turizmus

2017.05.05 |
| 2017.09.18. 14:19:14 |

Sokan látogatták Fehérváron a Kulturális Örökség Napjai rendezvényeit

Magas rangú kulturális eseménysorozaton vehettek részt az érdeklődők szombaton és vasárnap Székesfehérváron. A fehérváriak és az idelátogatók örömmel fogadták, hogy egész hétvégén nyitva álltak a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyei, valamint, hogy olyan különleges helyeket, mint például a Nemzeti Emlékhelyet, a Hiemer-házat, az Árpád-fürdőt, a Szent Anna kápolnát, az Ortodox templomot vagy a Fejér Megyei Levéltárat is felkereshettek.
| 2017.09.15. 11:33:55 |

Székesfehérvár szakrális helyei – templomtúra és föld alatt rejlő kincsek

Szombaton a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatának részeként a 13:30 órakor induló „Középkori templomok útja” című vezetett sétán Reich Szabina, régész, a föld alatt rejlő egyházi épületekről mesél. A 15 órakor kezdődő „Mesélő templomok – a ciszterci, a ferences, a szemináriumi templom és a Székesegyház megtekintése” című programot Kulcsárné Németh Mariann vezeti. Mindkét túra a Nemzeti Emlékhely bejáratától indul, időtartamuk: kb. 1,5 óra.
| 2017.09.12. 10:03:12 |

Aranykorok emlékezete – a Kulturális Örökség Napjai Székesfehérváron

1999-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megbízta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságát, hogy szervezze meg a rendezvényt. Ezt a koordináló munkát azóta is, a hazai műemlék- és örökségvédelem központi intézménye végzi. A rendezvénysorozat célja, hogy a nyilvánosság érdeklődését a kultúra, művelődés és építészet különböző szegmenseire irányítsa. 
| 2017.09.11. 08:00:55 |

Ingyenes múzeumi hétvége meghosszabbított nyitvatartással

A XIII. Lecsófőző Vigasság, a Kulturális Örökség Napjai és a Nyitott Templomok Napja kapcsán szeptember 15-től 17-ig, péntektől vasárnapig a Szent István Király Múzeum valamennyi székesfehérvári kiállítóhelyén ingyenes lesz a belépés. Péntektől vasárnapig a Fekete Sas Patikamúzeum, a Rendház, a Csók István Képtár és a Nemzeti Emlékhely is meghosszabbított nyitvatartással, 9-20 óráig várja a látogatókat.

| 2017.09.07. 07:33:35 |

Titkos túra – fáklyás esti városnézések és fényfestés a Nemzeti Emlékhelyen

Szeptemberben minden pénteken az esti fények segítségével ismerhetjük meg Székesfehérvárt a Tourinform Iroda szervezésében. Regisztrálni igen, lemaradni viszont nem érdemes, hiszen idegenvezetéseink ezúttal különleges eseménnyel egészülnek ki, hiszen szeptemberben minden pénteken és szombaton este 20 órakor fényfestés látható a Nemzeti Emlékhelyen. 
| 2017.08.25. 16:44:30 |

Szent István nyomában - városnéző túra indul szombaton

Augusztus 26-án szombaton 16 órakor az Országalmánál találkozhatnak mindazok, akik szeretnék megismerni Szent István városának rejtett kincseit. Szent Istvánnak itt született fia, a később szintén szentté avatott Imre herceg és itt helyezték örök nyugalomra. A túra résztvevői megismerhetik, hogy mit őriz emlékéből ma az egykori koronázóváros.
| 2017.08.24. 12:22:04 |

Új járdaszakaszokat adtak át a Máriavölgyben és a Zsolnai úton

A Máriavölgyben, majd a Zsolnai úton tartott helyszínbejárás alkalmával az elmúlt hetekben megépült járdaszakaszokat adtak át Öreghegyen. A Bory-vár előtti járda térkő-burkolatot kapott és a Zsolnai úti autóbusz-végállomás környékén is biztonságossá vált a gyalogos közlekedés.
| 2017.08.24. 08:18:12 |

Titkos túra - fáklyás esti városnézés lesz pénteken

Titkos túra néven fáklyás esti városvezetés indul augusztus 25-én este 21 órától az Országalmától a Tourinform iroda szervezésében. A túra során még titokzatosabbá teszik a felfedező sétát, és fáklyákkal világítják meg az utat az egykori királyi koronázó és temetkezőhelyen.
| 2017.08.19. 15:16:28 |

Boszorkányok és komédiások várják a családokat a középkori Belvárosban

A középkori városi élet jelentetei, bábosok, középkori iskola és játszóház, gyermekelőadások, valamint a jósok és boszorkányok sikátora várja a szórakozni vágyó családokat egész hétvégén a középkorivá varázsolt Belvárosban. Találkozhatunk régizene-együttesekkel, utcaszínházi komédiásokkal, középkori mesterségek sátraival is a Koronázási Ünnepi Játékok hétvégéjén.
| 2017.08.18. 12:21:27 |

Borrendi találkozóval ünnepli jubileumát a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend

Magyarország és a Kárpát-medence legnagyobb, szakmai konferenciával összekötött borrendi találkozóját rendezi meg Szent István napján, augusztus 20-án az idén 15 éves székesfehérvári Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend. Az eseményre a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének 40 tagdelegációját várják a Székesfehérvári Királyi Napokon.