Felsőváros

2017.04.24 |
| 2020.08.30. 13:11:00 |

A Felsővárosban volt a nyár utolsó Fehérvári komolyzenei koncertje

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar az Ars Oratoria Kamarakórussal közösen Mozart mellett Bach, Handal és Schütz műveket adott elő a nyár utolsó fehérvári komolyzenei koncertjén a Szent Sebestyén templomban, melyet Pad Zoltán, Liszt-díjas karnagy vezényelt.
| 2020.08.26. 16:41:44 |

A Móri út felújítására nyújt be pályázatot a város - 2022 végére készülhet el az első szakasz

„A Közgyűlés pénteki döntésével megteszi az első lépést, hogy 2021-ben elindulhasson a Móri út több mint 600 méteres szakaszának teljes felújítása.” – jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester mai, Vargha Tamás országgyűlési képviselővel és Földi Zoltán önkormányzati képviselővel közös sajtótájékoztatóján. 
| 2020.08.26. 08:21:19 |

Péntek Imre köteteit mutatják be a Királykút Emlékházban

Szeptember 1-jén, kedden 18 órakor kezdődik Péntek Imre Csipetnyi ég és Megviselt papírmúzeum című köteteinek bemutatója a Királykút Emlékházban. Az est házigazdája: Bakonyi István, közreműködik Cserta Gábor. Az esemény előtt 16:30-tól a szerző a Fő utcai Vajda János könyvesboltban dedikál.
| 2020.08.24. 10:29:16 |

Templomi hangversennyel zárják az augusztust a szimfonikusok

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar az Ars Oratoria Kamarakórussal közösen Mozart, Schütz és Händel műveivel várják a zenekedvelőket 2020. augusztus 30-án a vasárnapi szentmisét követően, a Szent Sebestyén-templomban.
| 2020.07.30. 08:34:32 |

A Zolnai - Fáskerti és a Szőke - Takács párosok lettek Fehérvár legjobbjai

Idén először hirdetett Fehérváron strandröplabda bajnokságot a MÁV Előre a város önkormányzatával közösen, mely mixben a Zolnai - Fáskerti páros győzelmével ért véget. A férfiak mezőnyében a Szőke - Takács páros végzett az élen.
| 2020.07.17. 07:36:00 |

Fehérvári csipke és bútorfestő alkotó hetek a Felsővárosi Közösségi Házban

Szaktáboroknak ad otthont a Felsővárosi Közösségi Ház. Ezen a héten a Fehérvári Csipkehét résztvevői az úrvölgyi csipke készítését sajátíthatják el. A július 20-án induló Fehérvári Bútorfestő alkotó héten sárközi motívumokat dolgoznak fel.
| 2020.06.27. 08:11:00 |

Június 30-ig lehet nevezni a Székesfehérvári Strandröplabda Bajnokságra

Két helyszínen, a Bregyóban és a Felsővárosi Iskolában zajlik majd a Székesfehérvári Strandröplabda Bajnokság, szerdánként 16 órától. A város és a MÁV Előre közös programjára június 30-ig lehet nevezni a gazsi.peter@fehervarvolley.hu címen. Nevezési díj: 1500 firint/fő, az 1-3. helyezettek érmet és oklevelet kapnak. A nevezési lap innen LETÖLTHETŐ!
| 2020.06.19. 08:29:05 |

Áramszünet lesz a Havranek József utcában jövő hét kedden és szerdán

Az áramszolgálatatás javítása érdekében karbantartási munkát végez az E.ON. Emiatt áramszünet lesz június 23-án, kedden és június 24-én, szerdán Székesfehérváron a Havranek József utcában.
| 2020.06.03. 08:08:40 |

A Felsővárosi templomban folytatódnak a közös elsőcsütörtöki alkalmak

Június 4-én, csütörtökön 18 órakor a székesfehérvári felsővárosi templomban lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia-ünnepe. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök celebrálja a város papságával, amely után közös szentóra kezdődik. Az esemény egyben felkészülés a 2021-ben megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
| 2020.05.22. 13:23:07 |

Újraindul az önkormányzati lakások pályáztatása Székesfehérváron

A rendkívüli intézkedések enyhítésével, közel két hónap kényszerszünet után újraindul az önkormányzati lakások bérbeadására irányuló pályáztatás Székesfehérváron. Piaci alapon egyelőre két felújított lakásra lehet licitálni. A pályáztatott lakások közül a kétszobás a Fecskeparton, a két szoba és két félszobás lakás a Palotavárosban található.