Április 15-én Székesfehérváron hivatalosan is véget ér a 2025/2026-os fűtési idény, így ezen a napon – a külső hőmérséklettől függetlenül – leáll a távfűtés. A szolgáltatás azonban szükség esetén továbbra is kérhető a lakóközösségek számára.
Mintegy 1500 lakás éves fűtésének megfelelő hőt termelő villanykazánokat és egy hatalmas hőtárolót telepít az E.ON Hungária Csoport Székesfehérvár távhőrendszerébe. A több mint 4 milliárd forint értékű beruházás célja, hogy a fosszilis alapú hőtermelést részben kiváltva támogassa Székesfehérvár zöldítését.
Szeptember 15. után már szükség szerint igényelhetik a távfűtéses házak a fűtésindulást, hiszen ettől a dátumtól a SZÉPHŐ Zrt. köteles rendelkezésre állni, azaz bármikor képes elindítani a szolgáltatást, ha a házak belső rendszerei felkészültek a hő fogadására, azok feltöltött, kilégtelenített állapotban vannak.
Bár az időjárási előrejelzés szerint a következő két hétben még részünk lehet a kellemes későnyári időben, az éjszakák már kimondottan hűvösek lehetnek. Szeptember 15. után már szükség szerint igényelhetik a távfűtéses házak a fűtésindulást, hiszen ettől a dátumtól a SZÉPHŐ Zrt. köteles rendelkezésre állni, azaz bármikor képes elindítani a szolgáltatást, ha a házak belső rendszerei felkészültek a hő fogadására, azok feltöltött, kilégtelenített állapotban vannak.
Ez év nyarán indulhat az az ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat, amely a társasházakat és lakásszövetkezeteket segítheti a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében. A vissza nem térítendő támogatás segítségével a költségmegosztóval felszerelt társasházak fogyasztásuk arányában fizethetnek a távhőért.
Forgalomkorlátozás lesz április 5-én a Jancsár közben és a Horvát István utca Balatoni út – Jancsár köz közötti szakaszán. Szombaton délelőtt teljes útzárra kell számítani a Jancsár közben, délután pedig félpályás útlezárást vezetnek be a Horvát István utca fenti szakaszán.
Izgalmas várostörténeti programra várja az érdeklődőket a Tourinform Iroda. Ismét megnézhetjük Székesfehérvár történelmi óriásbáb családját a Fűtőerőműben, és kipróbálhatjuk a mozgatásukat is, közben pedig megismerhetjük a város egyik legfontosabb közműszolgáltató cégének történetét.
Október 15-től, vasárnaptól elkezdődik a fűtési szezon Székesfehérváron is. A SZÉPHŐ Zrt. csak ott nem indítja el a szolgáltatást, ahol ezt külön kérik. Érdemes a fűtőtesteket portalanítani, letisztítani, ezzel növelhetjük a hőleadást – olvasható a közműszolgáltató cég honlapján.
Hiába kérhették a távhőszolgáltatótól a fűtés elindítását a társasházak szeptember közepétől, senki nem élt a lehetőséggel. Október 15-től azonban minden társasházban bemelegednek a radiátorok, hacsak a közös képviselő nem kéri ennek ellenkezőjét.
A Széphő Zrt. felkészült a fűtés leállításra és megkezdődhetnek a karbantartási munkálatok. Szauter Ákos, a Széphő Zrt. vezérigazgatója felhívta a fehérváriak figyelmét, hogy ha valaki szeretné átalakítani a fűtési rendszerét a lakáson belül, annak be kell jelentenie a munkálatokat!