bölcsőde

2017.04.24 |
| 2018.05.17. 11:36:18 |

Mintegy 35 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg Fejér megyében 2019 végéig

Székesfehérvár, a Megyeháza Díszterme volt az első állomása csütörtökön annak az országos rendezvénysorozatnak, amely a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) projektjeinek eredményes megvalósítását segíti elő. „Helyi igényeken alapuló fejlesztésekről van szó, úgy mint felszíni csapadékvíz-elvezetés, utak, járdák, közterületek felújítása, épületenergetikai beruházások, óvoda, bölcsőde, egészségügyi alapellátás-fejlesztések” - emelte ki a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.
| 2018.04.20. 15:56:29 |

A fehérvári bölcsődei dolgozókat köszöntötték a Hiemer-házban

A Bölcsődék Napja alkalomból szervezett ünnepséget Székesfehérvár Önkormányzata a bölcsődei dolgozóknak a Hiemer-házban. Magyarország első bölcsődéjét 164 évvel ezelőtt, 1852. április 21-én nyitották meg Pesten, a jeles évforduló tiszteletére a 2010-ben hivatalosan is a Bölcsődék Napjává nyilvánították ezt a napot.
| 2018.03.09. 13:53:32 |

A szülők büszkesége is - Családháló díjat kapott a Napraforgó Bölcsőde

Az idei évben Napraforgó Bölcsőde kapta a klasszikus bölcsőde kategóriában a Családháló díjat, amivel olyan intézményeket és embereket ismernek el, akik munkájuk során különösen sokat tettek a családokért.
| 2017.12.25. 23:45:00 |

Székesfehérvár 2017. - ez történt januárban és februárban

2017 januárja hagyományosan közös lencsével és jótékonysági esttel indult, rá néhány napra pedig már ötödször kerülte meg a Horn fokot Fa Nándor. Januárban báloztak a fehérvári diákok, a Cserta család kapta a Pro Cultura -díjat és olyan hideg volt, hogy több mint ezer elfagyott vízmérőt jelentettek be a Fejérvíznek és még nádarató nyílt napot is tartottak a Velencei-tónál.
| 2017.11.10. 17:50:00 |

Családi délutánnal ünnepeltek Márton-napon a Csemete Alapítványnál

Ötödik alkalommal várta „Tök jó Liba Napi Családi délutánra” a szülőket, kisgyerekeket és kisgyermeknevelőket a Székesfehérvári Csemete Alapítvány munkatársai, pénteken. A vidám délután során a kisgyerekek és szüleik együtt uzsonnáztak, közösen készítettek kézműves alkotásokat, együtt énekeltek majd lámpásaikkal énekelve járták körül a bölcsőde épületét.
| 2017.09.04. 15:20:50 |

Önkéntes munkával szépült meg a bölcsőde és az óvoda udvara Tóvárosban

A Közösségi Értékteremtő Program Együtt Székesfehérvárért, vagyis a KÉPES program részeként újult meg a 8. számú Bölcsőde belső és nagy udvara, valamint a Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodájának udvara, ahol elbontották a veszélyes és javíthatatlan játszóeszközöket és újakat helyzetek el. A bölcsőde és óvoda udvarán hétfőn fákat ültettek és terepet rendeztek az önkéntesek.
| 2017.06.21. 13:54:03 |

Érdekvédelem és szolgáltatások a fogyatékkal élőkért

Ha sokan vannak egy szervezetben, akkor hatékonyabban tudják az érdekeiket képviselni, tagjaikat védeni, egymást segíteni. Ezen kívül, jó dolog egy közösséghez tartozni, ahol megértik az embert, s ha problémája van, segítenek neki. Ilyen társulás a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete is, amelynek tevékenységéről a szervezet elnöke és Székesfehérvár civil és ifjúsági tanácsnoka tartottak sajtótájékoztatót szerdán, a Viktória Rehabilitációs Központban.
| 2017.06.08. 16:11:12 |

KÉPES program - idén két fehérvári intézmény újulhat meg

2017-ben a 8. számú Bölcsőde és a Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodájának a felújításával folytatódik a KÉPES program a helyi cégek és Székesfehérvár Önkormányzata összefogásában. A felajánlott 14 millió forintot a város megduplázza, és a Városgondnokság által elvégzett munka díját is finanszírozza.
| 2017.04.24. 14:57:04 |

Köszönet és hála a bölcsődei dolgozók munkájáért

165 éve, hogy megnyitott Magyarország első bölcsődéje, 2010 óta pedig hivatalosan is megünnepeljük a bölcsődék napját, amelyről évről évre megemlékeznek Fehérváron is.  Az idei ünnepségen Székesfehérvár polgármestere mondott köszönetet a bölcsődei dolgozók munkájáért, majd folklórműsort és dél- amerikai táncokat láthattak a vendégek.