Szőgyény-Marich László főispán és családja a csóri kastély előtt. Pribék Antal felvétele az 1870-es évek elején készült.
A nemesség kötelez
Id. Szőgyény-Marich László és Marich Mária ötödik gyermeke 1853-ban jött a világra. Gyermekkorát a család csóri birtokán töltötte. Fiatalon a brünni nemesi hölgyalapítvány tagja lett. A többihez hasonlóan a brünni is egyfajta nőnevelő intézetként működött, azzal a különbséggel, hogy a hölgyalapítványi intézeteket kifejezetten nemeskisasszonyok részére hozták létre. Bár növendékidejük leteltével kikerültek az intézmény falai közül, többségük nem ment férjhez, élete végéig hajadon maradt. Ez főleg a kevésbé módos nemesi családok számára nyújtott lehetőséget, akik nem tudták lányaikat kellően kistafírozni, azaz magas hozományt biztosítani házasság esetén. Bár Júlia nem tartozott közéjük, hiszen apja 1865-től 15 éven át Fejér vármegye főispánja, majd rövid ideig a Főrendiház elnöke, élete utolsó éveiben pedig országbíró volt, ő mégis ezt a hivatást választotta. Döntéséért cserébe a nemesi alapítványtól járadékot kapott, és minden idejét a buzgó vallásosságnak és a jótékonyság ügyének szentelhette. Rendszeresen részt vett a székesfehérvári jótékony nőegyesület gyűjtésein, de a társasági életből sem hiányozhatott. Kedvelt vendége, édesanyja halálát követően pedig nagylelkű adományozója és egyik szervezője volt az egyleti báloknak, táncvigalmaknak.
A hazai sajtó színe-java 1880 augusztusában hírül adta, hogy a „veres kereszt” szeptember 8-án Székesfehérváron árucsarnokkal és alkalmi lap, az Ősz kiadásával egybekötött jótékony célú ünnepélyt szervez, a jövedelem egyik felével az egylet pénztárát, másik felével az árvaházat támogatva. Az árukat a megye és a város legszebb és legkedvesebb főrangú hölgyei kínálták, az alkalmi lapot pedig Szőgyény-Marich Júlia és gróf Zichy Jenő szerkesztették, Számmer Imre nyomdájában készült, Than Mór és Mészöly Géza képeivel, s olyan szerzők írásaival, mint Várady Antal, Rómer Flóris, Jókai Mór, Rónay Jácint, Gyulai Pál, Pulszky Ferenc, Türr István. Az ünnepély rendező bizottságának elnöke Zichy gróf volt.
Júlia kisasszony és a város életében is nagy jelentőségű eseményként szerepel a Vértes vitéz szobrának 1915. szeptember 8-i ünnepélyes felavatása. Rigele Alajos fából készült alkotását Lyka Döme pázmándi földbirtokos ajándékozta Székesfehérvárnak. A szoborba 50 filléres adomány ellenében vasszegeket vertek, a bevételt a hadiözvegyek és hadiárvák megsegítésére fordították. A leleplezési ünnepségen a férfiak mellett a 62 esztendős, törékeny hölgy a kezdeményezés védnökeként hallgatta az emelvényen egymást váltó szónokokat. A később kiadott emlékkönyv szerint minden ceremóniát mellőzve egy ezüst szeget vert a szobor testébe. 1917-ben így nyilatkozott: „A harctéren küzdenek hőseink halálthozó fegyverrel, − családjuk jóléteért küzdjünk mi itthon a szeretet eszközeivel.”
Október 10-én egy, az előzőnél kisebb, de annál bensőségesebb ünnepség zajlott le a téren. Ferenc Szalvátor főherceg, Mária Valéria főhercegnő férje látogatott a városba, hogy megtekintse a Vörös Kereszt Egylet helyi intézményeit. Kíséretével felkereste a Vértes vitézt is, ahol a helyben állomásozó tisztikar és a szoborbizottság néhány tagja fogadta. Ekkor kereste fel a Károly király téren álló emlékművet a honvédek egy csoportja, akiket a kisasszony és gróf Széchényi Viktor főispán köszöntött. A szoborállítás második évfordulójára a bizottság újabb ünnepséget szervezett, amelyen beverték a József főherceg által vásárolt aranyszeget.
Honvédek látogatása 1915 őszén a Vértes vitéznél. A gróf Széchényi Viktor mögött álló kalapos, szemüveges hölgy Szőgyény-Marich Júlia.
Az utolsó évek
A kisasszonyt szülei és bátyja, a tragikus sorsú néhai Rudolf trónörökös közeli barátságát és bizalmát élvező ifjabb László révén a bécsi udvar is megbecsülte. 1904-ben az I. oszt. Erzsébet-rend hölgye lett, majd 1916 áprilisában vezető ápolónői kinevezést kapott az uralkodótól, Ferenc Józseftől. Amikor IV. Károly király 1922-ben a portugáliai Funchalban elhunyt, számos társadalmi és egyházi szervezet mellett Székesfehérvár polgármestere, dr. Zavaros Aladár, a koronázó város asszonyai nevében pedig az idős hölgy küldött részvéttáviratot az özvegy Zita királynénak a családot az emigrációba elkísérő gróf Károlyi József korábbi főispánon keresztül.
Aztán 1929. március 12-én ő is elhagyta a földi világot. Két gyászjelentése készült. Az egyiket családja, a másikat a város adta ki. Utóbbi hosszan méltatta erényeit, több évtizedes fáradhatatlan munkálkodását, példamutatását. 14-én a székesegyházban szentmisét mutattak be érte, ezt követően testét a Hosszú temetőben szentelték be, majd a csóri temetőben helyezték örök nyugalomra.
Szőgyény-Marich Júlia városi gyászjelentése 1929-ből
Örök(nek szánt) emlék
Székesfehérvár nem felejtette el önzetlen jótevőjét. Halála után nem sokkal már megfogalmazódott a javaslat: méltó és maradandó emléket kell állítani a tiszteletére. A kezdeményezést a Vértes vitéz szobor körüli szervező munkálatokban és más jótékonysági ügyekben is kitartó társa volt. Saját költségén készíttette el az emléktáblát az egykori ferences templom régi kripta-lejárata fölé. Az avató ünnepség első szónoka Kisteleki István esperes-plébános volt, a márványtáblát a város nevében Zavaros polgármester vette át, utolsóként dr. Lauschmann Géza vármegyei főjegyző, a jótékony nőegylet titkára helyezte el a megemlékezés koszorúját. A leleplező ünnepségen megjelent a vármegyei arisztokrácia és a papság színe-java, valamint számtalan hálás polgár. Az esemény fényét a Jámbor Zsigmond vezetésével fellépő székesfehérvári dalkör emelte.
Az 1929-ben felavatott emléktáblát Lyka Döme pázmándi földbirtokos adományozta a városnak.
Azt gondolhatná a tisztelt olvasó, hogy a történet itt véget ért, ám ez koránt sincs így. Az emléktábla ugyanis 1938-ban, a Medgyessy Ferenc által megalkotott Törökkút kivitelezési munkálatait megelőzően lekerült a homlokzatról. A kaput, amely felett állt, megszüntették, az emlék pedig ismeretlen helyre került. További sorsáról nem tudunk semmit.
