A már ismert művek mellett újdonságok is vannak Horváth Hella tárlatán, amelyeket kiállításon eddig még nem láthatott a közönség. Az origami és paverpol képeket bemutató tárlat március 13-ig tekinthető meg.
Idén is várja a jelöléseket az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért a Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjra. Az elismerések átadására 2022-ben is sor kerül kereskedelem, szolgáltatás és gyártás kategóriában, az ajánlásokat március 10-ig lehet beküldeni.
Eredményesen zárult a 42 hónapon keresztül a Szegényeket Támogató Alapítvány konzorciumában és Ercsi Város Önkormányzata által végrehajtott fejlesztési program, mely közel 200 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrás felhasználásával valósult meg.
Befejeződött az Innovatív Szociális Szolgáltató Központ kialakítása Székesfehérváron, az Irányi Dániel utca 4. szám alatt. Az önkormányzati tulajdonú, üresen álló épületet felújították, itt kapott helyet az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ, amely korábban 16 telephelyen működött városszerte.
Egyelőre nincs teltház a Székesfehérvári Kríziskezelő Központban, a hajléktalanoknak folyamatosan tudják biztosítani az ellátást biztonságos, meleg környezetben. Zsabka Attila, a Központ vezetője elmondta: jelenleg 107 utcán élő hajléktalant tartanak nyilván, őket a teajárat ellátásaival segítik heti három napon.
Nagy összegű, 25 ezer dolláros adományt biztosított a rászoruló családok és hajléktalanok támogatására az Arconic Alapítvány. A szervezet a Székesfehérvári Szociális Alapítványnak nyújtotta át a támogatást, melyből többek között karácsonyi adományozásra kerülhetett sor, ma pedig a Kríziskezelő Központnak szállítottak ki 200 adag meleg ételt.
A KÉZMŰ-, ERFO-, FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. új üzeme már most 75 székesfehérvári és térségbeli megváltozott munkaképességű munkavállalónak ad munkát és kiszámítható jövedelmet. A papírtermékek gyártásával és megmunkálásával foglalkozó üzemben tavaszra akár összesen 120 főre is nőhet a foglalkoztatottak száma a Zombori úton.
Átadták azokat az adományokat, amelyeket a Kríziskezelő Központ által működtetett Családok Átmeneti Otthonában élő édesanyáknak és gyermekeiknek gyűjtöttek. Az összefogáshoz idén a Hétvezér és a Széna téri iskolák diákönkormányzata is csatlakozott.
Több doboznyi télikabát, sapka, sál, de még könyvek is érkeztek a Kríziskezelő Központba annak a jótékonysági akciónak köszönhetően, amit a Sikeratív Életmód Egyesület szervezett.