Vége a karbantartásoknak, időszerű előkészülni a távfűtés indulására!

Bár az időjárási előrejelzés szerint a következő két hétben még részünk lehet a kellemes későnyári időben, az éjszakák már kimondottan hűvösek lehetnek. Szeptember 15. után már szükség szerint igényelhetik a távfűtéses házak a fűtésindulást, hiszen ettől a dátumtól a SZÉPHŐ Zrt. köteles rendelkezésre állni, azaz bármikor képes elindítani a szolgáltatást, ha a házak belső rendszerei felkészültek a hő fogadására, azok feltöltött, kilégtelenített állapotban vannak.
2025.08.27. 13:05 |
Vége a karbantartásoknak, időszerű előkészülni a távfűtés indulására!

A hűvösebb szeptemberi napok beköszöntével felmerülhet az igény a fűtés elindítására, hiszen így megakadályozható az épületek falainak lehűlése.

Ehhez azonban szükséges a felkészülés nemcsak a távhőszolgáltató, hanem a társasházak részéről is. "Jelenleg, több, mint 80 épület van leürítve a városban. Ez azt jelenti, hogy ezek a rendszerek jelenleg még üresek, ezesetben, pedig ha a házak igényelnék sem tudnánk elindítani a fűtést."  - mondja Szauter Ákos, a SZÉPHŐ Zrt. vezérigazgatója. 

Éppen ezért augusztus végével időszerű a felújítási munkálatokat befejezni, és mielőbb kezdeményezni az üres rendszerek visszatöltését, mivel a szeptember 15-i határidő közeledtével, ha felhalmozódnak az igények, lehetnek csúszások a kérések teljesítésében.

Fontos a szerelések végeztével azonnal értesíteni a közös képviselőket, a lakásszövetkezetet, fűtési megbízottakat, akiknek jogosultságuk van igényelni a rendszerek feltöltését. A távhőszolgáltató az idő rövidsége miatt szeptembertől már egyáltalán nem javasolja a házak leürítését, szeptember 15. után pedig egyáltalán nem végez leürítéseket.

Bár a fűtési idény hivatalosan csak október 15-én kezdődik, hideg idő esetén akár már egy hónappal korábban is befűthetők a távhős otthonok.

A lakók ezirányú igényüket szintén a társasházak közös képviselőinek, lakásszövetkezetnek és a fűtési megbízottaknak jelezhetik.

Közlemények

  1. Megnyitott a Csitáry G Emil Uszoda - csőtörés után megérkezett a vízminta

    Megérkezett a vízmintavétel eredménye, amely negatív lett, így az uszoda minden medencéje és a szauna is újra használható. A szaunacsobbanókat csütörtökön töltik fel, azok holnaptól használhatók - adta hírül közösségi oldalán az uszoda.

    2026.03.18.
  2. Burkolatjavítás a Szent Flórián körúton

    Március 19-én, csütörtökön burkolatjavítási munkálatok zajlanak a Szent Flórián körúton (7-es számú főút), a Berényi úttól Veszprém felé haladó belső forgalmi sávban. A munkálatok idejére forgalomkorlátozást vezetnek be. Emiatt a Berényi út centrumból kivezető ágán a belső balra kanyarodó forgalmi sávot a munkavégzés időtartama alatt lezárják.

    2026.03.18.
  3. Fogadóórát tart március 19-én, csütörtökön Földi Zoltán önkormányzati képviselő

    Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője 2026. március 19-én, csütörtökön 17 órától tart fogadóórát a Királykút Emlékházban. A képviselő a 10. számú választókörzetben élőket 19 óráig várja a Mikszáth Kálmán utca 25. szám alatti épület emeletén található irodájában.

    2026.03.18.
  4. Szennyvízvezeték javítás miatt április 1-ig zsákutcaként működik az Árpád utca

    Egy szennyvízvezeték meghibásodása miatt kellett múlt pénteken zsákutcává alakítani az Árpád utcát. Sajnos a javítás bonyolultsága miatt a Lövölde út szervizútján is útzárat kellett bevezetni, várhatóan április 1-től állhat vissza a forgalmi rend.

    2026.03.17.