Ültetik már az erdőt a Palotavárosi tavak mögött

Március elején a területrendezéssel és a földmunkákkal kezdődött az erdőtelepítés a Palotavárosi tavak mögött, ahol őshonos magyar fajtákat telepítenek a mintegy három hektáros területre. A Sóstó mellett a Sárkersztúri úti parkolónál is elkezdődött a ligeterdő telepítése, melyet: ötezer juhar, szil, kőris, kocsányos tölgy alkot majd.
2020.03.25. 08:21 |
Ültetik már az erdőt a Palotavárosi tavak mögött

Az erdészeti szakemberek igyekeztek nagyon sűrűn telepíteni a facsemetéket: összesen 1600 kocsányos tölgyet, 4800 szürke nyarat, 11.500 magyar kőrist, 700 zselnicemeggyet, 2000 égert és rengeteg magyar szilt ültetnek.

Az a cél, hogy az első néhány évben mindegyik elültetett csemete megmaradjon. Legkorábban három év múlva kezdődik majd a ritkítás, ez alól a pusztaszil az egyetlen kivétel, amit már idén nyáron szárra metszenek majd az erdészek.

Négy évvel ezelőtt telepítette be az első, összesen három hektáros erdősávokat Székesfehérvár a Zöld város - Fehérvár tüdeje program keretében. 2016 tavaszán a Vadex különböző ültetési eljárásokkal, összesen 54. 000 erdészeti csemetét ültetett be. Az ültetés óta már megeredt fiatal, kísérleti erdő területe és az ott található fajták pedig bizonyították, hogy megfelelő szakértelemmel sikeresen lehet erdőt telepíteni a területen.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.