A Közéleti és Kulturális Szalon következő programjában Pinke Miklós festménykiállításának megnyitójára kerül sor, amely egyben beszélgetés is lesz a művésszel. A program a Krisztus Király Plébánia Közösségi Házában lesz szeptember 29-én hétfőn, 18 órakor.
Több száz díszmadarat láthatnak az érdeklődők szeptember 27-28-án, szombaton és vasárnap a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. Ez lesz a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesületének 30., jubileumi seregszemléje. A rangos eseményre a 14 év alattiaknak ingyenes a belépés.
Két érdekes, múltidéző kiállítást is kínálnak a székesfehérvári könyvtárak. A Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai intézményben a 90-es évek mesehősei keltek életre, míg a Széna téri bibliotékában a névadó közteret ábrázoló, régi fotókat láthatnak az érdeklődők.
A festészet és fotográfia határán alkotó MINΨÓ SZERT Károly elmúlt öt évtizedben készült fotóiból, fotóciklusaiból és legújabb munkáiból nyílik kiállítás szeptember 25-én a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében.
Három alkalommal – először szeptember 24-én – tart tárlatvezetést Tóth Norbert a Hit, remény és rajzfilm című kiállításon. A tárlat kurátorának izgalmas történetekkel fűszerezett múzeumi sétájára minden érdeklődőt szeretettel várnak!
A mai Széna Téri Általános Iskola átadása, az 1938-as országos tanügyi kiállítás, egy korabeli vásári forgatag, vagy a későbbi panelházak építése is látható azokon a fényképeken, amelyek a Széna Téri Tagkönyvtárban hívják időutazásra az érdeklődőket a hónap végéig.
Harmadik tárlatához érkezett a Kondor Kör jubileumi kiállítás-sorozata: az eseményen a jelenlegi szakkörösök mutatkoznak be az a Közösségi Központ Fürdő sori épületének kiállítótermeiben. A kiállítást Maron Veronika Klára designelemző nyitja meg szeptember 19-én, pénteken 16 órakor, közreműködik Sallér László Boldizsár tárogatón. A tárlat 2025. október 18-ig látogatható.
Molnárné Kiss Marianna egyedi alkotásaiból nyílik kiállítás szeptember 18-án, csütörtökön 16 órakor. A TARSOLY Ifjúságért Egyesület Fő utca 3. szám alatti közösségi terének udvarán látható egyedi, körömlakkal készült alkotásokon a természet értékei jelennek meg.
Arany Gold Zoltán képzőművész alkotása, egy pajzs alakú fémtárgyra készült mozaikberakásos kép lett a hónap kortárs alkotása. A Nemzeti Emlékhely mauzóleumát ábrázoló alkotás október 7-ig látható a Koronázó Bazilika Látogatóközpontjának előterében.