Hétvégén rendezték a már hagyományossá vált Szenior Anna-bált a Felsővárosi Közösségi Házban. A zenés-táncos eseményen a Kincses CoolTour Band húzta a talpalávalót, ahol örökzöldek, mai slágerek, külföldi és hazai sikerszámok egyaránt felcsendültek a vidám hangulatú rendezvényen.
A Malom utca és környéke közlekedéséről tartottak utcafórumot csütörtök este. A lakók véleményét kérdezték arról, hogy bekerüljenek-e a fizető parkolási övezetbe a környék utcái. Ezzel párhuzamosan bejelentették, hogy a Sörház téren elkészült egy 130 autó befogadására alkalmas parkoló, melyet bárki ingyenesen használhat majd a jövőben.
Ebben a hónapban fogadóóra helyett – annak időpontjában – utcafórumot szervez Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője. Június 19-én, csütörtökön 17 órakor a Sörház téren várják a Malom, a Sár, a Fürdő, a Honvéd és az Irányi Dániel utca, valamint a Szabadságharcos út 1-59. szám közötti területen lakókat. A téma a parkolás lesz.
Milyen történelmi események és szimbólumok bújnak meg a legismertebb sci-fi és fantasy történetek mögött? A Királykúti Társalgóban ezt a témát járja körbe Lengyel Ádám történész június 19-én, csütörtökön 18 órakor a Királykút Emlékházban.
A székesfehérvári Felsővárosi Közösségi Házban immár több mint 25 éve működő „Nem csak a húsz éveseké a Világ Nyugdíjas Klub” a zámolyi Pedró Söröző és Étteremben tartotta hagyományos pünkösdi királyné és király választó rendezvényét.
A Felsővárosi Általános Iskola nyolcadikosainak bemutatójával avatták fel az iskola okospanellel, 3D nyomtatóval, lézervágóval és számos más digitális eszközzel is felszerelt okostantermét hétfőn délelőtt. Az ünnepségen Székesfehérvár Önkormányzatát Horváth Miklós Csaba alpolgármester képviselte.
A népviselet napjához csatlakozva gyönyörű, német népviseletbe öltözött diákok forgataga táncolt és énekelt a Belvárosban péntek délelőtt. Az ünnepség a Székesfehérvári Németek Emléktáblájánál koszorúzással zárult.