Fásítás és erdőtelepítés 30 hektáron – 70 hektáron marad az ősgyepes rét

A „Fehérvár Tüdeje – Zöld város” projekt kivitelezése a sétányok és egy 50 férőhelyes parkoló alépítményeinek kialakításával kezdődött. A kivitelező először az összes sétány alapját kialakítja és amint a természet engedi, még idén ősszel megkezdődnek a növénytelepítések, ami a téli fagyok elmúltával folytatódik. 900 előnevelt fát ültetnek és jelentős területen erdőt telepítenek.
2022.10.12. 13:36 |
Fásítás és erdőtelepítés 30 hektáron – 70 hektáron marad az ősgyepes rét

Az erdőtelepítés keretében Kocsányos tölgyeket, Csertölgyeket, Mezei szilt, Magyar kőrist, Fehér nyarat, Mezei juhart, Madárcseresznyét és Vadkörtét ültetnek.

Az a terület, ahol most erdőtelepítés és parképítés vette kezdetét, korábban még ipari beépítésre ítélt, magántulajdonban lévő terület volt és az első feladatunk az volt, hogy újra köztulajdonba kerüljön - mondta Cser-Palkovics András polgármester. Mint emlékeztetett kormányzati támogatással mintegy egymilliárd forintért a Modern Városok Program keretén belül Fehérvár megvásárolta a területet, majd átminősítette az önkormányzat zöldterületté, így nincsen lehetőség semmilyen beépítésre.  (Itt olvashat arról, hogy a területen 2008-ban tervezett logisztikai központ egyike lett volna annak a 22 magyarországi központnak, amely távol-keleti áruk és alkatrészek disztribúcióját végzte volna.)

Földes és murvás sétányok lesznek majd az új erdőben, a szilárd burkolati részt pirossal jelölték a tervezők a terven.

Megmarad egy igazi zöld oázisnak, ahol egy pihenőpark kialakítása is megtörténik. Ez a 100 hektáros területből 30 hektárt érint, a többi rész a különleges élővilág miatt teljesen érintetlen marad, továbbra is rétként.

A nagyszabású zöld beruházás összhangban van az elkerülő Bakony utcai bekötésének tervével, ami a déli összekötő elkészülte után a következő nagy útfejlesztési programja lesz Székesfehérvárnak - emelte ki Fehérvár polgármestere. Ennek a tervezése befejeződött, engedélyeztetése folyamatban van és a következő évek címkézett EU-s támogatásával lehet megvalósítani.

Az ősgyepes területét a rétnek nem érinti az erdőtelepítés

A rét megmarad rétnek, de óriási szükség van fák telepítésére – hangsúlyozta Cser-Palkovics András. A 100 hektáros, az-az 1.000.000 négyzetméteres területen pedig mindössze 900 négyzetméter lesz burkolt, azért, hogy ne a zöldterületen legyen majd a parkolás és egy nyilvános toalett is kialakításra kerül.

A munkát ugyanaz a vállalkozó végzi, aki a Sóstó Természetvédelmi Területen dolgozott annak megmentésén

A Palotavárosi tavak mögötti sokhektáros erdőtelepítések egyfajta folytatása a mostani zöld fejlesztés és ez a zöld sáv egészen a Maroshegyig húzódik majd. Ezzel tudjuk a városnak ezen a részén ellensúlyozni a fehérvári ipar környezeti terhelését.

Több városrészt köt majd össze a város zöld folyosója egymással, hiszen egy óriási erdős szabadidőpark alakul majd Fehérvár délnyugati részén.

A munkálatok a sétányok és a parkoló alépítményeinek kialakításával kezdődött. A kivitelező először az összes sétány alapját kialakítja és amint a természet engedi még idén ősszel megkezdődnek a növénytelepítések, ami a téli fagyok elmúltával folytatódik. Szeretnék áprilisig elültetni az ősszes növényt. A kivitelezés ugyan befejeződik 2023 végére, de néhány év és megfelelő gondoskodás még szükséges ahhoz, hogy igazán szép erdős szabadidőpark alakuljon ki a területen. A kertészeti tervek pontos fafajtákat határoztak meg, amik kiválasztásánál a talajadottságait vették figyelembe a területnek. 

Korábbi cikkeink a város körüli erdőtelepítésekről és a városi, közterületi faültetésekről:

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.