Ma éjfélig lehet kiegészíteni az szja-bevallást és rendelkezni az 1+1 százalékkal is

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni. Ma még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a 1819-es számon ingyenesen hívható NAV Infóvonal (1-es menüpont) 20 óráig, hosszított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással, vagy az 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek. 
2024.05.21. 08:48 |
Ma éjfélig lehet kiegészíteni az szja-bevallást és rendelkezni az 1+1 százalékkal is

A civil szervezeteknek, a vallási közösségeknek és a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkezőnyilatkozat legegyszerűbben a NAV eSZJA-portálján adható be ma éjfélig. 

Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András közösségi oldalán arra kéri a fehérváriakat, hogy támogassák a város valamely civil szervezetét felajánlásukkal!

Aki egyetért az szja-bevallás tervezetében foglaltakkal és azon nem változtat, – az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az áfás magánszemélyeket kivéve – annak május 21-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az Ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető eSZJA-felületen. Aki nem véglegesíti a tervezetet, nem is nézi át, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – automatikusan érvényes bevallássá válik a tervezete május 21-ével.

Az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozóknak készített bevallási tervezet azonban csupán egy „ajánlat,” ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló tevékenység, illetve az őstermelői tevékenység jövedelmével, és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel. Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az nem válik május 21-én személyijövedelemadó-bevallássá ebben a körben. Ha nem módosítják a bevallási tervezetet vagy saját maguk nem készítenek és nem nyújtanak be szja-bevallást, a NAV tizenöt napos határidővel felhívja őket, hogy pótolják a hiányt. Ha ennek ellenére mégsem adnak be bevallást, akkor a hivatal ötvenezer forint bírsággal büntetheti a mulasztót.

Magyarország

  1. Kezdődik a téli időszámítás - október 25-én, vasárnap hajnalban óraátállítás

    Magyarországon hajnalban 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órákat, vagyis egy órával többet alhatunk. Az időpont azért is érdekes, mert az október utolsó vasárnapja idén éppen 25-ére esik. 2014 óta nem volt ilyen korai az őszi óraátállítás: akkor szintén október 25-én állítottuk vissza az órákat.

    2026.10.24.
  2. Közös nyilatkozatot adott ki az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa

    Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) Önkormányzati Oldala – amely a falvaktól a kisvárosokon és a megyei jogú városokon át a fővárosig képviseli a településeket – közös nyilatkozatot adott ki 2026. október 21-i tanácskozásáról.

    2026.10.21.
  3. Nemzeti Gyásznap

    Százhetvennégy éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 tábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány volt miniszterelnökét. Október hatodikát 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánították. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.

    2026.10.06.
  4. Változik a menetrend

    Október 3-án és 4-én (hétvégén) a székesfehérvári vonalon karbantartást végeznek, emiatt napközben változik a menetrend: több vonat rövidebb útvonalon közlekedik - közölte a MÁVInform.

    2026.10.03.