Nyolcadik alkalommal rendezik meg hétvégén a Székesfehérvári Utazás Kiállítást február 8-án és 9-én a Hiemer-házban. A korábbi évekhez hasonlóan a résztvevő kiállítók 2020-ban is érdekes turista célpontokkal, utazási és kirándulási ötletekkel, alkalmi akciókkal és izgalmas programokkal várják a látogatókat.
A turizmus.com gondozásában megjelent TOP 50-es kiadványban Székesfehérvár is helyet kapott, mint a tavalyi év alapján a turisztikailag legeredményesebb tíz vidéki város egyike. Egy város számára mindig nagy elismerés és büszkeség valamiben a legjobbak között szerepelni. Most sincs ez másképp, amikor Székesfehérvár bekerült a turisztikailag legeredményesebb tíz vidéki város közé a turizmus.com tavalyi évi eredmények alapján közzétett értékelése szerint.
Székesfehérváron tartja 90. közgyűlését a Magyar Utazási Irodák Szövetsége. A megnyitón elhangzott, hogy az elmúlt három évben az európai és a világátlag feletti mértékben nőtt a turizmus Magyarországon. A fehérvári adatokat Lehrner Zsolt alpolgármester ismertette a turisztikai szakemberekkel.
Advent harmadik hétvégéjén is sok program közül választhatnak a fehérváriak. Szombaton ünnepi pillanatokkal zárul a Vízivárosi Advent, a városházi séta résztvevői pedig a polgármesteri iroda ablakából tekinthetik meg a díszbe öltöztetett főteret. Vasárnap a Városház téri Adventi színpadon felgyúl a harmadik adventi gyertya, majd Wolf Kati lép színpadra.
Tudományos találkozások, biciklis barangolások, felfedezések, interaktív élmények minden korosztálynak. Több mint 1500 program közel 150 helyszínen, a budapesti múzeumoktól a vidéki tájházakig. A Múzeumok Őszi Fesztiválja Székesfehérváron is számos programot kínál!
Az Állatok Világnapja alkalmából szervezik a most szombati ökotúrát a Sóstó Természetvédelmi Területen, ahol remélhetőleg sok különböző állatfajt lesz módja megfigyelni a látogatóknak. Az ökotúra kivételesen délután 15 órakor indul az október 5-i szombaton!
A Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. turisztikai konferenciával egybekötött partnertalálkozóján Alba az intelligens robot köszöntötte a résztvevőket és kérte meg Závodszky Noémit, hogy legyen a háziasszonya a délutánnak. A rendezvény apropóját a székesfehérvári TDM szervezet működésének 10 éves jubileuma adta, de szó volt a helyi turizmust érintő aktualitásokról is.
Szeptember harmadik hétvégéje hagyományosan a Kulturális Örökség Napjainak ingyenes programjaival várja a kultúrára fogékony kíváncsiakat. A KÖN tematikája minden évben más, idén a szórakoztatás házai, a szórakozás terei állnak a középpontban szombaton és vasárnap.
Augusztus 30-án pénteken varázslatos hangulatban, fáklyafények segítségével ismerhetjük meg a város minden titkát. A programokra előzetes regisztráció szükséges, a séták a Tourinform Székesfehérvár irodájától indulnak.
A Székesfehérvári Királyi Napok záró hétvégéjére, 2019. augusztus 17 – 20. között 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a Székesfehérvári Turisztikai Kft., valamint a MÁV-START Zrt és a GySEV Zrt.