Március 2-án szombaton 8 és 11 óra között tartanak madárgyűrűző bemutatót a Bregyó parkerdőben. A program dímentesen, regisztráció nélkül látogatható. További információt Koleszár Sándortól kaphatnak az érdeklődők a 06706614360-as telefonszámon.
A Bregyó-közben rendezték meg szombaton délelőtt a Nálad, a szerva, Nagyi! című családi tenisznapot. A 30 éves Alba Bianca Tennis Club programját idén már kilencedik alkalommal szervezték meg. Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András polgármester mellett az eseményen részt vett Deák Lajosné és Östör Annamária önkormányzati képviselő is.
Bár az elmúlt napokban megmutatta zordabb arcát a tél és a tavakon jégréteg alakult ki a mínuszokban, rámenni és korcsolyázni nem szabad rajtuk, hiszen minimum a 10-12 centiméteres jégvastagságot el kell érni ahhoz, hogy rámerészkedhessünk a korikkal. A Városgondnokság helyezett ki tiltó táblákat a Sóstón, a Csónakázó-tó és a Palotavárosi tavak partján is.
Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg szombaton a Bregyó Sportcentrum műfüves focipályáján az I. Király Kupát. A bajnokság a Depónia Nonprofit Kft. kezdeményezése nyomán valósult meg, akik Székesfehérvár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalát és a városi cégeket hívták ki a tornára.
Szeptember 22-én rajtol a Hydro Fehérvár AV19 2023-24-es szezonja a wind2day ICE Hockey League-ben. A szurkolók azonban vasárnap délután a Bregyóban találkozhattak az idei szezon csapatával, ahol ahol a Magyar Honvédség színes bemutatóival együtt várták a szurkolókat. A találkozón elhangzott, hogy jól halat az új csarnok építése, de a szezont a Raktár utcában kezdi és ott is fejezi be a csapat.
Szeptember közepén elrajtol a Hydro Fehérvár AV19 2023-24-es szezonja a wind2day ICE Hockey League-ben. A csapat hazai pályán először szeptember 22-én lép pályára, azonban a szurkolóknak nem kell addig várniuk, hogy találkozhassanak kedvenceikkel. A csapat szeptember 3-án, vasárnap szurkolói találkozót rendez a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban, ahol a Honvédséggel közösen várják a szurkolókat.
Kék-Fehér Családi Napot rendezett az Arconic-Alba Fehérvár kosárlabdacsapata a Bregyó közben. A szurkolók megismerkedhettek a következő szezonra készülő játékosokkal, valamint nyereményjátékon, dobóversenyen és streetball-bajnokságon is részt vehettek.
Kötetlen kérdezz-felelek, dobóverseny és streetball-bajnokság várja az Arconic-Alba Fehérvár szurkolóit az egyesület szezonnyitó családi sportnapján, augusztus 25-én, pénteken 16 és 19 óra között. A rendezvényen nem csak a játékosokkal lehet találkozni, de értékes nyereményekért is versenybe szállhatnak a résztvevők.
A Fejér Megyei Technikai és Tömegsportklubok Szövetségének szervezésében folytatódott a hosszú évekre visszanyúló hagyomány: ismét a lövészetet gyakorolhatták a táborozó gyerekek. A légfegyveres lövészetet – szakemberek felügyelete mellett –, minden csütörtökön kipróbálhatták, a legügyesebbek és legkitartóbbak pedig jutalomban részesültek.
A rekkenő júliusi hőségben is szép számmal látogattak ki a szurkolók a Bregyó Regionális Atlétikai Központba. A Székesfehérváron tizedik alkalommal megrendezett Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj délután 14.00 órakor a férfi kalapácsvetéssel indult. A magyar és külföldi atléták fantasztikus teljesítményekkel kápráztatták el a nézőket: tizennégy különböző nemzet sportolója nyert érmet, a jamaikai különítmény három aranyat szerzett.