Budavár 1686-os visszavétele Benczúr Gyula festményén. A nagy horderejű esemény reményt adott Fehérvár közeli felszabadítására.
Kedvező körülmények
Amikor a Lotaringiai Károly herceg vezette egyesült keresztény seregek 1686-ban Buda ellen vonultak, a lovasságot, Pálffy János Károly altábornaggyal az élen Fehérvár közelébe küldték, tartva attól, hogy az itteni oszmán csapatok támadást intéznek az egykori fővárost ostromlók ellen. Júliusban ugyan a megadásra is felszólították a védőket, ám a várban tartózkodó Ahmed pasa nem adta meg magát. Szülejmán pasa nagyvezír 1500 lovast küldött a királyi városba, ahol így már jelentős erő gyűlt össze. Budát szeptember 2-án, 145 évnyi megszállás után visszafoglalták, de joggal félhettek a támadástól, ezért Fehérvárt állandó megfigyelés alatt tartották. Abdurrahman, az utolsó budai pasa halála után a Ahmed magáénak tekintette a címet, ez pedig együtt járt Fehérvár erődítésével.
Mivel a török a várost nagyméretű és komoly védősereggel látta el, a bécsi hadvezetés a hosszúnak és kimerítőnek ígérkező ostrom helyett a blokádot tartotta célravezetőnek. Ez a környék megszállásával, az élelmiszer-utánpótlás akadályozásával a védők kiéheztetését, végső soron térdre kényszerítését célozta. Ebben nagy szerepet szántak a magyar lovasságnak. Az Udvari Haditanács 1687. május 22-én döntött Fehérvár blokád alá vonásáról, amellyel Zichy István vicegenerálist és a győri főkapitányság lovasait bízták meg. Ők a ma Veszprémhez tartozó Kádárta mellett táboroztak, s innen csaptak le rendszeresen az utakon közlekedő szállítókra, valamint felgyújtották a környező gabonatáblákat, ezzel is megakasztva az utánpótlást.
A blokádot szorosabbra vonták, amikor 1687. október 17-én előbb Csókakőt, majd 22-én Palotát is visszafoglalták. Nemsokára Battyán is elesett, így Fehérvár minden elővárát elveszítette, a falvakból pedig egyre kevesebb élelmiszert szállítottak. Decemberben a polgári lakosság menekülni kezdett az éhínség miatt. 1688 januárjában már maga Ahmed pasa engedélyezte a távozásukat.
Szorul a hurok
Az Udvari Haditanács a menekülőktől szerzett hírek alapján elérkezettnek látta a pillanatot Ahmed újabb felszólítására: adja fel végre a várat. Ő azonban erre még mindig nem volt hajlandó. A blokádot ezért szigorították, az élelmiszer-szállítók részére kemény büntetést helyeztek kilátásba, és újabb 2000 embert rendeltek ki az egyre erősödő zár fenntartására.
Március végén már az őrség is követelte a vár feladását, de a pasa nekik sem engedett. Nem meglepő módon ekkor megindult a katonák szökése. A Haditanács tárgyalást kísérelt meg Ahmeddel, aki nem hajlott a megegyezésre, ezért újra szorítottak a blokádon. Batthyány Ádám, Esterházy János és Zichy István grófok vezetésével újabb 2000 magyar, Juan Carlos de Ariezaga ezredes vezényletével pedig 1000 német katona érkezett a város falai alá, immár szabályos gyűrűbe fogva az ellenséget.
És eljön a vég
Május 8-án az ifjú Batthyány Ádám, aki Bécs 1683-as védelmétől kezdve minden török elleni táborozásban, így Buda visszafoglalásánál is jelen volt, megadásra szólította fel Ahmed pasát. A megtört várvédő három tisztjét küldte tárgyalni. Másnap aláírták a kapitulációs szerződést, amelyet Bécsbe küldtek jóváhagyásra. Az uralkodó kézjegyével ellátott irat május 18-án érkezett vissza a császárvárosból, az 1000 katonából és 3000 polgári személyből álló őrség pedig másnap kivonult a várból. Welsberg ezredest rendelték ki arra, hogy német katonáival Adonyba kísérje az elvonulókat, akik itt bárkákra ültek, s török területre távoztak. Fehérváron május 20-án valódi örömünnepet ültek. Széchenyi Pál veszprémi püspök hálaadó istentiszteletet celebrált a főtéren.
Lipót császár 1688-ban emlékérmet veretett Fehérvár felszabadulásának örömére.
A visszafoglalt városban megindult az újjáépítés, amelyet sajnálatos módon nagymérvű bontások kísértek. Mivel a házak megújításához építőanyagra volt szükség, egyebek mellett a romos koronázó bazilika kőanyagának jelentős részét is elhordták a munkálatokhoz.
1688 a helyi emlékezetben
1938-ban Székesfehérvár kettős évfordulóról emlékezett meg: Szent István király halálának és eltemetésének 900, valamint a török alóli felszabadulás 250 esztendős jubileumáról. Ennek apropóján avatták fel a ferences templom régi kriptalejárata helyén Medgyessy Ferenc alkotását, a Törökkutat. A város nevében az avatóbeszédet Csitáry G. Emil polgármester mondta. A művész a domborművön egy harci jelenetet ábrázolt: török és magyar katonák egymás elleni küzdelmét. Ahogy a fentiekből egyértelmű, Fehérváron 1688 májusában nem került sor ilyen harcra, de a magyar vitézek hősiessége a visszafoglaló háborúk során vitathatatlan.
„Szent István állja itt mindig a vártát” – hirdeti a Törökkút felirata. A harci jelenet alatti évszámok a török megszállás 145 évére emlékeztetnek.
Az 1688-as évszám nemcsak ezen az emlékművön jelenik meg. Fontos részét képezi Ohmann Béla 1943-ban a Püspökkút helyére állított Fehérvári jog kompozíciója, ismertebb nevén az Országalma talapzatán.
A nagyszabású Szent István-i ünnepségek után 50 évvel, az esemény 300. évfordulóján a város ismét méltó emléket állított. A Romkert Mauzóleumának várkörúti homlokzatán május 19-én avatták fel Palotás József Alba Regia Recuperata domborművét, amely azóta is az ünnepi koszorúzások egyik fontos helyszíne. Ugyanekkor nyílt meg az István Király Múzeum Alba Regia Liberata 1688-1830 című, F. Petres Éva, Horváth Júlia, Kovács Péter, Lukács László és Siklósi Gyula által rendezett kiállítása a Csók István Képtárban. A felszabadult és újjászületett városról szóló összgyűjteményi tárlathoz kísérőkiadvány készült.
Palotás József domborműve 1988 óta díszíti a romkerti Mauzóleumot.
1688 emlékezete, ha nem is annyira élénken, mint a 20. században, ma is él Székesfehérváron. S hogy mit hagytak maguk után a törökök? Erről is olvashatnak a későbbiekben.
