Attila napi hagyományőrző találkozóra hívják az érdeklődőket november 23-án a Sóstóra, ahol közös túra, hagyományőrző bemutató és a Vadmadárkórház előadással egybekötött madárbemutatója várja a látogatókat.
A 2021. június 9-26. között Szlovéniával közösen rendezett, legmagasabban jegyzett utánpótlás kontinensviadalban a csoportmérkőzések mellett negyeddöntőt, sőt a torna döntőjét is Székesfehérváron rendezik majd. A szurkolók már a csoportkörök alkalmával láthatják Székesfehérváron pályára lépni a magyar válogatottat is. A város az EB idejére szurkolói zónákkal is készül majd.
Székesfehérváron, Szombathelyen, Gyirmóton és Budapesten, a Bozsik Stadionban lesznek mérkőzések a 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon. A négy kvartettből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe, e meccsekre Székesfehérváron, Szombathelyen, Mariborban és Ljubljanában kerül sor.
Szelfigép, bálkirálynő- és bálkirályválasztás, egy napra szóló alkalmi "esketés", különleges hátterekkel készült greenbox-fotózás, valamint a Blahalouisiana zenekar, a Fantom zenekar és DJ Juhász Laci tették emlékezetessé idén a Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabált.
Fejlesztéspolitikai tanulmányutat szervezett a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézete hallgatói és oktatói számára Székesfehérvárra. A csoport a Sóstó Természetvédelmi Területen tett rövid kirándulást követően a Látogatóközpontban interaktív előadáson vett részt.
Vasárnap 17.15-kor kezdődik a labdarúgó bajnokság legnagyobb rangadója, a MOL Fehérvár - Ferencváros mérkőzés a sóstói stadionban. A fehérvári klub tájékoztatása szerint tízezer jegy már elfogyott elővételben. A meccs előtt családi programok, különleges lehetőségek is várják az érdeklődőket a stadion környékén.
A Rövidtávú és Egyetemi Duatlon Országos Bajnokságnak és az újonc, gyermek, serdülő duatlon versenynek Székesfehérvár ad otthont október 20-án, vasárnap. A helyszín a Csíkvári út és környéke lesz. A verseny ideje alatt két helyszínen is forgalomkorlátozást vezetnek be.
Szombaton délelőtt indultak a Világ Gyalogló Nap székesfehérvári programjai. A Sóstón nordic walking várta a résztvevőket, de a Királykút Emlékháztól és a Halesz parkban is szerveztek gyalogtúrákat.
Székesfehérváron töltötte gyakorlati napját a budapesti Szent István Egyetem mintegy húsz hallgatója. A Tájépítészeti és Településtervezési Karról érkezett fiatalok megismerkedtek Fehérvár zöldfelület-gazdálkodási feladataival és a kapcsolódó aktuális beruházásokkal.