A Nemzeti Emlékhely királygalériájában a Ciszterci Szent István Gimnázium segítségével avatták és szentelték fel még 2016-ban Bódás Tamás ötvösművész alkotását. A Nagy Lajos királyt ábrázoló vörösréz domborművet Dékány Árpád Sixtus zirci apát szentelte fel.
Talán nem is volt a magyar történelemben más uralkodó, aki ilyen kedvező feltételek között ülhetett a trónra.
I. Károlynak összesen öt törvényes fia született – sorrendben: a születése első évében meghalt Károly, a négy és fél évesen elhunyt, haláláig örökösként kezelt László, az 1326. március 5-én világra jött Lajos, valamint az apjuk halálakor még életben lévő András és István hercegek –, akik közül I. Károly halálakor Lajos volt a legidősebb.
Lajos a bátyja, László halála (1329) óta számított trónörökösnek Magyarországon, bár egyes források szerint a magyar király a fiai közül Lajosnak Lengyelország, Andrásnak Nápoly, István hercegnek pedig Magyarország koronáját szánta. Kétségtelen, hogy az Anjouk nápolyi ágával született megállapodás alapján András lett volna elsősorban a nápolyi trón aspiránsa, s hogy Lajos lengyelországi örökösödése érdekében 1339-ben szerződést kötött a király, bizonyos, hogy a Magyar Királyságban is őt tekintette utódjának.
Ludovicus Magnus - I. (Nagy) Lajos király szobra Székesfehérváron. Moiret Ödön 1938-ban készült alkotása a Kossuth utcában található.
Egykorú elbeszélő forrásunk, Küküllei János Lajos királyról szóló krónikájában a herceg királlyá koronázását a következőképpen meséli el: „Midőn e Lajos királyt – azt követően, hogy az Úr hívására apja, a boldog emlékű Károly fejedelem, a magyarok királya e világból eltávozott – az Úr megtestesülésének 1342., tulajdon életének 17. évében, az apostolok szétoszlása után közvetlenül következő vasárnapon [július 21-én] Székesfehérvár városában a főemberek, előkelők, bárók, lovagok és Magyarország nemesei közössége egységes akaratából és kitüntetett keggyel ünnepélyesen és szerencsésen királlyá koronázták, és az ország trónján a természet illő joga szerint ő követte apját; […] ifjúsága virágjában uralkodni kezdett…”
Magyarország Nagy Lajos király korában.
Bonfini hasonlóképpen emlékezett meg Lajos koronázásáról: „miután Károly gyászszertartását rendben lebonyolították, […] a nép felkiáltása és az előkelőségek szavazata az ősei erkölcseivel felruházott ifjú Lajost tette Magyarország királyává. […] a francia és a pannonfajta legjobb adottságai találkoztak benne. […] Ezért a királyválasztó országgyűlésen mindenki őt választotta, és a pannonok teljes gyülekezetében Fehérváron szertartásosan azonnal megkoronázták. Mint mondják, a nép és az összes rend ehhez hasonló teljes támogatásával és készséges egyetértésével még soha senkit nem tettek királlyá.”
I. Lajos valóban zökkenőmentesen került apja örökébe, amit az elmúlt évszázadok királyai közül kevesen mondhattak el magukról. Elbeszélő forrásaink információit a zavartalan hatalomátvételről a korszak oklevelei is igazolják. Az ifjú Lajos úgy ült apja trónjára, hogy annak báróit – legalábbis uralkodása első éveiben – nem cserélte le. Támogatottsága részben ebből, részben abból a legitimációs elvből fakadt, amely utódlását egyértelművé tette.
Nagymartoni Pál, 1328-tól I. Károly, majd I. Lajos király országbírója 1342. második felében kiadott több oklevelében is megemlíti az új király székesfehérvári ünnepélyes koronázásának tényét, időpontját és törvényességét, külön kiemelve, hogy az Szent István Istentől kapott koronájával történt a fehérvári székesegyházban, s hogy mindez egyhangú óhajból történt, amit az ország főpapjai, bárói és nemesei az akkor Fehérvárott tartott országgyűlésen nyilvánítottak ki. Az országbíró, aki a király személyéhez kötődött, ezáltal természetesen saját hatalmának átmentését is igazolni kívánta.
Utódlása törvényes voltát maga I. Lajos király is rendszeresen igazolta uralkodása első éveiben keletkezett okleveleiben. Elődei szokását követve rögtön felkenése után Telegdi Csanád esztergomi érseknek és az esztergomi Szent Adalbert székesegyháznak adományozott két falut a főpap királykoronázás révén végbevitt szolgálataiért, s országbírójáé mellet saját oklevelei ugyancsak rendre hangsúlyozzák, hogy apja elsőszülöttjeként, a születés jogán háramlott rá a Magyar Királyság kormányzása.
Az elsőszülöttség elvének hangsúlyos kidomborítása Lajos esetében az Árpád-ház kihalása, s különösen az 1345. évtől kezdődően két nézőpontból is figyelemre méltó. Bár I. Károly a magyar trónt vérségi alapon szerezte meg, elsőszülöttnek magát értelemszerűen nem nevezhette, fiai tekintetében azonban folyamatosan a primogenitura érvényesítésére törekedett. Lajos ezen elv továbbvitelét egyrészt a Magyar Királyságban lábát megvetett új dinasztián, az Anjou-házon belül kívánta megvalósítani, amit végül fiú utód hiányában leányára, Máriára nézvést is alkalmazni kívánt, másrészt öccse, András herceg megölését követően ugyanezen elvre kívánta alapozni a nápolyi trón visszaszerzését a dinasztia magyarországi ága, elsősorban pedig saját maga számára.
Az írást Teiszler Éva, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette.
