Székesfehérváron, a Pelikán Galériában rendez kiállítást a Zuglói Művészek Új Társasága. A Találkozások című tárlatot április 2-án, csütörtökön 18.00 órakor nyitják meg. A kiállítók között vannak szobrászok, festők, továbbá egy fotográfus és egy kárpitművész is.
A Honvéd Kulturális Egyesület tagja, Körmendi Béla alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Gárdonyi Géza Művelődési Házban, ahol április 1-én nyílik meg a művész kiállítása.
Folytatódik a vitrinkiállítások sora a Fő utca 3. szám alatt. A Bemutatkozom című sorozatban ezúttal a Fejér Vármegyei Alkotó Kör tagjai állítják ki alkotásaikat, a megnyitó március 31-én, kedden 17.00 órakor kezdődik.
Március 31-én, kedden 16 órától rendhagyó tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók a Szent István Király Múzeum Rendház épületében, ahol Tóth Norbert, a Totus Tuus – Teljesen a Tiéd című kiállítás kurátora kalauzolja végig az érdeklődőket Szent II. János Pál pápa személyes tárgyai és ereklyéi között.
Megnyílt Fehérvári Diáknapok képzőművészeti alkotásokból rendezett kiállítása pénteken az SZKKK Fürdő sori épületében. A 61 képző-, nép- és iparművészeti munka mellett a fotó kategóriában 32, a médiakommunikációban pedig 26 pályamű érkezett.
Két új, időszaki kiállítás nyílt meg csütörtökön délután a Szent István Király Múzeum, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum együttműködésében. A két tárlat az első, valamint a második világháború – részben Fehérvárhoz is köthető – tárgyi és képi dokumentumait tárja az érdeklődők elé.
Középiskolás állami gondozott diákokkal látogatta meg a PLANET Budapest kiállítást a székesfehérvári „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület. Az egész napos fenntarthatósági élményprogramban 12 témát jártak körbe, a többi között az öltözködést, az egészséges táplálkozást, a digitálistartalom-fogyasztást,.
Csütörtökön, március 26-án maga az alkotó, Kőnig Frigyes és Smohay András tart tárlatvezetést a tárlathoz kapcsolódóan. Március 30-án pedig Bendig-Zsilinszky Zsófia művészettörténész várja az érdeklődőket.
Totus Tuus, azaz Teljesen a Tiéd! címmel nyílt meg hétfőn este a Szent István Király Múzeum Rendház épületében a Szent II. János Pál pápa életét bemutató, páratlan kiállítás, amely a Szentatya személyes tárgyain át, valamint ereklyék, különleges érmék, kordokumentumok és más ritkaságok segítségével ad képet a néhai katolikus egyházfő örökségéről, a történelemre gyakorolt hatásáról.
Második alkalommal hirdetik meg a Kovács Jenő emlék-fotópályázatot. A MÁV Fotókör egyik alapítója, Kovács Jenő fotóművész emléke előtt tiszteleg a tavaly indult pályázattal a STUDIO75 fotóstúdió. A 21 év alatti és a 21 év feletti kategóriában induló alkotók emberábrázoló képekkel nevezhetnek március 16-tól május 17-ig.