László barátaival együtt a polgárdi Integrált Szociális Intézmény fogyatékkal élő, halmozottan hátrányos helyzetű lakóit. A karácsonyi ajándékokat idén ismét személyesen tudták átadni Laci bácsiék.
Szép hagyomány folytatódott hétfőn az Almássy-telepi Plébánia Közösségi Házában. A Zsolt Utcai Gondozási Központ nappali klubjába járó idősekkel közösen sütöttek süteményt a karácsonyi készülődés, közös ünnepvárás jegyében.
A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász Grüll Józsefné Walczer Erzsébetet jelölte az Önkéntességért Díjra 2022-ben, aki át is vette az elismerő oklevelet. Ma is aktívan részt vesz az adódó feladatokban, akár a helyi rászorulók segítésében, akár a menekültekkel kapcsolatban felmerülő segítségnyújtásban.
Folytatódnak a véradó akciók a következő napokban is Székesfehérváron. A Szent György Kórházban található Területi Vérellátóban karácsonyig és a két ünnep között is lesz lehetőség segíteni, míg egy alkalommal, december 22-én a Fehér Palota Üzletközpontban is várják a donorokat.
Az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ raktárában és a város három pontján található gyűjtőautomatákban mintegy hetven családnak elegendő adomány – főként tartós élelmiszer és édesség – gyűlt össze, melyet még karácsony előtt eljuttatnak a rászorulóknak.
Szerdán délután adták át az Alba Bástya Központban a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred törzse által szervezett jótékonysági akció keretében összegyűjtött édességeket, játékokokat és tisztítószereket.